Felélesztett porszívó

A héten azonban affért idézett elő, hogy egy maréknyi fűrészport az új masinával bátorkodtam felszippantani. Mi tagadás, otthoni barkácsolgatásaim a szokásosnál esetenként több piszokkal járnak, ám hogy "egy jó házból való", intelligens (?) porszívót kímélni kelljen a "póri" munkától, nos, ezt csak a párom hiszi, én nem. A vita kiélesedett, s közben elhangzott egy a hibás ETA kijavítására utaló fullánkos megjegyzés is. Ez nemcsak az önérzetemet sértette, de a javítást illető kíváncsiságomat is felkeltette.
Dacosan elő is kaptam még frissiben a koszlott ETA-t, és hozzáfogtam a szétszereléséhez. Követtem az áram útját, s miután két csavar kipörgetését követően a fedél alá pillanthattam, a kapcsolóról gyorsan leoldottam a tápkábel végeit. Következett a rafináltan szélperemek közé beszorított lefogólap kiemelése (1), ami azzal járt, hogy a motort központosító műanyag kosár a motorral együtt álnokul a burkolatnak dőlt. A kosarat akadálytalanul leemeltem, csakhogy nem tudhattam, hogy alatta még két lágy gumibak is leledzik (2), amelyek a kosár kiemelése közben ellentétes irányt követve eltűntek a látókörömből. Némi négykézlábas sasszé után rájuk leltem, és rögvest ragszalagra is kerültek, nehogy újbóli vándorlásra csábuljanak.
A motort a szűk hely miatt nehezen ugyan, de egyben kiemelhettem, de közben valami hengeres alkatrész levált az oldaláról. Ez a zavarszűrő kondi volt, és a műanyag bilincs szártörése miatt lett "flexibilis". Miután a motor alkalmi "műtőasztalomon" billegett, azonnal láttam, hogy a szénkeféi igencsak csámpásra kopottak. Semmi kétség, itt bizony kefecsere lesz. A rövidülő szénkeféket ugyanis egyre kevésbé vezeti meg a "kefetár", oldalra mozdulnak, a forgó kommutátor pedig ferdére koptatja a végüket. S mivel a nyomórugójuk már alig hat rájuk, a motor kommutátora és közöttük egyre nagyobb szikrák keletkeznek. Meg is szorulhatnak, ami figyelmetlenebb használat esetén a motor leégést is eredményezheti.
Na, de hol kapok avítt porszívómhoz új szénkeféket? Az "átkosban" még mellékeltek a porszívókhoz pótdarabokat, most ez már nem divat. Néhány telefon, és máris loholhattam egy nem túl távoli alkatrészüzletbe, ahol percek alatt megkaptam a típushoz megfelelő méretű és rugóhosszúságú szénkeféket. A kopott régiek rögzítő sarujáról persze le kellett forrasztanom a tápvezetékek végét, amelyeket az újakra könnyű volt átforrasztanom (3). A vezetősínbe illesztésükhöz a rugókat fokozatosan, csavarhúzó lapjával összenyomva toltam be, végül a saruk bepattanó szárait is sikerült a helyükre nyomnom. Közben észrevettem, hogy az állótekercsekből kivezető, s a zavarszűrő kondenzátor forrfüleihez forrasztott egyik vezeték letört, így ezt is visszaforrasztottam. Sajnos, a zavarszűrőt rögzítő műanyag bilincsszár törött volt, az alkatrészt ezért egy vastagabb öntapadó alufóliával rögzítettem a motor műanyag armatúrájára (4).
Következhetett a próbaüzem. A hálózati vezetékpárt sorozatkapoccsal villásdugós vezetékre kapcsoltam, majd a motort az asztalra szorítva áramot kapcsoltam rá. Nagyot rántva beindult, de sivított mint a malac, és legnagyobb meglepetésemre a forgórész porzsák felőli vége körkörösen imbolygó mozgást végzett.
Hűha! Ez bizony csapágyprobléma. Régebben már volt ilyen hibához szerencsém, ezért azonnal kikapcsoltam a motort, és hozzáfogtam a még alaposabb szétszereléséhez, mert a csapágyakhoz csak így lehet hozzáférni. A járókerekeket egy rögzítőkörmös műanyag harang fedte le, amit könnyű leemelni az armatúráról. Alatta ráleltem a járókerekeket rögzítő csavarra, amit lehajtva lehúzhattam a legfelső rögzítőtárcsát, a járókereket, alsó tárcsát, majd hasonlóképpen a második tárcsa következett. Alatta újabb műanyag fedél van, még lejjebb pedig a harmadik járókerék bújt meg.
Kiszerelésük után férhettem csak hozzá a csapágytartó fedélhez. Négy csavar rögzítette az állórész burkolatához, s kettő a csapágyat a fészkébe szorító lemezt fogta. Kihajtásuk után (5) a csapágytartó fedél túl könnyen lejött a forgórész tengelyéről, és ekkor már biztosan tudtam, hogy a csapágynak annyi, új darabra lesz szükségem. A golyókosár ugyanis darabokra törött (6), a golyók összecsúsztak, és ez okozta a forgórész imbolygó mozgását. A járókerekek is ezért értek össze forgás közben. A golyóscsapágy külső gyűrűje a csapágyfedél fészkében, a belső gyűrű viszont a forgórész tengelyén maradt. Ez utóbbit próbáltam lefeszegetni a tengelyről, de keményen ellenállt. Végül cselhez folyamodtam, s profi Berner kenőanyagot szivárogtattam a pereme mellé, majd a tengelyt hűtőspray-vel befújva már könnyen lehúztam a belső csapágygyűrűt. Tartottam a másik csapágy sérülésétől is, ám annak semmi baja nem volt. De ha már lúd, akkor legyen kövér, két új csapágyat szereztem be a Tábornok utcai alkatrészboltból, ezeket szereltem vissza a csapágyházakba.
A forgórészt természetesen a szénkefék kiemelése után óvatosan kivettem a burkolatból. A porvédős csapágyakat beolajoztam, majd előbb az alsót nyomtam a helyére. Az apró, rugalmas körmökkel ellátott hézagolólemezzel együtt nyomtam mindegyiket a fészkébe, és puhafa léccel a külső peremüket megütve nyomtam mindegyiket ütközésig a helyükre (7). A forgórészt visszaillesztettem az alsó csapágyba, majd a felső fedélre felcsavaroztam a csapágylefogó lemezt, és a forgórész kiálló tengelyére húzva ezt is a helyére tettem. Szabadon, könnyen, sokáig pörgött a forgórész, ezért derűsen fogtam a porszívó újbóli összeszereléséhez.
Csak arra kellett ügyelnem, hogy a járókerekeket rögzítő tárcsákat megfelelő sorrendben húzzam rá a tengelyre, és a járókerekeknek mindig a középső, nyitott részük kerüljön a porzsák felőli oldalra. A levegőt ugyanis forgás közben mindig középről szívják, és a szélükön fújják ki. Ezért fontos a járókerekek közötti távolság is, amit ennél a típusnál a központosító tárcsák magassága határoz meg, de összecserélni nem lehet őket, mert különben összeér a járókerekek homlokfelülete. A motort megint kipróbáltam, és miután simán és a magas fordulatszám miatt egészséges sivítással forgott, a bontással ellentétes sorrendben mindent visszaszereltem a helyére. Közben természetesen a gép minden darabját letisztítottam, a szűrőszivacsokat, és a porzsákot kimostam. Mire elkészültem, egészen megfiatalodott az öreg porszívó. A takarítás befejeztével jöhetett a főpróba.
Ami a szívóerejét illeti, olyan mint újkorában volt, legalábbis emlékeim szerint. Győzelmi demonstrációként csövére sima szívófejet tettem, és peckesen arrébb vontattam vele a nagy gyapjú szőnyegünket. A kijavított, 10 éves porszippantót érdemeinek elismeréseként azonnal kineveztem címzetes fő-műhelyi porszívóvá, ahová ezentúl az új be se dughatja a finnyás szívócsövét. ETA fogja majd elszívni - előlem - a fúró-, fűrész-, és csiszológépek porát (8), legfeljebb együtt hangosabbak lesznek a megszokottnál. Így lett saját "szolgálati" műhelyporszívóm, amelyet a kidobás helyett sikerült aktivizálni. Nem intelligens, de kifogástalanul teszi a dolgát, s ez a lényeg.