Különlegességek
Ha megnézzük a virágboltok kínálatát sokszor egy-egy jó és kreatív ötlet is el tud adni valami filléres dolgot. És ezzel nincs is semmi gond. Ha valaki virágot ajándékoz, akkor a célja, hogy valami egyedit, különlegeset adjon. A háttéripari ütős ötleteknél érdemes kiemelni az otthon harisnyában is elkészíthető fűfejet, melyet 500 forint körüli áron tudunk megvenni, bár a hozzávalók értéke alulról súrolhatja a 40 forintos önköltséget. Szintén jópofa dolog a fényképes pohár, melyre úgy teszik rá a „célszemély” fejét, hogy a skalpját lehagyják róla. Így a pohárból kinövő zöld fű lesz majd a fényképen látható ember haja. Érdekes világítótesteket is készítenek drótkeretre futtatott futónövényekből. Amióta könnyen hozzájuthatunk LED-es világításhoz, mely nem forrósodik fel, már házilag is készíthetünk ilyen extrém csillárokat.
Mind a szobanövények, mind a kerti növények terén évente sok újdonság jelenik meg. Az egynyári virágok piacán érezhető leginkább az ezzel kapcsolatos verseny, hiszen míg egy fát, cserjét évekig, vagy akár évtizedekig tartunk a kertben, addig az egynyári virágokat minden évben újra ültetjük. Így a muskátlik és a petúniák piacán minden évben előjönnek újdonságok. De a dézsás növények és a szobanövények között is gyakoriak az újak, bár itt sokszor nem nemesített új fajták, hanem egy újonnan termesztésbe vont faj kerül be a növénydivat világába.
A klasszikus
fűfej otthon is elkészíthető, olcsó és nagyon ötletes. A poháron levő
fényképnek is növeszthetünk fűhajat
Élő lámpabúra, a
Terminátor növényváltozata: „élő szövet a fémvázon”…
Az egyszerű fű, ha
érdekesen helyezzük el, már nem is olyan megszokott látványt nyújt
A muskátlik
virágszín változataiban évente találunk újonnan nemesítetteket
Az angol
muskátlik levelükkel is díszítenek, nem csak virágjukkal
A szürke fal
előtt elég néhány színes kaspóba ültetett növény, és máris vidámabb a tér
hangulata
A szépcsalánok
(Coleus sp.) rengeteg szín-, és formaváltozatban kaphatók, kiültetésekben
egynyáriként nevelik, de szobanövényként is könnyen tarthatók
Mályvarózsák
(Hibiscus sp.), változatos virágszínekben ültethető dézsás növények
A leánderek
(Nerium oleander) nemesítői is mindig előrukkolnak egy-egy új színnel vagy
virágformával