Szekrénybe rejtett ágyak

2012-12-30 22:03:01 | Módosítva: 2013-01-04 08:43:22

Mivel a fekvőhelyek helyigénye jelentős, érdemes olyan ágykonstrukciókat is figyelembe venni, amelyek egy szoba alapterületét csak időszakosan foglalják el. Az ideális nappali életkörülményeken túl az éjszakai alvás lehetőségét is megteremtik. Ilyenek a szekrénybe rejtett ágyak, amelyek az utóbbi időben egyre kedveltebbek, és nem egy közülük kombinált funkciók ellátására is alkalmas. Ezekből mutatunk be most néhányat.

Elöljáróban csupán annyit, hogy az ilyen ágyakat a lakóhelyiség adottságaihoz és az egyéni igényeknek megfelelően kell kialakítani. A kombinált célú bútordarabok kialakítását és megvalósítását ajánlatos az ilyen konstrukciókra szakosodott vállalkozásokra bízni. Számos kis cég van országszerte, amelyeknek már kellő jártasságuk van a hasonló igények kielégítésére.

A szekrénykávákból lenyitható ágyak kialakítása is korszerűbbé vált az előző időszakokhoz képest, pl. az ágy kinyitását és a felcsukását beépített gázrugók könnyítik meg, amelyek a frontlapra erősített fekhelyeket bármilyen helyzetben megtartják. Mozgatásuk ezért nagyon könnyű, és igény esetén még a távvezérelt motoros működtetésük is lehetséges. Az ágyak fabetét ráccsal szereltek, és bármilyen rétegszerkezetű matrac alkalmazását lehetővé teszik, akár egy- vagy két személyes méretben, illetve két egyszemélyes változatban is.

A káva és frontfelületek választéka is bőséges, és akár szekrényfal kombinációba illesztett ágyak kivitelezésére is mód van. Az ágyakat rejtő szekrények általában 45 cm mélyek, a fekvőfelület pedig 23-35 cm magas. Az ágyak mérete általában kétszemélyes kivitelnél 178x245 cm, bár ez mindenkor a matrachoz igazodik. A megerősített hátlap pedig alkalmas kisebb polcok vagy világítótestek elhelyezésére is. E konstrukciók előnye vitathatatlan, feltéve, hogy jól megfogalmazottak az igények.

A beépített gázrugók megtartó ereje mindenkor az ágy súlyához igazodik, így biztosított, hogy a jelentős súlyú ágyak kinyitáskor-felcsukáskor bármilyen helyzetben önmegtartók, nem kell attól tartani, hogy leesnek. A mozgatásukhoz ezért alig kell erőt kifejteni, szinte maguktól nyílnak csukódna és záródnak. Az ágybetétet tartó faléces ágyrács pedig közvetlenül az ágy acélkeretére műanyag tartóhüvelyekkel csatlakozik.

Aki hajlandó áldozni a kényelemért, az választhat motoros nyitó és záró mechanikát, amelyet távirányítóval vagy fali kapcsolóval lehet vezérelni. A motor természetesen külön konzolra erősítve csatlakozik az ágy zártszelvényű tartókeretéhez, és szinte hangtalan működésű.

Még a méretes, kétszemélyes ágyak is könnyen mozgathatók, és bármilyen szögben megtartják a pozíciójukat. Ez az ágy súlyához igazodó teljesítményű gázrugóknak köszönhető. Az ágy alaplapjaként szolgáló frontlap a bútor jellegéhez igazodóan osztott felületű, vagy akár nagyméretű, beépített tükörrel kombinált is lehet.

Ha a lakóhelyiség mérete alkalmas szekrénysor kialakítására, abba még akár egy kétszemélyes lenyitható ágy is beépíthető. Ilyen esetekben azonban olyan céget kell a kivitelezéssel megbízni, akinek a szakemberei vállalják a kombinált bútordarab komplett, esetleg elemenként összeállítható kivitelezését. Egy ilyen berendezési tárgy ugyan költséges, viszont ezzel szinte az egész szoba berendezése megoldható, aminek teljességéhez már csak néhány kiegészítő bútordarab beszerzésére lesz szükség.

Az egyszemélyes, nappal a szekrénybe rejtett, este pedig kinyitható ágyat akár különálló szekrényként is jól lehet a modern, elemenként beszerezhető, és igény szerint kombinálható bútorhoz illeszteni. Ilyen esetekben azonban ajánlatos tájékozódni az elemként beilleszthető ágyszekrény méreteiről, hogy ahhoz igazodva lehessen a többi szükséges bútort darabonként összeválogatni. A színkombinációt és a kiegészítő bútordarabokat is jól kell megválasztani, hogy a berendezés összképe végül is változatos, ám egységes legyen.

Az ülő kanapékat kedvelőknek való szekrényágy változata a kanapéra nyílik. Az ágyat rejtő szekrény e változatnál a kanapé mögé kerül. Este pedig ágyazáskor az ágy frontlapja a kanapé ülőlapjától pár centiméterre, és nem az ülőpárnázatra, hanem a kihúzott lábakra támaszkodik fel. A kanapé háttámlaként használt párnáit pedig akár ágyfejként is lehet használni. E megoldás hátránya, hogy a kanapé ülésméretének igazodnia kell az ágy frontlapjának szélességével, és emellett lenyitáskor viszonylag nehéz az ágyhoz férni. Ilyen igények esetén egyes cégek a saját, vagy kimondottan e célra megrendelt, méretre készített kanapékat ajánlanak beépítésre, választható anyagú kárpitokkal. Az ilyen megoldások kétszemélyes ágyaknál lehetségesek, és számítani kell arra is, hogy a fekvőmagasság ilyen esetekben a szokásosnál magasabbra kerülhet.

Aki egy viszonylag kis szobába íróasztalt is el szeretne helyezni, az a fekvőhelynek már elég nehezen talál megfelelő teret. Ám e két bútordarab kombinálható is. A nappal íróasztalként használt bútordarab korpusza mögé ugyanis elrejthető egy egyszemélyes ágy. Ezt este egyszerűen lehajtva, az asztal írólapja szinte a padlóig lesüllyed, és így még a lepakolásával sem kell bajlódni. Ez a speciális vasalatok kombinációjának illetve a részegységek szellemes mozgatásának köszönhető. A „beágyazás”, azaz az ágy felhajtása után pedig ott folytatható a munka, ahol este félbemaradt. Igaz, hogy a fekvőfelület a szokásosnál kissé magasabbra kerül, ám még így is kényelmesen elérhető.

Létezik az íróasztallal kombinált ágynak kétszemélyes változata is, ám ennek mozgatása már kissé komplikáltabb. Az ágy acélkeretére csuklókarokkal kihajtható lábak kapcsolódnak, amelyek egyben az asztallap hátsó oldalát is tartják. Az asztallapot elöl egy csővázkeret támasztja alá, amely az ágy lenyitásakor a frontlapot támasztja középen alá. Az asztallap most is vízszintben marad, ám csak a lámpa állványát kell lehajtani, a többi holmit szükségtelen elrámolni, mivel az asztallap is jóval az ágy frontlapja alá kerül.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Rusztikus környezet

Rusztika eredeti értelemben parasztos művet jelent. Durván kinagyolt felületekkel az épületek kövein, bútorokon is. Nálunk a szó hallatán legtöbben az osztrák hegyvidéki vagy bajor bútorokra...


Törvény a kéményseprésről

Az Országgyűlés idén nyáron módosította a 2015-ös a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvényt, és kibővítette az ingyenes sormunkára jogosultak körét. A korábbi törvény a magántulajdonú...