Függönytartók, karnisok rögzítése

Alapvetően elmondhatjuk, hogy ha a rögzítési alapunk – a mennyezet, vagy az ablak feletti oldalfal – megfelelően szilárd, akkor a legelterjedtebben használt nylondübel, a hozzá méretben illő faforgácscsavarral elegendően szilár rögzítést biztosít. Egy 8-as, 10-es fischer S dübel (1) 70-80 kg súly képes biztonsággal elviselni, ha tömör betonhoz, vagy tömör téglafalhoz használjuk. Az SX jelű dübel (2) még ennél is valamivel nagyobbat, és egy karnist minimum 4-6 ilyen rögzítési pont tart. Ezzel tehát nem lesz gondunk, csak arra ügyeljünk, hogy valóban jó minőségű nylondübellel dolgozzunk. Az „olcsó”, már külsejében is árulkodó PVC alapanyagú műanyagdübelek terhelhetősége töredéke a fentieknek, ráadásul karmaik is roszszak, így gyakran csak azt hisszük, hogy behajtottuk a csavart, valójában pedig az egész szerkezet forog a furatban.
A másik probléma akkor jelentkezik, amikor a falazat nem tömör és nem elég szilárd. Először is tudnunk kell, vagy el kell dönteni, hogy milyen rögzítési alappal állunk szemben. Ha fúráskor vöröses téglapor jön ki a furatból, de a fúró időnként megugrik, és beljebb csúszik, akkor valamelyik üreges falazóelemmel találkoztunk. Ez is alkalmas a nylondübeles rögzítéshez, sőt alkalmazhatjuk az előbbi két dübeltípust is, de még jobb, ha speciálisan üreges téglához kifejlesztett változatokkal szerelünk. Ilyen pl. az FU (3) vagy az UX dübel (4), amelyek a falazat üregében szétnyílnak, és alakzáró rögzítést hoznak létre. Ez erős, minden szempontból megfelelő.
Nehezebb a helyzetünk, ha a falazat (az ablak felett is) porózus anyagból (mészhomok tégla, gázbeton, esetleg vályog) készült. Ezekhez is vannak speciális dübeltípusok, csak tudnunk kell, hogy az előbbiektől eltérőek. Azok most egyáltalán nem alkalmazhatók, jó viszont a gázbetondübel GB (5), abból is inkább a 10-es, 14-es méretű. Ne felejtkezzünk meg arról, hogy a 10-es dübelnek 8-as furatot, a 14-esnek 11 mm-es furatot kell készítenünk, amelybe bekalapáláskor szinte csavarként behajtjuk a dübel szárnyait. Ezen az elven képes megfelelően szilárd rögzítési pontot képezni, ami azonban függvénye a falazóanyag tömörségének is.
Növelhetjük a szilárdságot még erősen porózus anyagoknál is, ha injekciós horgot (6) alkalmazunk. Ehhez egy fordított kúp alakú furatot kell kialakítanunk a falazatba – a porózus anyagban sajnos ez még speciális fúróhegy nélkül sem nehéz – és ebbe tulajdonképpen beleragasztjuk a rögzítőelemet. Ez a megoldás megfelelő lehet vályognál is.
Lambéria borítású oldalfalnál két lehetőségünk van. Léteznek olyan hosszú, előszerelt dübelek, amelyek átnyúlnak a lambérián, még az esetlegesen alatta lévő hőszigetelésen is, és elérik a legbelül lévő szilárd falazatot, ott terpesztve, súrlódással rögzítenek (7). A másik lehetőség valamilyen üreges rögzítőelemet – műanyag lapdübel PD (8), billenőhorog KD (9) – használni, amely a burkolólap mögött a légrésben vagy a szigetelésben szétnyílik, és ilyen módon magához a borításhoz rögzítjük a karnist.
Legnehezebb feladatunk a régi mennyezeteknél van, ahol gyakran vakolt patics burkolattal találkozunk, ami szinte semmilyen szilárd rögzítési alapot nem kínál. Ha lehetséges, akkor inkább az oldalfalra szereljünk konzolt (10), és arra rögzítsük a karnist, mert az még mindig sokkal szilárdabb, mint a mennyezet. Különösen a növekvő konzolméreteknél figyeljünk arra, hogy a felső csavarokat terhelő kihúzóerő a kritikus. Itt csak szilárd rögzítés fogadható el. Ha nagy méretű radiátor, vagy más berendezési tárgy miatt mindenképpen a gyenge mennyezetre kell szerelnünk karnist, akkor nincs más lehetőségünk, mint az átmenő szerelés. A padlásoldal padlórészénél kell kialakítanunk a szilárd rögzítési alapot, ami akár collos deszka, vagy fémlap is lehet. Lényeg az, hogy ez vagy szilárd pontokhoz – pl. gerendázathoz – rögzüljön, vagy legalább nagy felületen feküdjön fel. Az ablak felett kialakított szilárd rögzítési alaphoz azután hosszú, metrikus csavarokkal, vagy menetes szárakkal már felcsavarozhatjuk a karnist.