Új termesztő közeg: kókuszrost

2014-05-16 11:35:35 | Módosítva: 2014-05-16 11:42:19

A virágföldek alapanyaga eddig a tőzeg volt, és jelentős részüknél még most is ez a jellemző. A tőzegnek, bár tápanyagtartalma elhanyagolható, vízgazdálkodása kiváló, ezért használják virágföld alapanyagnak. Ám itt az új trónkövetelő, a kókuszrost.

A tőzeg – számos előnyös tulajdonsága mellett – hátránya, hogy hosszú idő alatt alakul ki, tehát bányászatával a tartalékaink végesek. Bár tőzegbánya hazánkban több helyen és Európában mindenfelé található a munkabérre rakódó közterhek ennek kitermelését jelentősen megdrágítja. Olyannyira, hogy olcsóbb a kókuszrostot Indiából idehajóztatni, vagy teherszállító repülőgépeken idereptetni. E szállítási költség mellett is olcsóbb a kókuszrost, mint a tőzeg.


Jó nedvességmegtartó

A kókuszrost nedvességmegtartó képessége kiváló, hiszen saját száraz tömegének 650-750 százalék mennyiségű vizet is képes magába szívni, raktározni, és egyenletesen leadni a növény számára. Mivel a növények a tápanyagokat vízben oldott formában veszik fel, ezért a rostok nem csupán vizet, hanem tápanyagokat is magukba fogadnak.

Túlöntözni nem lehet, hiszen a felesleges vizet átereszti. A kókuszrost az öntözési hatékonyságot is javítja, hiszen csak a tényleg felesleges vízmennyiség jut át rajta, a többit felveszi, és fokozatosan juttatja a növénynek.

Használhatjuk cserepes dísznövényekhez földkeverékekben, vagy önállóan is – utóbbi esetben azonban folyamatos tápanyagjuttatásról kell gondoskodnunk. Kerti növények ültetésekor azok gyökereihez is tehetünk kókuszrostot, így a gyökerek körül a talaj víztartó képessége javul, az aszályos időszakokat is jobban átvészelik e növények.

Változatos termékpaletta

A kókuszrostot lehet kapni különböző méretű préselt téglák formájában. Ezekhez megfelelő tápoldatos vizet adva elkezdenek duzzadni, és egy laza morzsalékos kiváló fizikai tulajdonságokkal bíró termesztő közeggé változnak pár óra elmúltával. Az előbb említett kókuszpaplanok, vagy kókuszhurkák az üzemi termesztésben töltenek be jelentős szerepet, ahol vízkultúrásan, szabályozott tápoldattal nevelik a növényeket. Itt a talaj szerepét betöltő kókuszrost csak a növény megtartását, és vízben oldott tápanyagokkal való ellátását végzi.


Kaphatók még kókusz cserepek. Az ebbe vetett, vagy ültetett növény előbb a talaját szövi át gyökereivel, később a kókuszcserepet is, míg abból gyökerei kitörnek. Ekkor elültethető a növény végleges helyére. A termék előnye, hogy ültetéskor nincs gyökérsérülés, a növény megtorpanás nélkül folytatja fejlődősét kiültetés után, és a kókuszcserepe később már csak a talaj vízgazdálkodását segíti. Kaphatók még kókuszkorongok, melyek a cserép talajának a tetejére tehetők. Ezek megakadályozzák a gyomosodást, és a talaj kipárolgását is csökkentik.


Kókuszrostból préselt cserép


Paradicsomtermesztés „kókuszos zsákban"


Fóliázott kókuszrostközeg beültetés előtt zöldségtermesztésre


Palántanevelésre is ideális a kókuszrost

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Egy gazdaság életképességi mutatói

Az alább bemutatott két fogalom azoknak ismerős lehet, akik rendszeresen pályáznak mezőgazdasági támogatásokra. Nem haszontalan ezzel megismerkedni másoknak is, hiszen ezek a mutatók egyértelműen...


Kerti apróságok, akár saját kezűleg

A boltok termékválasztékától sokszor kap kedvet az ember, hogy ő maga is legalább az ablakban, a teraszon, vagy akár zsebkendőnyi kiskertjében gondozhasson néhány növényt. Sok mindent lehet...