Különleges korállbogyó

Eredete 

A korállbogyó tudományos neve Nertera granadensis – részben a Nerteros görög szó származékaként, melynek jelentése: alacsony. Származási helye Közép- és Dél-Amerika hegyvidékei, Tasmánia és Új-Zéland.

Formája 

Az alakja, formája párnás fű- illetve mohaszőnyegszerű, mivel ezek módjára terjeszkedik. Magassága valóban nem haladja meg a néhány centimétert sem, viszont a szélességi kiterjedése legalább 20-25 cm. Hajtásai vékonyak, elágazóak, a földfelszínen kúsznak, s hamar gyökeret is eresztenek. Levelei egészen aprók, lekerekítettek és közép-zöld színűek. Sűrűn helyezkednek el egymás mellett. Virágai meglehetősen semmitmondóak, jelentéktelenek. Zöldes színűek, apró csillag alakúak, és a nyár első felében nyílnak. Ami viszont említést érdemel, az a bogyótermése, amely nagyon szép. Alig bors nagyságúak, de igen nagy számban jelennek meg a virágok nyomában, és érnek be késő nyáron, nyárutón. Helyes gondozás mellett több hónapig is megmaradnak, s díszlenek augusztustól egészen télig. Színük pedig a magyar elnevezésnek megfelelően tényleg korállpiros, de már sárga is feltűnt a kínálatban.

Elhelyezés, ápolás 

Egész évben igényli a nagyon világos, de nem erősen napsütötte helyet. Némi közvetlen napsütést azért elvisel. A friss levegőt is nagyon kedveli, akárcsak a viszonylag alacsony 15-18 °C-os hőmérsékletet. Jó tudni emellett, hogy télen is kívánja a legalább 8-12 °C-ot. Víz- és tápanyagigénye mérsékelt.
Elhelyezése olyan asztalon a legkedvezőbb, ahol jól rá lehet látni. Palack-kert, esetleg pohárkert, de még inkább florárium illetve szobai növényvitrin kiváló dísze lehet, mivel igen alkalmas más növények együttesének előterébe. Beltéri mini-kertek díszítésére is nagyszerűen alkalmazható. Nyárra a szabadba is kikerülhet, félárnyékos, védett erkély, terasz vagy loggia díszítésére. Ne felejtsük azonban, hogy mindig a cserepével együtt legyen a földbe süllyesztve, mert a telelőhelyre való visszaültetését valószínűleg nagyon megsínylené. Ápolása során úgy öntözzük, hogy egész nyáron át egyenletesen nyirkos, ősztől tavaszig viszont kissé szárazabb legyen a földje.
Márciustól augusztusig havonta csak egyszer kapjon tápoldatot, mégpedig az általában tanácsoltnál kisebb töménységűt és nitrogénben lehetőleg szegényt, különben oly mértékben megerősödik illetve túlburjánzik a lombozata, hogy túlnövi, elnyomja a bogyódíszt. A nitrogén-bőségtől a levelek túlságosan puha szövetűek lesznek. Virágtalan állapotában kapjon néhányszor tiszta, langyos vizes lombpermetezést.

Szaporítás 

A helytelen közhiedelemmel ellentétben – miszerint csak egy évig maradhat meg jól – minden tavasszal átültethetjük. Ehhez egyharmad-egynegyed rész homok hozzákeverésével lazított tőzeges alapú földkeverék a jó, pl. Florasca B virágföld is. Szaporítása tőosztással lehetséges, a termések lehullása utáni időszakban. Kisebb-nagyobb leveles-hajtásos és gyökeres osztott részei közvetlenül beültethetők a tovább neveléshez alkalmas, nem túl nagy méretű, lapos cserépbe – akár többesével is, hogy mielőbb mutatóssá váljanak.

Kártevők 

Károsítói leginkább a levéltetvek, amelyek huzatos vagy túl meleg helyen a hajtásokat lephetik el. Csigák is károsíthatják, lombrágással. Érzékeny továbbá a szürkepenészes rothadásra (botritisz), túlöntözése pedig a növekedés leállása mellett levélhullást idézhet elő.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Csempe burkolatok

Régi kiöregedett konyhájuk fiatalítását legtöbben a bútor kicserélésével kezdik. Akár így, akár csak a szekrényajtók cseréjében gondolkodunk, érdemes rászánni magunkat a burkolat megújítására is. A...


Ehető sövények

Számos sövénytípusról olvashattak már lapunk hasábjaink, így a négy évszak sövényekről, azáthatolhatatlanokról, a gyorsnövésűekről és itt azújabb csoport, az ehető termésű cserjékből összeállított...