Növényeink táplálékai

A tápanyag-utánpótlásról

Növényeink a fejlődésükhöz szükséges tápanyagok többségét a talajból, vízben oldott állapotban veszik fel. Kultúrnövények esetében a kerttulajdonos feladata gondoskodni arról, hogy megfelelő mennyiségű-, és minőségű tápanyag legyen a földben.
Ezt nem kizárólag szerves- és műtrágyák kijuttatásával oldhatjuk meg. A zöldségeskertben a vetésforgó is jó hatással van a talaj tápanyagkészletére, ezért azonos fajú, de lehetőleg rokon növényeket se ültessünk ugyanarra a helyre egymást követő években. Ellenkező esetben sokkal több problémánk lesz a növényeink gondozásával, hiszen az előző évben ott tenyésző fajtársaik (igényeik megegyezők lévén) ugyanazokat a tápanyagokat használták fel nagyobb mennyiségben tavaly, melyre az idén is szükség lenne.
Különböző fajok esetén ez kevésbé áll fenn, hiszen tápanyagigényük eltérő. Emellett több évig ugyanazt a zöldségfajt ugyanazon a helyen nevelni növényvédelmi szempontból sem célszerű, hiszen előző évből áttelelt kórokozóik és kártevőik már a tenyészidőszak kezdetén jelen vannak.
Hogy miért szükséges egy kertben a szerves- és műtrágyás tápanyag-utánpótlás? Míg egy természetes életközösségben (például egy erdőben) a lehulló lomb, az elpusztuló állatok lebomló anyagai visszakerülnek a földbe, és tápanyagot szolgáltatnak az ott élő növényeknek, addig ez a kertben nem működik. A betakarított termésben, az összegereblyézett és elhordott lombban, kikapált és összegyűjtött gyomokban rejtőző tápanyagokat elvisszük a területről. Így ezeket kivonjuk a talajból: helyben nem fognak lebomlani, és felvehető tápanyagokká visszaalakulni, mint a természetben – ezért kell ezeket pótolni.

A minimum elv

A növények számára szükséges tápanyagok közül megkülönböztetünk makroelemeket, amelyekből nagy mennyiségre van szükségük: ezek a nitrogén (N), foszfor (P), kálium (K), kalcium (Ca), és a magnézium (Mg). A vasból (Fe) és kénből (S), azaz a mezoelemekből már kevesebb kell. Végül kis mennyiségben mikroelemek is szükségesek, ilyenek a bór (B), mangán (Mn), cink (Zn), molibdén (Mo), vagy például a kobalt (Co).
A minimum-törvényt 1855-ben Liebig fogalmazta meg, melynek a tápanyag-ellátottságra vonatkozó lényege, hogy a növény a legkisebb mennyiségben, (és felvehető formában!) jelenlévő tápanyag arányában veszi fel a többit is.
Ez annyit jelent, hogy hiába jó egy talaj tápellátottsága szinte minden tápanyagból, ha csak egy olyan akad, amelynek a mennyisége nem elegendő, akkor a növény a többiből is ennek arányában fog magához venni, és így a fejlődése gátolt lesz. Ez Liebig gondolatának persze csak a tápanyagokra redukált változata, hiszen ez a környezeti tényezőkre is vonatkozik.
Attól, hogy a tápanyagok fajtái, mennyisége és minősége (olyan kémiai kötésben legyenek, amelyet a növény hasznosítani képes) megfelelő egy talajban, még a környezeti tényezőknek is optimálisnak kell lenniük a növények fejlődése érdekében. Például fagyott talaj esetén hiába jó a tápanyag-ellátottság, ezt nem képes hasznosítani a növény, aszálykor pedig a víz hiánya egyben a tápanyagok oldószerének a hiányát is jelenti.
A minimum törvény által is bemutatott tápanyag-ellátási zavart elkerülendő, legjobb, ha komplex műtrágyákat használunk kertünkben. Ezek csomagolásáról leolvasható, hogy mely kémiai elemeket milyen mennyiségben tartalmazza a készítmény.
Mivel minden növényfaj tápanyagigénye más és más – sőt a növények egyes életszakaszaikban is eltérő tápanyag-összetételt igényelnek – ezért nehéz általánosságban tanácsokat adni a tápanyagok utánpótlásának szabályairól.
Ami azonban biztos: a növények fokozottan nitrogénigényesek leveleik fejlődésekor, hajtásnövekedésükkor. A zöldjéért tartott növényekre – fű, lucerna – ez folyamatosan jellemző. Virágzáskor magasabb foszfortartalmú műtrágyát adjunk a növényeknek, a télre való felkészüléskor, a szövetek megszilárdulásához pedig több káliumra van szükségük.