Festés, mázolás, tapétázás idejére

Pakolás felújításhoz

2012-09-22 17:52:57 | Módosítva: 2012-09-22 17:52:57

Bármekkora felfordulással is jár, 6-8 évenként muszáj rászánni magunkat a lakásfelújításra. A sokszobás lakásokban nem feltétlenül kell egyszerre minden helyiséget felújítani, ez a pakolás szempontjából talán egyszerűbb, hiszen van hová átpakolni, de a felfordulás ekkor sem úszható meg. Kisebb lakásokban azonban célszerű egyszerre bevállalni az összes helyiség felújítását, mert a szobák, ajtók közel vannak egymáshoz, jobban kitűnik a kimaradó helyiség leromlott állapota.

A teljes lakásfelújításához majdnem olyan gondosan össze kell csomagolni, mintha elköltöznénk otthonunkból. Nem lehet mindent kivinni a szobákból, hiszen nincsen hová, de kb. 1 méter távolságra a faltól mindent, el kell rakni, elrendezni a dobozokat és a bútorokat. Ezt a helyiség méretétől függően, de úgy kell megoldani, hogy a festő a mennyezet minden részét elérje, hiszen annak festésével kell elkezdenie a munkát. Mielőtt összepakolunk, beszéljük meg a kiválasztott mesterrel, hogy mit javasol, milyen eszközökkel dolgozik.

A felújítás egy előzetes selejtezéssel kezdődjön, hogy ne kelljen a felesleges holmit is ide-oda pakolgatni. Mikor elhatároztuk, hogy festés, mázolás, tapétázás lesz, gondoljuk végig, mit szeretnénk még felújítani, átrendezni.
Ha a radiátorokat is ki szeretnénk cserélni, vegyük meg az újakat, szereltessük fel ideiglenesen a fűtésszerelővel, mert nagy valószínűséggel a bekötések is változni fognak, és a rögzítési pontok is. A régiek helyét a festéskor, tapétázáskor tüntettessük el.

Ha a falra szerelt könyvespolcokat - és minden mást - új összeállításban máshová szeretnénk majd visszaszerelni, célszerű az új lyukakat még a festés, tapétázás előtt ideiglenesen kifúrni. Mindezt azért érdemes megtenni, mert a fal fúrásakor hibázhatunk, vagy téglafalban a fugába fúrhatunk, ami nem biztosít megfelelő rögzítési erőt egy nehéz könyvespolcnak, kicsit arrébb újabb lyukat kell fúrni. Ez a frissen festett vagy tapétázott falon igen bosszantó lenne, de ha előre kifúrunk minden lyukat, biztosak lehetünk benne, hogy nem csúfítjuk el a falat, mert csak a csavarokat kell majd behajtani. Ha a függönytartó karnisokat is újakra cseréljük, azok helyét fúrjuk ki előre. Az új lyukak ellenére a régi karnis visszaszerelhető függönnyel együtt, így nem maradunk csupasz ablakokkal sem.

Ezeknek a munkáknak már jóval előbb neki kell fogni, minthogy felforgatjuk az egész lakást, így egy kis szervezésre van szükség. A pakolást – a selejtezés után – mindig a legkevésbé fontos, nem napi használatos dolgokkal kezdjük, mert akkor sem fogjuk megtalálni – mondjuk a ventilátort – egy váratlan kánikulai napon a sok dobozban, ha gondosan megjegyeztük hová is tettük. De pl. a könyvek nélkül el tudunk lenni néhány hétig; főleg jó ezekkel kezdeni, ha az előbb leírt polcáthelyezésre is kell idő. Aztán ahogy haladunk a pakolással egyre több napi használatos dolgot is el kell rakni. Jelöljünk ki egy dobozt, amiben elkülönítve tartjuk a „muszáj kéznél lennie” tárgyainkat.

A gyerekeknek különösen gondot jelenthet, ha a kedvenc alvókájuk hetekre egy ismeretlen doboz aljára kerül. Nekik is jelöljünk ki egy dobozt, amiben – adott mennyiségi határok között – gyűjthetik a legfontosabb dolgokat. Persze a kicsiknek minden játékuk „kincs”, de meggyőző lehet, ha azt mondjuk „a festő bácsi nem tud úgy vigyázni rá, mint Te, a dobozban biztosan nem lesz semmi baja”, valószínűleg tényleg engedni fogják, hogy elpakoljunk.

A dobozokat kezdjük el gyűjteni jó előre. Két fontos szempont a dobozokkal kapcsolatban: ne legyenek túl nagyok, mert amikor könyvekkel telerakunk egy régi hatalmas tv-s dobozt, ember legyen a talpán aki felemeli vagy akár csak arrébb rakja. A másik szempont, hogy megközelítőleg egyforma méretűek legyenek, mert könnyebb egymásra tenni stabilan az egyforma méretű dobozokat. És még valami; tiszta dobozokat gyűjtsünk, mert könyveinket és egyéb tárgyainkat nem tehetjük bele a piszokba.

A dobozokat széles ragasztószalaggal zárjuk le alul, és ne csak hosszában, hanem keresztbe is, nehogy kinyíljon megemeléskor a benne lévő súlytól. Nehéz előre kiszámolni, hogy hány dobozra lesz szükség, de átlagosan szobánként 20-25 is kellhet, akkorából, amiben 2 mikrohullámú sütő elfér.

A beépített szekrényeket nem mozdítjuk el festéskor sem, így azok is jól telepakolhatók, állandó tartalmukat felülmúlóan zsúfolva sok minden elfér még bennük ideiglenesen. A nagyobb terjedelmű dolgokat nem érdemes bedobozolni – annyi doboz sem fog elférni – pl. nagy dossziékat, ágyneműt, varrógépet, takarókat közvetlenül a bútor szoba közepére húzása előtt vegyük csak ki, és amikor a szekrényt elhelyeztük, pakoljuk bele. Ez a nagyméretű dolgokkal gyorsan megy.

A kényes ruhadarabokat sem érdemes begyűrni dobozokba, szintén az elhúzott szekrénybe akasszuk vissza őket. A kisebb komódokat apró tárgyakkal, fehérneművel ki sem kell pakolni, mert nem olyan nehezek, hogy ne tudná két ember 1-2 méterrel arrébb emelni. Ha szekrényeket úgy helyezzük el a szoba közepén, hogy az ajtók kinyithatók, minden benne lévő ruhaneműt is csak arra a kis időre kell kirakni, amíg megemeljük, néhány polc percek alatt visszarakható. A vitrint pakoljuk ki legutoljára, újságpapírba csomagoljuk be a törékeny tárgyakat, és írjuk rá nagy betűkkel a dobozra, hogy törékeny.

A költözéssel ellentétben felújításkor nem szükséges leragasztani a szekrényajtókat, mert nagyon kevés ragasztó van, ami nyom nélkül eltűntethető a bútorról, elég letakarni, nehogy festékes legyen.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: pakolás, doboz, költözés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Bútormozgatók, talicskák, kézi kocsik

A különféle terhek mozgatása otthoni körülmények között gyakran elég nehéz, és kellő eszközök nélkül többnyire kétemberes faladat. Acél érdekében azonban számos célszerszámot be lehet szerezni,...


Ajándékdobozok

Az ajándékcsomagolás nem mindenkinek könnyű feladat. Ugyan az áruházak telis-tele vannak szebbnél szebb csomagolóanyagokkal, de előfordul, hogy egy apró ajándék esetében aránytalanul drága a...