Családi házak, lakások villamosenergia-igénye

Az új ház építésekor vagy felújításkor előre kell gondolnunk arra, hogy milyen háztartási és más villamos berendezéseket kívánunk üzemeltetni, illetve a jövőben még mit szándékozunk venni. Az előre betervezett fogyasztók teljesítménye alapján a villamos tervező meghatározza a ház villamos teljesítményigényét. Ezzel elkerülhetjük a későbbi kellemetlenségeket. Nem a későbbi használat közben derül majd ki, hogy a vezetékek melegszenek és a kismegszakító gyakran kiold. Természetesen nem az a célunk, hogy villamos szakembereket képezzünk, csak a legfontosabb fogalmakat szándékozzuk tisztázni, amelynek segítségével mindenki saját maga összevetheti igényeit és lehetőségeit.

A lakáson belül a fogyasztók csatlakoztatása történhet:
- Fix bekötéssel, mikor a fogyasztó csatlakozó vezetői fixen csatlakoznak a hálózathoz, sor kapcson keresztül, pl. villamos tűzhely, forróvíztároló.
- Bontható csatlakozóval, amelynél a fogyasztó csatlakozó kábelét fali csatlakozódobozba dugaszolják.
A beépített teljesítmény a lakásban beépített, illetve az ott rendszeresen üzemben tartott fogyasztó berendezések névleges teljesítményének számtani összege. A fogyasztók- berendezések névleges teljesítménye az a teljesítmény Watt-ban, amire a fogyasztót méretezik, ellenőrzik, és ez az érték szerepel a használati utasításban.
A névleges csatlakozási teljesítmény már egy kicsit bonyolultabb. Az adott áramszolgáltató bekötéskor ezt az értéket rögzíti a bekötési szerződésben. Ennek a teljesítménynek a vételezésére jogosult a fogyasztó.
A méretezési teljesítmény egy fogyasztási helynek a növekedés figyelembevételével megállapított, távlatban várható fogyasztási igénye. Ez a teljesítmény szolgál a fővezeték és a mért (lakás) fővezeték méretezésére. Jelenleg egy villamos tűzhely nélküli lakás-, ház méretezési teljesítménye 10 kW. Ez a teljesítmény általánosan használt fogyasztókészülékek teljesítményigényeit elégíti ki: világítókészülékek, rádió, televízió, magnetofon, CD, hűtőszekrény, vasaló, mikrohullámú sütő, legfeljebb 16 l-es vízmelegítő, mosógép, főzőlap és 1,5 kW-nál nem nagyobb teljesítményű fűtőkészülék. Ezt a teljesítményt, pl. egy panellakás esetén biztosítják, amely azért elégséges, mivel távfűtés, melegvíz szolgáltatás és gáztűzhely van.
A villamos tűzhellyel ellátott lakás-, ház esetén a méretezési teljesítmény: 12 kW, amely a mai viszonyok között már gyakran nem elegendő. Az áramszolgáltató egy új bekötés esetén, az előbbi teljesítményeken felül igényelt kW-ok után felárat számít fel, kb. kW-onként 4000 Ft-ot. Új családi ház építése esetén tehát jó az áramszolgáltatóval, az igények birtokában előre tisztázni a bekötés feltételeit és ennek anyagi vonzatát.
Családi házak villamos hálózatát a megnövekedett igények miatt ma már kivétel nélkül háromfázisú rendszerrel készítik, 3x10 kW-os teljesítményre. Kis lakások esetében még sok helyen található egy fázisú rendszer. Ez a teljesítmény nem elegendő a gyakorlatban, ha a házhoz műhely és egyéb nagy fogyasztó tartozik, pl. egy beépített villanytűzhely, amely kb. 12 kW teljesítményt igényel. Felvetődik a kérdés, miért háromfázisú rendszert alkalmaznak nagyfogyasztók esetében? Az egyenletes terhelés megosztás miatt, amelyet könnyebb az áramszolgáltatónak kezelni, szabályozni.

Egyidejűségi tényező

Ismert,hogy egy lakáson belül nincs mindig az összes fogyasztó,- terhelés bekapcsolva, tehát a terhelések időben megoszlanak. Egyidejűleg egy szobában sem kapcsoljuk be az összes fogyasztót. Az egyidejűségi tényező az a valószínűségű szám, amely megadja, hogy két vagy több fogyasztási hely eredő terhelése, a legnagyobb terhelések időbeni eltolódása következtében - azok számtani összegénél mennyiszer kisebb. A lakóház belső vezetékeinek méretezésénél ezt használja a tervező az összes terhelés korrigálására.

Házi csatlakozási teljesítmény

A házi csatlakozási teljesítmény az egy lakóépületben lévő fogyasztási helyek névleges csatlakozási teljesítményösszegének az egyidejűségi tényezővel való szorzásával számítható ki. Ez a hálózat méretezés és túláram védelem alapjául szolgál.

Családi házak csatlakozási teljesítményigénye

Az előzőekben megismertük, hogy a családi ház, házi kapcsolási teljesítménye alapján történik a villamos hálózat tervezése. Ehhez a tulajdonosnak meg kell adnia az üzemeltetni kívánt fogyasztók teljesítményeit. Mit kell tehát tenni? Vegyük elő a ház alaprajzát és helyiségről- helyiségre haladva, határozzuk meg és jegyezzük fel, hány és milyen teljesítményű fogyasztót kívánunk az új épületben üzemeltetni, pl. milyen teljesítményű: mosógépet, forróvíztárolót, fűtést, mikrohullámú sütőt. Válasszuk ki a beépítésre kerülő konyhai gépek típusait és jegyezzük fel a teljesítményigényeket.
Ezután írjuk szobánként egymás alá a teljesítményeket és adjuk össze. Példaként néhány fogyasztó jellemző teljesítménye:
- Televíziók: 60...120 W
- Videomagnók: 20.... 30 W
- Rádiók: 20.... 60 W
- Vasalók: 1000...2000 W
- Hűtőszekrények: 80...350 W
- Fali melegítők: 1500...2200 W

Villamos energia igény meghatározása

Az előbbiek segítségével új családi ház, épület fogyasztói teljesítménye még a villamos tervezés előtt meghatározható, módosítható és végleges állásfoglalás után a tervező részére átadható. A ház tervezett fogyasztói teljesítményigényét tételesen az Áramszolgáltató Vállalat is bekéri a szerződés megkötésekor, ezért jó, ha előre összeállítjuk. Az építtetőnek az a feladata, hogy egyértelműen meg tudja határozni, mit akar üzemeltetni a lakásában.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Láng Levente

Címkék: villamos energia, áram

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Intelligens épületvillamosság

Az "intelligens" házak által kínált szolgáltatásokat három nagy csoportba tudjuk sorolni. Ezek a kényelem, a biztonság és a kommunikáció. Egyszerűen programozható, innovatív megoldások állnak...


Hordozható generátorok

Az elektromos hálózat meglétét ma már annyira magától értetődőnek tartjuk, hogy a hiányával nem is számolunk. Igaz, hogy a hálózati lefedettség elég jó, ám számos esetben mégis elérhetetlen.