Stayer asztali fűrészgépek

Ismét egy új márkanév került látóterünkbe, a Stayer. Németes hangzású neve ellenére olasz gyártóról van szó, és persze csak nálunk számít újdonságnak, bár már magyarországi múltja is több évre vezethető vissza. Katalógusukat tanulmányozva rendkívül széles áruskálát találtunk. Az akkumulátoros fúrócsavarozóktól a legkülönbözőbb ütvefúrókon, fúrókalapácsokon, sarokcsiszolókon keresztül az asztalosipari, és kerti gépekig igen sokféle minőségi szerszámgépet gyárt a Stayer.

Ezek között néhány ismerőssel is találkoztunk. Talán nem árulunk el nagy titkot olvasóinknak, hogy az ismert európai gyártók néha "keresztbe gyártanak" egymásnak, sokszor csak a gépek színe és emblémája változik. Így már inkább érthető, hogy a Stayer néhány gépét is láttuk már nála sokkal ismertebb csapat mezében játszani.
Végül is az alaposabb megismerkedéshez egy viszonylag nagyszámú gépcsaládot, az asztali fűrészgépeket választottunk ki, közülük kettőt pedig kölcsön is kértünk egy kis gyakorlati próbára. Szándékosan a legegyszerűbbet (legolcsóbbat) és az egyik legkomolyabbat. A többit - melyeket táblázatosan a katalógus alapján mutatunk be - valahol a kettő között, illetve a jobbik környékén lehet elhelyezni.
Az SC 206 W jelű fűrészgép tulajdonképpen egy gérvágó. Bár a talpazata és a tárcsa védőburkolatai műanyagból készültek, ennek ellenére stabil, erős felépítésű. Az érzékenyebb részek természetesen már könnyűfémek; így a kör alakú munkalap, az ütköző- és vezetőlécek és az egész motor-tárcsa felfüggesztés. A 800 W-os motor alapfelszerelésben egy 205 mm átmérőjű, nagy fogazatú, vídialapkás tárcsát hajt meg, üresjáraton 4500-as percenkénti fordulatszámon. A finomabb vágásokhoz érdemes finomabb fogazású tárcsát is beszerezni.
A reteszgomb kioldása után a vágótárcsát felemeli egy rugó. Ebben a fönti helyzetben újra reteszelődik, és a vágás megkezdéséhez - a tárcsa lenyomásához - a markolat melletti reteszgombot kell működtetni. A kezelőszervek jól kézre állnak: a reteszgomb hüvelykujjunkra, a kapcsológomb a mutatóujjra esik. A tárcsavédő a lenyomás közben automatikusan nyílik ki, és a vágás befejezése után magától vissza is zár. Merőleges vágásnál 120x 55 mm-es maximális keresztmetszetet tudunk elvágni, tehát keskenyebb léceket, szegélyléceket, képkereteket, bútorelemeket.
Egy gérbevágó készülék lényege a pontos szögbevágás. Az SC 206-os tudja ezt a lényeget. A forgó talp az egész motorfelfüggesztéssel együtt mindkét irányban 45°-kal elfordítható a hátsó ütközőhöz képest. A szélső értékhatárokon belül bármilyen helyzetben két csavarral rögzíthető, a szögérték pontos beállításához pedig egy fok pontosságú mérőskála szolgál. Beállítása gyors, használata egyszerű.
A merőleges vágáshoz képest egy irányban, ugyancsak max. 45°-ban elforgatható az egész vágótárcsa az asztal síkjához képest. Így gyakorlatilag a szögbevágások minden variációja elkészíthető a géppel.
Egy ilyen gérvágónak legnagyobb hasznát a képkeretezők, parkettázók láthatják, de jól kihasználható egy kisebb asztalosműhelyben is. Jól vágható vele PVC cső, illetve a tárcsa megfelelő megválasztásával sokféle műanyag is. Súlya mindössze 7 kg, szállítása könynyű. Egyszerűen lecsavarozható egy nagyobb munkaasztalra, de a földön, rögzítés nélkül is biztonságosan lehet vele vágni. A porelszíváshoz ajánlatos külső porszívót csatlakoztatni hozzá. 35 000 Ft alatti fogyasztói ára szerintünk hamar megtérül egy kisiparos számára.
Lényegesen összetettebb, többcélúbb, és felépítésében is profibb gép az 1600 W teljesítményű SCE 1650 típusjelű, melynek SC 261 W jelzéssel van egy 1200 W-os változata is. Ez egy ún. kombifűrész, amely egybeépít egy gérvágót és egy asztali körfűrészt. Az elv egyszerű, a vágótárcsa alsó része gérvágásra szolgál, a munkaasztalon kibúvó felső pedig asztali körfűrészként funkcionál. A 16,5 kg-os kombifűrész rendkívül igényes, precíz kivitelű, minden elem könnyűfémből készül, de még így is elég könnyű ahhoz, hogy mobil legyen. Egy gépkocsi csomagtartójába könnyen beemelhető. Természetesen mindazt tudja, amit a kisebb testvér, a síkban forgó munkaasztalt és a szögben elfordítható fűrésztárcsát. A fontosabb szögértékekre (22,5° és 45°) az asztal magától bekattan, de 1 fokos pontossággal bármilyen értékre rögzíthető.
A tekintélyes méretű (254 mm-es) vágótárcsa ennél is vídialapkás. Maximális fordulatszáma 4000 percenként, de az elektronikus fordulatszám-szabályozó segítségével ez 2500-ig leszabályozható. Merőleges vágásnál maximálisan 150x20-as, ill. elfordítva 115x55 mm-es léc vágható el vele, 45°-os szögbevágáskor ez a keresztmetszet 100x20 mm-re csökken. A lécek ütköztetése rendkívül precízen megoldott, a mindkét oldalról felerősíthető vezetősínen akár 550 mm-ig kiengedhető a vágandó anyag. Sorozatvágásoknál pontosan és igen gyorsan tudunk dolgozni.
A markolat felépítése a kisebb géphez hasonló; a tárcsa lenyomásához hüvelykujjunkkal reteszelünk, a mutató pedig a kapcsológombot nyomja. Itt azonban még egy kapcsoló-rögzítő gombot is találunk, amelynek nem a gérvágónál, hanem az asztali körfűrésznél vesszük hasznát. A tárcsa alsó felére egy műanyag házat rögzíthetünk, amelyre a teljes gép letámaszkodik és ebben a helyzetben rögzíthető. Máris készen áll az asztali fűrészgép, melynek öntött alumínium munkalapja a legtöbb munkafeladathoz önmagában is elég nagy.
Asztali körfűrészként a vágási mélység 0-tól 42 mm-ig állítható az asztallap emelésével. Alaptartozék a párhuzamvezető, amelyhez a munkaasztalon mérőskála is tartozik. A tárcsavédelem korrektül megoldott. Lehetőség van a munkaasztal bővítésére is, a szükséges kiegészítő opcióként szerezhető be. Ugyancsak opció a két gyorsszorító, melyek fészkeit előre kialakították a könnyűfém talpazatban.
A kombifűrész lényegesen univerzálisabban kihasználható, mint egy sima gérvágó. Akár több méter hosszú lécek, szalagparketták is pontosan végigvághatók vele. Az 1600 W-os gépből az erő sem hiányzik. Korábban is ajánlottuk már, hogy asztali körfűrésszel lehet hornyot is marni. A tárcsavédő leszerelése után erre a Stayer gép is alkalmas. Bár ára meghaladja a százezer forintot, ezt a gépet nem csak a parkettázó kisiparosoknak, asztalosoknak, csőszerelőknek ajánljuk, hanem - meglepő módon - az igényes barkácsolóknak is, sokcélú felhasználhatósága miatt.

A Stayer gépek forgalmazója:
Gépmester Bt.
1031 Budapest, Torma Károly u. 14.
Telefon: 242-0513 l; fax: 436-9082
Nyitva tartás: hétköznap 8-16 h-ig.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fűrészgép, fűrész

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Erő, csend és környezetvédelem

Az ipari fejlődés irányvonalát és ütemét jelzi, hogy alig pár hónapja jelent meg lapunkban a Hitachi akkumulátoros fűkaszájának bemutatása, és íme itt a legújabb, hosszú működési idejű...


A tűzifa vágás művészete

Bizonyára Ön is tapasztalta már, hogy a kellemesen meleg nyári napokból egyik pillanatról a másikra átléptünk a hűvösebb őszi évszakba. A hűvös időjárásról hamar eszünkbe jut a tűzifa...