Rögzítéstechnika

A legáltalánosabb rögzítődübel fajtákról ilyenkor le kell mondanunk, és a speciális megoldások közül meg kell találnunk a legoptimálisabbat. Az első feladat tehát mindenképpen az, hogy egy hosszabb próbafúrással állapítsuk meg, milyen anyagból készült a falazat. A fúrás folyamán már tapasztalatokat szerezhetünk a fal anyagáról, tömörségéről, keménységéről, a csigafúró által kihordott törmelék pedig további információkat ad. Azt is megállapíthatjuk, hogy milyen vastag a vakolat (ami rögzítési szempontból alig használható), milyen mélységben találjuk meg a szilárdságilag számba vehető hordozóanyagot.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a viszonylag gyenge anyagoknál a rögzítés szilárdságának növelésére két lehetőség van; növelni a dübel kapaszkodó felületét vagy a rözítődübelek számát. (Sok kicsi sokra megy!) Ez utóbbi tűnik egyszerűbbnek, mégsem használható mindig. Ara van szükség, hogy egy nagy méretű, a falazóanyagnál szilárdabb bázist - deszka lapot, rétegelt lemezt, pozdorját, fémlemezt stb. - sok ponton, sok dübellel rögzítsünk a falhoz. Erre az alapra azután már nagyobb szilárdsággal csavarozhatjuk fel a rögzítendő tárgyat. Ennél a megoldásnál persze arra is szükség van, hogy a rögzítő alaplapot esztétikailag megfelelően be tudjuk illeszteni a falba; besüllyeszthetjük például a vakolatba, vagy még mélyebben a falazó anyagba, esetleg egy egész falfelületet beborítunk vele, és a többi fallal azonosan festjük, tapétázzuk.
A másik, bármikor alkalmazható megoldás az, hogy a hagyományos dübelek helyett speciális változatokat használunk, amelyek vagy a tapadó felületet növelik meg a normál dübelhez képest, vagy súrlódás, befeszítés helyett alakzáró kötést hoznak létre. Egy átlagos, mondjuk 6 mm átmérőjű normál dübel 4-5 cm hosszú, de használhatunk helyette kétszer hosszabb beütődübelt is. Ez lényegesen nagyobb felületen tapad, ráadásul a terpesztő része egészen a fal mélyén - nem a vakolatban - jön létre. Jóval nagyobb kihúzóerőt képes elviselni.
Az alakzárás létrehozására is sok speciális dübel létezik. Ennek lényege, hogy a lágy, porózus falazatban - jóval a felszín alatt - valamilyen módon kitágul, kidudorodik, vagy éppen karmokat nyom ki oldal irányban. Ezt azután már csak nagy roncsolás, egy egész faldarab kiszakításával lehet kihúzni, jóval nagyobb erővel, mint egy normál dübelt. Ennek arányában nő tehát a rögzítés szilárdsága. Azt persze sohasem szabad elfelejtenünk, hogy a kötés, rögzítés szilárdsága sohasem lesz nagyobb, mint magának a falnak a szilárdsága. Egy vályogfal esetén még e speciális dübelek alkalmazásától sem lehet azt várni, hogy villanybojlert, vagy csörlőt rögzíthessünk a falra.
Tovább növelhetjük a rögzítés szilárdságát, és még mindig viszonylag megfizethető árnál maradunk a menetes horog, illetve menetes szár alkalmazásakor. Ehhez egy kúpos, belül szélesebb furatot kell készítenünk a porózus falazatba oly módon, hogy befúrunk a megfelelő mélységig, majd a fúró nyakrészét erősen megfogva, körbeforgatjuk a fúróhegyet a fal belsejében. Ez a művelet inkább egy marásra emlékeztet, mint fúrásra, de puha falban nem okoz problémát. Különösen akkor, ha van módunk speciális csigafúrót használni, amelynek szárrészén kialakítottak egy csapágyazott támasztófelületet.
A falban képzett üregbe azután betoljuk a horgot vagy menetes szárat, és benyomjuk az üreget teljesen kitöltő kétkomponensű ragasztóanyagot. A ragasztó megkötése után a horog már csak nagy erővel, nagy roncsolással szakítható ki. A metrikus menethez bármilyen fémcsavarral rögzíthetünk.
Az egyéb injekciós rögzítések segítségével is lényegesen megnövelhetjük azt a tapadó felületet, amely a porózus anyagot terheli majd. Fúrhatunk például akár 1-2 cm átmérőjű és 20-30 cm mély furatot, amelyet speciális injekciós ragasztóval töltünk fel, és abba menetes szárat, vagy bentről kifelé néző hosszú, fejes csavart ragaszthatunk. A ragasztó és a kötőelem szilárdságában ezután nyugodtan bízhatunk, a falhoz kapcsolódó felületet pedig lényegesen megnöveltük, tehát a kihúzóerő is megnőtt. Ez a megoldás azonban nem olcsó, eredetileg nem is ilyen célokra lett kifejlesztve, de ha nincs jobb ötletünk, akár vályoghoz is alkalmazhatjuk.
Szólnunk kell még a speciális gázbeton dübelről. Ez viszont nem drága, hiszen csak kialakításában optimalizálták a gázbetonhoz (Ytonghoz). A nagy menetemelkedésű "szárnyak" beütéskor menetet vágva forognak bele a falba, majd a csavar behajtása után még be is feszülnek. Kihúzni már csak elég nagy roncsolással lehet őket, így elég nagy erőt képesek elviselni. Ezt az erőt a megfelelő kiosztással elhelyezett dübelek számának növelésével fokozhatjuk.