Szekrény átformálása festéssel

2014-09-08 11:07:15 | Módosítva: 2014-09-08 11:08:49

Az adott fürdőszobában volt egy szekrény, amelynek fehér színét A bentlakók már megunták a jellegtelensége miatt. Laminált bevonata viszont alkalmassá tette, hogy legalább az egyik oldalának átfestésével érdekesebbé lehessen tenni. Erre több technológiai lehetőség is van kezdve a kézzel festéstől a sablonos festésig.

Skandinávosan rusztikus

Az adott felület zsírmentesítése után egy háromszögű, op-artos jellegű minta mellett döntöttek, amit rusztikus skandináv módra, kissé lazúrosan, mondhatni foltosan kívántak felfesteni. A mintázatnak ezzel kívánták megadni a skandinávosan rusztikus jellegét.



Az eredeti oldalfelület átfestése helyett inkább vékony, méretre vágott lambéria lécekből álló deszkaburkolatot ragasztottak rá. A régi fogastól ennek érdekében meg kellett válni, majd a felragasztott új nyers deszka burkolat felületét színezték át. A művelethez erősen felhígított, matt alapozó festéket használtak. Átlós irányban, halványan a felületre jelölve, előbb a fehér háromszögű részek kontúrjait festették fel, majd ezek teljes felületét szabálytalan fedéssel vonták át. Ezt követően a szürkéskék motívumokra kerítettek sort, amelyeknél kiigazíthatták az esetlegesen túl szabálytalan fehér motívumok kontúrjait. A markánsabb foltosodást még száradás előtt hígítós, ám kinyomkodott ecsettel áthúzva tompították, és így alakították ki a lazúros fedésű felületek skandinávosan rusztikus hatását.

A festett felületek száradása után új fogasokat csavaroztak a régiek helyére.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Ülőhelyek kényelmesen és egészségesen

Mindazt a sok ülőbútort, amit használunk komoly ergonómiai tanulmányokat is folytató ipari formatervezők vagy iparművészek hozzák létre. Bútorgyártó elődeink tapasztalati úton tudták, hogy kell egy...


Csempefestés

Ha csupán színt cserélnénk, burkolatot nem, és csak átmenetileg és nem az örökkévalóságig tervezzük így hagyni a felületet, akkor dönthetünk a csempefestés mellett. Hasonló módon járunk el, mint...