Skil kalapács

A fúrókalapácsok divatjának új hullámát a Skil is követte; 1755-ös típusjelű készüléke tekintélyes markolatvédőt kapott, így kifejezetten robusztus formát nyert. Pneumatikus ütőművel rendelkező hajtóműve elsősorban a betonfúráshoz és véséshez lett kifejlesztve. A vésési funkciót külön hangsúlyozzuk, hiszen a gépház oldalán lévő kapcsológombbal nem csak sima fúrás és kalapácsfúrás funkció kapcsolható, hanem a tokmány forgása teljesen kiiktatható, és így vésőgépként működik.

2A próbaként megkapott gép 650 W elektromos teljesítményű, de 1760-as típusszámmal létezik egy azonos felépítésű 800 W-os változat is. A teljesítmény különbség részben nyomatékban (ezen keresztül az elérhető maximális furatátmérőkben) és az ütési energiában mérhető le. Már a 650 W-os 1,6 J-os ütési energiája is tekintélyes azonban (a nagyobbiknál ez 2 J). Aki a számértéket kevésbé érzi, annak kedvéért írjuk, hogy ez a kalapálási energia már kézből is erősen érzékelhető. Kis fordulatszámon (a Skil gép fordulatszáma szinte a 0-ról indítható az elektronikus fordulatszám-szabályozó segítségével) szinte lengeti a gépet. A tényleges betonfúrás persze nem ilyen alacsony fordulaton történik, hanem a maximum közelében, és ekkor már nem érzékelhető a rázkódás, mivel a percenkénti ütésszám 5900-ra nő. Érzékelhető viszont a tekintélyes fúrási, illetve vésési teljesítmény.
4A Skil vésőkalapács azonban barkács gép, amit itt most nem a minőségre utaló negatívumként említünk, hanem azért, mert felszerelték az univerzálisabb használhatóság kellékeivel is. A teljesen kikapcsolható ütőmű ugyanis lehetővé teszi, hogy normál fúróként is használhassuk. Igaz a legnagyobb fordulat csak 1100, de a legtöbb fúrási munkához ez elegendő, sőt sokszor hasznos (pl. fém vagy műanyag fúrásakor). A finoman szabályozható fordulatszám, a kapcsológombba épített fordulathatároló, és a nyomógomb reteszelő ugyancsak az univerzális használatot segíti.
A fúrógép állványba rögzíthető (természetesen 43 mm-es euronormás nyakrésszel rendelkezik), így a tekintélyes nyomatékkal kiváló 5meghajtója lehet különböző barkács tartozékoknak is. Egy vésőkalapácsnak természetesen SDS gyorsbefogó tokmánya van (a fúró és vésőszárakhoz ez kell), de külön tartozékként kapható és befogható hagyományos tokmány is. Ezt kell használnunk a hagyományos fúrószárakhoz és a csavarbehajtó bitekhez is. Mert ezzel a fordulatszámmal, fordulatszabályozással és nyomatékkal ugyanis kitűnő csavarozót kapunk, és természetesen a fordulatirány-váltó sem hiányzik hozzá.
A fúrásmélység határoló hagyományosnak mondható; másokhoz hasonlóan a pótmarkolatba integrálták. Az alapmarkolat hátsó részét finom gumírozással borították (ez legalább már valamennyire fotózható, mert a gép többi része a Skiléknél megszokottan fekete; alaposan megnehezítve a fényképész dolgát).
Összefoglalva tehát a Skil gépben a klasszikus vésőkalapács mellett egy többcélúan használható, erős alapgépet kaphatunk.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fúró, kalapács

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hitachi gyémántfúrók

Megszámolta valaha, hogy hány furatot kell készítenie egy átlagos méretű házban? Elég sokat! Fúrni kell a tartozékok rögzítéséhez és fúrni a gépészeti csővezetékeknek. Így gyakran előfordul, hogy a...


Rend a műhelyben

Mindegy, hogy hol van kialakítva műhely, a garázsban, pincében, esetleg csupán a kisszoba sarkában, rendet tartani kell, különben hamar elkallódnak, tönkremennek a szerszámok. Ha nincs...