Tornácos épületek

A tornác legegyszerűbb változataiban földbe ásott faoszlopok tartották a föléje kiugró tetőt. Legtöbbször a ház udvari homlokzatát teljes hosszában végig kísérte. Egyszerűbb változatban mintegy toldalékként egészítette ki a házat, ilyenkor a ház tetőszéke nem foglalta magában a tornácot. A tornácnak ilyenkor külön teteje volt, ami a ház fedélszéke alá ért és tetősíkja laposabb volt. A szebb, precízebb megoldásoknál a tornác úgy épült a házhoz, hogy a tetőszék kiugrott fölé, s azt szervesen az épület egészébe foglalta.

Országszerte igen sokféle építészeti megoldású, stílusú és alapanyagú tornáccal találkozhatunk. Igen elterjedtek voltak a faragatlan faoszlopos, fagerendás tornácok, da a kő- és téglapillérekkel készülők is gyakoriak. Egyes esetekben a kő- vagy téglapillért a lakóépület udvari homlokfalához kötötték be egyszerű harántívvel. A hagyományosan kővel, téglával építkező vidékeinken a tornác pilléreinek középrészét oszlopszerűen lekerekítették, és az oldalfallal párhuzamosan árkádszerűen átboltozták.

A tornácok mennyezet része lehetett fedetlen, vagy különféle födémszerkezetek alkalmazásával zárt, fedett. Gyakori volt a sík tornácmennyezet vakolt, stukatúros kivitelben, és a deszkamennyezet. A legszínvonalasabb árkádíves tornácoknál az egyes pillérállások mennyezetét leboltozták.

A tornácok lehettek teljesen nyitottak. Sokszor az egyes oszlopokat, pilléreket könyöklő gerendával kötötték össze, a könyöklő gerenda magasságáig a tornácot lécezéssel, deszkázattal látták el. Olykor az oszlop-és pillérközöket a könyöklő magasságáig felfalazták, esetleg e mellvédszerű fal belső oldalán ülőpadkát alakítottak ki.

A 19. század színvonalasabb Alföldi falusi házainál szinte általánossá vált, hogy a tornác középső bejárati ajtó előtti részét szobányi szélességben kiugratták, széles verandát képezve ki.