Korszerű fűtési költségmegosztás

A költségmegosztó egy a radiátorokra felszerelt műszer, amely közvetve méri a felhasznált hőmennyiséget. A műszeren kijelzett érték a radiátor hőleadásától függ, a készülék az egyes fűtőtestek hőleadásáról szolgáltat információt. A költségmegosztó kizárólag a felhasználási arányok megállapítására alkalmas, a hőmennyiség egzakt mérésére nem.

Amennyiben a lakóközösség döntése alapján költségmegosztókat szereltet fel a lakások radiátoraira, úgy a lakóközösség egy költségmegosztást végző céggel köt szerződést a költségmegosztók évenkénti kiértékelésére, az egyes lakásokra jutó hő fogyasztási érték meghatározására. A készülékek leolvasását az erre specializálódott vállalkozás látja el.

A cég szakemberei az épület által felhasznált és mért hőmennyiséget a lakásokban felszerelt költségmegosztók alapján meghatározott arányoknak megfelelően osztják szét. A távhő-szolgáltató az épület teljes fűtési hőfelhasználása és a költségosztó cég által meghatározott lakásonkénti (épületrészenkénti) felhasználási arányok alapján állítja ki a számlát.

A fűtési költségmegosztás, illetve a költségmegosztók alkalmazásának feltételeit kormányrendelet szabályozza. A szabályozás – korrekciós tényezőket és részben a fűtött légtérfogat alapú arányosítást alkalmazó módszertan révén – biztosítja az energiatakarékosságra ösztönző, az egyéni felhasználást és az épület egyedi jellemzőit figyelembe vevő, méltányos elszámolás keretfeltételeit.

Ha a fűtési költségmegosztókkal határozzák meg épületen belül a hőfelhasználási arányokat, akkor 2011-től kötelezően alkalmazni kell légköbméter arányos felosztási részt, és a felhasználási arányok megállapításához helyzetkiegyenlítési korrekciós tényezőket.

A kormányrendelet kimondja, hogy az épület lakásaiban vagy egyéb célú, de külön használatban lévő helyiségeiben található összes radiátornak szerepelni kell a fűtési költség-elszámolásban. Amennyiben vannak az épületben az eddigiekben költségmegosztóval nem mért, de mérhetővé tehető hőleadók (pl. törülköző szárító), akkor azokra is fel kell szerelni a költségmegosztókat.

A fűtési költségek állandó és fogyasztás szerinti értékének arányába tehát a lakóközösségnek is beleszólási joga van. Az elszámolással megbízott cég havonta, vagy a fűtési idény végén a lakóközösség által megadott arányok szerint számolja el az érintett felhasználási helyekre a tényleges fűtési hőmennyiséget. Az elszámolás során alkalmazandó légköbméteres és fogyasztás szerinti hőfelhasználási arányokat a lakóközösség dönti el – a jogszabályok adta lehetőségeken belül –, és a közösség képviselője adja meg az elszámolást végző szolgáltató számára. A helyzetkiegyenlítési korrekciós tényezők meghatározása azért fontos, hogy a lakások elhelyezkedéséből adódó energiafelhasználási különbségeket ki lehessen egyenlíteni. Például egy szélső lakás ne fizessen aránytalanul többet egy középsőnél, egy alsó szinten lévő a felül lévőnél, vagy az arányosan fűtő lakás a többiek rovására spóroló lakásénál.

Javasoljuk, hogy a lakóközösségek csak a költségmegosztók alkalmazásával kapcsolatos tudnivalók alapos áttekintését követően döntsenek a költségmegosztók alkalmazásáról, és amennyiben azok alkalmazása mellett döntöttek, akkor a költségelosztás előnyeit igyekezzenek a lehető legnagyobb mértékben kihasználni. Költségmegosztással az egyes lakások csak abban az esetben járnak jól, ha szabályozni is tudják az egyes radiátorok fűtését.

A fűtés szabályozását a radiátoronként beépített termosztatikus szabályozó szeleppel lehet elvégezni. Megtakarítást csak abban az esetben lehet elérni, ha a lakók a termosztatikus szabályozó szelepekkel beállítják a komfort érzetüknek megfelelő hőmérsékletet. Aki alacsonyabb értékre szabályozza lakásának hőmérsékletét, az több megtakarítást ér el. A mérések azt mutatják, hogy 1 °C lakáshőmérséklet csökkentés kb. 5-6% fűtési hődíj megtakarítást eredményez. Korábban a lakások jelentős részét párologtatós fűtési költségmegosztókkal szerelték fel. Ez egyszerű és olcsó szerkezet, de megbízhatósága finoman szólva is kihívásokkal küzd. Ma már csak digitális költségosztó műszert lehet felszerelni, ha a lakóközösség úgy dönt.

A sokkal korszerűbb rádiókommunikációs technológia maximális kényelmet és rugalmasságot kínál a hőenergia (és a víz) fogyasztásarányos elszámolására. A fűtési költségmegosztó értékeket rádiójelek segítségével továbbítják, így nincs szükség a lakáson belüli leolvasásra. A rádiós modulok egyszerűen csatlakoztathatók a rádiókommunikációs rendszerhez, illetve a központi adatgyűjtőhöz, ami biztosítja az összeköttetést a rádiókommunikációs készülékek és a mobil rádióhálózat között. A rádiós modul begyűjti a mért adatokat és rádiójelként továbbítja azokat. A korábban telepített vízmérők és hőmennyiségmérők is könnyedén integrálhatók a rádiókommunikációs rendszerbe.

A rádiós elvű működésnek köszönhetően a fogyasztási adatok leolvasását lakáson kívülről lehet végezni (kódolt, biztonságos adatátvitellel), a lakók zavarása vagy jelenléte nélkül. A költségmegosztó készülékek nem sugároznak folyamatosan, csak a kiolvasáskor adják le a fogyasztási adatokat. A költségmegosztó memóriájából előhívható az utolsó 12+1 hónap hóvégi záróértéke, illetve az utolsó két tárolási határnap fogyasztási értéke is.

Hőfogyasztást befolyásoló tényezők

Az egyes lakások hőfogyasztását több tényező befolyásolja.
Ezek közül a legfontosabbak:

– a radiátorok által leadott hő,
– az átmenő fűtéscsövek hőleadása (szélsőséges esetben a teljes hőleadás 70%-át is elérheti),
– a lakás épületen belüli elhelyezkedése,
– a lakás külső falfelületeinek nagysága, aránya, azok hőszigetelése, a nyílászárók állapota,
– a lakások közötti hőáramlás, mert az egyes lakások között nincs hőszigetelés. A hőáramlás egy kevés külső falfelülettel rendelkező épületrészben fűtés nélkül is akár 15-18 °C-t biztosít,
– egyéb tényezők (pl. épület tájolása, uralkodó széljárás stb.).

A lakók döntenek

A lakóközösség közgyűlési döntés alapján, a következő módokon határozhatja meg a fűtési költségek megosztását:

– a fűtött légtérfogat alapján a lakások és egyéb helyiségek légköbmétereinek arányában,
– a radiátorokra szerelt fűtési költségmegosztók adatainak alapul vételével,
– energetikai tanúsítvány alapján.

Kötelező lesz a fűtési költségmegosztás?

Az Európai Parlament és az Európai Tanács által 2012/27/EU (2012.10.25.) számon elfogadott Energiahatékonysági Irányelv (EED) alapján, az olyan többlakásos és több célra használt épületekben, amelyekben a fűtést/hűtést központi fűtéssel vagy távfűtési hálózatról vagy több épületet kiszolgáló központi rendszerről biztosítják, egyedi fogyasztásmérőket is fel kell szerelni 2016. december 31-ig, amellyel mérni lehet az egyes egységek saját fűtés/hűtés- vagy melegvíz-fogyasztását, amennyiben ez technikailag megvalósítható és költséghatékony.

Amennyiben az egyedi fogyasztásmérők használata műszakilag nem kivitelezhető vagy nem költséghatékony, a fűtés mérésére egyedi fűtési költségosztókat kell alkalmazni az egyes radiátorok hőfogyasztásának mérésére, kivéve, ha a szóban forgó tagállam bizonyítja, hogy a fűtési költségosztók beépítése nem lenne költséghatékony. Ezekben az esetekben a hőfogyasztás mérésére figyelembe lehet venni alternatív költséghatékony módszereket is. Az újabb Uniós rendeletnek megvan a logikája. Az egyedi mérés kötelezővé tételén keresztül szeretné rákényszeríteni a lakosságot, hogy takarékosan használja a fűtést, saját pénztárcájának és a környezetnek a kímélése érdekében. A jelenleg hatályos jogi szabá­lyozás értelmében (189/1998 (XI. 23.) Korm.rendelet – a központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról) a 4/A.§ alapján a házközponti fűtésű épületekben 2015. júniusától kötelező a fűtési költségmegosztás alkalmazása. Ugyanakkor a december 31.-i bevezetés megoldhatatlan feladatnak látszik, több százezres nagyságrendben sem a szakcégek nem tudnák ellátni a lakásokat mérő, illetve költségmegosztó készülékekkel, sem a lakosság nem tudná megvásárolni azokat.

A megfogalmazásban jó néhány rugalmas elem is be van építve. Az „amennyiben az műszakilag lehetséges, pénzügyileg ésszerű és az energia-megtakarítási potenciállal arányos mértékű” meghatározás egyértelműen kiskaput nyit a jogalkotó számára. A határidő közelsége nem is hagy sok mozgásteret. Az érintett lakosság és a szakcégek is várják, mi lesz a folytatás.