CSOK: Családok Otthonteremtési Kedvezménye

2015-10-27 17:53:44 | Módosítva: 2015-10-27 18:10:12

A Családok Otthonteremtési Kedvezménye egy vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, amelynek célja, hogy a gyermekes vagy a gyermeket vállaló családok könnyebben juthassanak lakáshoz. Aki a feltételeknek megfelel, az a gyermekei után egyszeri, vissza nem térítendő támogatást kaphat.


A Családok Otthonteremtési Kedvezményét az alábbi célokra lehet igényelni:

– Új lakás vásárlásához (a lakás négyzetméterára nem haladhatja meg 300 ezer forintot, alacsony energiafogyasztású ingatlan esetén a 350 ezer forintot).

– Új lakás építéséhez (használatbavételi engedéllyel).

– Használt lakás vásárlásához (ami legalább komfortos, legfeljebb 350 ezer forint/nm vételárú, a vételár maximumára területenként eltérőek a korlátok (az alábbi táblázat szerint).

– Meglévő, legalább komfortos lakás jövőben végzendő bővítéséhez.

Az alábbi feltételeknek kell megfelelni CSOK igénylésekor:

– Nem lehet az igénylőnek (és házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének vagy a vele együtt költöző családtagjának) lakástulajdona (vagy állandó lakáshasználati joga, vagy e jogok ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére irányuló kérelme folyamatban, továbbá önkormányzati tulajdonban lévő, vagy szolgálati jogviszonyhoz vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya, vagy lízingbe vett lakása sem lehet).

– Az igénylőnek magyar állampolgárnak kell lennie (vagy bevándorolt, vagy letelepedett, valamint a hontalan, vagy menekült, oltalmazott státuszú is igénybe veheti).

– Együtt lakó vagy együtt beköltöző vér szerinti, örökbe fogadott és gyámság alatt álló gyermek után is igényelhető, ha a gyermek még 16 év alatti, vagy nappali tagozaton tanuló diák esetén 25 év alatti.

– Ha jövőben születendő gyermekre szeretnénk kérvényezni, akkor házastársi kapcsolat szükséges. Egy vagy két vállalt, még meg nem született gyermek után is igényelhetik a CSOK-ot olyan házaspárok, akik 40 éves kor alattiak (az igénylés időpontjában).

– A kérelmezőnek nem lehet köztartozása (erről adóhatósági igazolást kell bemutatni).

– A házastársak és élettársak esetén legalább az egyik félnek minimum 180 napja folyamatosan szerepelnie kell az egészségbiztosítás nyilvántartásában biztosítottként.

– Csak olyan gyermekre lehet igénybe venni a szociálpolitikai kedvezményt, aki után még nem igényeltek közvetlen állami támogatást.

– Az igénylő nem állhat tulajdonosi kapcsolatban az ingatlant eladó céggel, vállalkozóval.

– Az igénylőnek nyilatkoznia kell (bizonyító erejű magánokiratban), hogy a telekárat is tartalmazó saját erő maximum 10 százalékát fizeti készpénzben (a többit utalással); haszonélvezetet nem jegyez be a támogatott ingatlanra és életvitelszerűen fog a támogatott ingatlanban tartózkodni.

– Az építés, bővítés költségeinek minimum 70%-át számlával kell igazolni.


A vásárolandó/építendő ház alapterülete ekkora lehet:

– 1 gyermek esetén 40-160 nm.
– 2 gyermek esetén 50-160 nm.
– 3 gyermek esetén 60-160 nm.
– 4 gyermek esetén 70-160 nm.

Új lakás vásárlása esetén a lakás négyzetméterára nem haladhatja meg a 300 ezer forintot (alacsony energiafogyasztású ingatlan esetén a 350 ezer forintot). Használt lakás vásárlása esetén az ár legfeljebb 350 ezer forint lehet.

Új lakás vásárlása vagy építése esetén legalább „B” energetikai minősítés szükséges.

A megvásárolt ingatlanra a magyar állam javára 10 évre szóló elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre.


1. Gyermekek száma

Minél több gyermek van a családban (vagy minél többet vállalnak), annál nagyobb összeget lehet igényelni.

A meglévő gyermekek számától függetlenül egy vagy két gyermek születését lehet majd vállalni, 1 gyermek esetén 4 éven belül, 2 gyermek esetén 8 éven belül kell megszületniük a vállalt gyermekeknek.

 

2. Ingatlan négyzetméterára

Telekár nélkül nem lehet az ingatlan négyzetméterenkénti vételára magasabb 300 ezer forintnál (passzív ház esetén 350 ezer forintnál).

 

3. Ingatlan hasznos alapterülete

Hasznos alapterületnek számít a lakás fűthető helyiségei alapterületének összege, ide nem értve az erkélyt, a lodzsát, a teraszt, a tornácot, a tároló helyiséget, a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget. Maximum 160 négyzetméteres lakásra/házra lehet felvenni a támogatást, 1 gyermek esetén minimum 40 négyzetméteresre.


4. Ingatlan energia besorolása

A lakás energia tanúsítvány szerinti besorolása alapján lehet magasabb a támogatás összege. „A” besorolás esetén az alapösszeghez képest 10 százalékkal több, „A+” esetén 20 százalékkal több, „Passzív ház” esetén 30 százalékkal több támogatást lehet kapni. Passzív házra vonatkozó feltétel: fűtésre fordított energiafelhasználás évente négyzetméterenként maximum 25 kWh legyen. A támogatás összege a gyermekek számától, a lakás alapterületétől és az energetikai minősítéstől függően 500 000 és 3 250 000 forint között lehet.


A lakás hasznos alapterülete 40 és 160 négyzetméter között lehet a gyermekszámtól függően, és figyelembe kell venni a vételár-korlátokat is.


A támogatás összege az alábbiak szerint változik:

Bár a CSOK hitel igénylése nélkül is igénybe vehető, az ügyintézést a hitelintézetek (bankok és takarékszövetkezetek) végzik, náluk kell benyújtani a kérelmet. Jellemzően a nagyobb bankoknál, takarékszövetkezeteknél van erre lehetőség.

A támogatást visszamenőleg nem lehet kérni, mivel azt lakásvásárlásnál a vételár részeként utalják. Utólagos támogatásra csak akkor van lehetőség, ha valaki legalább egy gyermekre korábban már igénybe vette a támogatást, és utólag születik még egy gyermeke. Továbbá az utólagos támogatás igénylésekor van olyan lakáshitele, amit a támogatással érintett lakáscélra vett fel, illetve az építkezés még nem fejeződött be. Az utólagos támogatás a hitel csökkentésére fordítható illetve az építkezéshez használható fel.


Az igénylés az egyes hitelcélok szerint az alábbi időpontokig igényelhető:

– Lakásvásárlás esetén a végleges adásvételi szerződés megkötésétől számított 120 napon belül.

– Építés esetén a használatbavételi engedély kiadása előtt.

– Bővítés esetén a bővítési munkálatok megkezdése előtt.

Lakásépítés és bővítés esetén a hitelintézet által elfogadott bekerülési költség legalább 70%-át számlákkal kell igazolni. Új lakás vásárlása esetén a teljes vételárról kiállított számlát kell bemutatni.

Építés vagy bővítés esetén a munkálatokat öt éven belül be kell fejezni, ezt legfeljebb egy évvel lehet meghosszabbítani. Az építési engedély 2008. július 1-jénél nem lehet régebbi.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Díszítő kőburkolatok a kertben

Lassan itt a tavasz, egyre gyakrabban és hosszabban süt a nap. Ilyenkor nekünk, kertbarátoknak többször jutnak eszünkbe a kerti teendők. Tervezgetünk fejben, papíron… Hová ültessük a...


Rendhagyó homlokzatszigetelés

A SAJÓ DESIGN Bt tervezésében, Sajó Imre építőművész, vezető tervező irányításával készült tervek alapján szerelt homlokzatszigetelésben Heraklith táblák felhasználásával épül Fehérgyarmaton a...