A legtöbb körzeti és családi katasztrófát a tartósan magas belvizek és a tiszai nagy árvíz okozták. Sajnos ezrével épültek házak, sőt ipari épületek is az ártérben (sokuk engedéllyel!), és a hatóságok tűrték, hogy a jól megépített védgátak mentett oldalát megbonthassák garázsok, kamrák, ólak odaépítésére. Többnyire kiskeresetűek, tájékozatlanok tették ezt, mert ott lehetett kapni olcsó telket, és mert szakemberek is fennen hangoztatták: a Föld klímája melegszik, eztán a szárazságtól kell félni, errefele többet nem lesz árvíz. Lett! "...S jön az árvíz, jön az árvíz hangzék..." a megfigyelő - helikopterek rádiójából.
Három irányból
A víz három főirányból támadhat. Felülről, amikor a megromlott héjazatú tetőn át, vagy a keskeny eresz alá beverő szélfújta csapóesőként, esetleg a rossz ereszcsatorna hibáin át jut a csapadékvíz a falazatba, mennyezetbe. Ez jól észlelhető, és ha nem olcsón is, de megszüntethető.
Oldalról, például egy, a falban megrepedt víz-, szennyvíz- vagy fűtővízcsőből, szerencsés esetben lassacskán, a rosszabbikban a falat is szinte szétrobbantva kerül a víz a falazatba, mennyezetbe. Ezt is észre illik venni a csőhálózat sustorgásáról, a vízóra működését figyelve, esetleg a nedvesedést látva. Gyakori okozója a nyitva felejtett csapokból, elromlott mosógépekből fékezetlenül túlfolyó víz.
De ide tartozik az árvíz, vagy belvíz is, ami a házi bejárati gátakon (homokzsák, téglafal) átszivárogva, átbukva jut az épületekbe, a pincébe. Ezt észre lehet venni, sőt előre lehet látni, esetleg sikeresen védekezni ellene helyi gátacskával. A zúdulva hömpölygő gyors árvíznek - sajnos - az épületfalak sem mindig jelentenek akadályt. Az oldalról érkezett víz okozta károk elhárítása, nagyban függ a vízelöntés maximális magasságától, de még inkább tartósságától, valamint az épület szerkezetétől, anyagától.
Alulról érkezik a leglustább, ám legveszélyesebb, alattomos, gyűjtőnévvel talajvíznek nevezett víz. A rosszul, vagy egyáltalán nem szigetelt épületek alsó falában megállíthatatlanul kúszik felfele, és (a falak szerkezetétől - anyagától függően) a legtöbb esetben csak akkor hárítható el, ha a talajvíz - belvíz, árvíz okozta talajvízszint jelentősen és tartósan lesüllyed.
Van még egy fajta nedvesedés, az építéskor a falakba, födémekbe került építési víz, ami azonban a jól megépített épületből kiszárad, vagy ha sürgős a beköltözés, kiszárítható. Ez azonban a szerencsések problémája.
A műemlékvédelmi szakemberek a tudói, hogy hány - szemre szép - kúria készült kőalapozás és szigetelés nélküli vályogfalakkal. Az alföldi lakóházak zöme is ilyen, esetleg egy-egy közbenső erősítő tégla- vagy kősorral. A padlózat az egyszerűbb házakban maga az altalaj volt, esetleg döngölten, elsimítottan.
A vályog agyagba kevert törekkel "dúsított" majd téglaformára "vetett" - innen a vályogvető szavunk - és a napon keményre szárított falazóanyag. Amíg nem éri nedvesség, évezredekig megáll (mint Elő-Ázsia őskori városaiban). Ám finoman lyukacsos szerkezete révén a vizet magába szívja, felpuhul, szilárdsága csökken, és az épület összeomlik. A kisméretű hajszálcsatornáiban a hidroszkopikusság (hajszálcsövesség) elvén képes mind magasabbra emelkedni a víz. A magas talajvízszintű (talaj-, bel- vagy árvizes) területeken szigetelés híján az alsó vályogrétegnél kezdi. Egy szemléltető példa: ha egy kockacukor egyik sarkát a feketébe mártják, egy-kettőre barna lesz a cukor a mind magasabbra húzódó kávétól. De hasonló jelenség tapasztalható a különféle finomlyukú modern töltőanyagok, salakok esetében is, amelyeket szilárd kettős határolófalak közötti légrés olcsó anyaggal való kitöltésére használnak.
Hátránya még a vályognak, hogy nehezen köt rajta a vakolóhabarcs, s ha a vakolat lemállik, a csapadék, pára oldalról is bomlaszthatja a falat. A múlt (XIX.) évszázad végétől ugyan mindjobban terjedt a téglából készült, és a talajtól térdmagasságig emelt, víztűrőbb alapfal, ám azt sem igen szigetelték, és ha igen, úgy az egykori szigetelő anyagok (bitumen, aszfalt, bitumenes kátránypapír) elhasználódtak, kikoptak, s pótlásuk ugyancsak bonyolult. Emiatt a két-három soronként váltott tégla-kő, majd vályogfalakba is felhúzódik a nedvesség. Méginkább áll ez a deszkazsaluk közé gyömöszölt vert falakra, a vesszőfonatra, kétoldalt felcsapkodott patics-falra, és a ma már csak skanzenekben látható rakott földfalra, amit kétmaroknyi agyaghalmokból úgy raktak egymásra fallá, mint a fecskék a fészket.
Döbbenetes, de tény, hogy a belvíztől, tiszai árvíztől erősen megsérült vagy összeomlott családi tulajdonú házak 87, az önkormányzatiaknak (iskola, óvoda, rendelő) is még 18%-a a vályogfalaik miatt szenvedett kárt. A legtragikusabb esetekben egy-egy fal kidőlt, és magára rántotta a tetőszéket is. A házak mellé, alá ásott pincék megteltek vízzel, ami a felettük lévő házfal lecsúszását eredményezte. Az érintett területeken a házak 77%-a tudottan talajvizes, belvizes, vagy árvíztől fenyegetett területen, ártéren, nagy részük engedély nélkül, esetleg fennmaradási engedélyt kapva épült.
E nagyon elszomorító tények ismerete segít a károk következményeinek saját közreműködéssel végzett elhárításában is. Az első teendőkön, szükséges bontásokon már túl vannak szegény érintettek. Ahol csak kissé rogyott meg a tető, jól alátámasztott hidraulikus emelőkkel a tetőszéket a helyére lehet emelni, és téglaoszlopokkal, erős fa- vagy betongerendákkal alá lehetett támasztani. Ha a hozzáértő statikusok, ácsok, kőművesek is úgy ítélték a tető héjazatát (cserép, pala, műanyag, nád) rendbe lehetett hozni. Eleinte a nagy és erős fóliákkal történő befedés is segít, nehogy egy újabb csapadék tovább öntözze a léceket, falakat. Ha már áll és véd a tető, megkezdhető a leomlott falak anyagának elhordása, és az új fal alapjának kiásása, bitumenes szigetelése, és a talajszintig történő felfalazása téglával, beton falazóelemekkel. Ha köt az alapfal, itt az ideje arra egy szigetelőréteg terítésének.
Az majd minden esetben bitumen alapanyagú (az aszfalt is ilyen) felkenhető massza, amelyre "kátránylemez" kerüljön (ami nem lemez, hanem szalag, tekercs, és nem a rákkeltő kátránnyal, hanem valamilyen bitumen-féleséggel telített), amire takaró bitumenes kenceréteg kenhető. Arra a megkötés után homokot szórnak, hogy ne "csúszkáljon" rajta a habarcs, meg a tégla. A szigetelés a lehető legalacsonyabbra kerüljön a talajszint fölé, és bőségesen kilógjon oldalra, hogy majd a falra is fel lehessen hajtani a széleit (1).
Ha már leomlott a régi fal, nem fontos, hogy az új téglából épüljön (a vályog a legtöbb építkezőnek már eszébe sem jut). Ma már mind szilárdság, mind hő- és hangszigetelés terén sok újfajta falazóanyagot kínálnak, amelyek a téglát is fölülmúlják. Ha valamelyik könynyűszerkezetűt (gipszkarton, műanyagba kötött faforgács stb.) választják, azt feltétlenül erős keretbe szerelve emeljék be a régi helyére. Ha ablak, ajtó is volt a falon, az újba eleve szereljék be az új nyílászárót is (2), az épen maradt régi nyílászárók viszont csak téglafalba helyezhetők vissza.
Ha már állnak és biztonságosak a falak, jöhet a helyiségek padlózatának felújítása. Ha a padló alatt pince is van, a felújítás többnyire az elrohadt padló- és parkettalécek felszedéséből, az előtűnő fagerendák kiszárításából és gombásodás-gátlóval történő kezeléséből, majd az új párnafák és padlózat felrakásából áll. Ám ha a pincefödém gerendái is megroggyantak, már csak nagyon felkészült szakiparosok jogosultak a cseréjükre (3). Ha nem volt alápincézve a ház, ajánlatos felszedni a régi padlót, lejjebb mélyíteni a helyét, és oda gondosan vízszigetelt betonaljzatot építeni. Lehetőleg úgy, hogy az új oldalfalak szigetelése a betonpadló alsó szigetelése alá érjen (4).
Vízszigetelést a régi falak alá is
Ehhez azonban át kell vágni a falakat. A külső talajszint felett a lehető legalacsonyabban, és ha lehet úgy, hogy a réselés a későbbi padlózat szigetelése alatt jöjjön ki a belső oldalon. Ha a padlózat jóval magasabb a külső talajszintnél, a körbevágást tanácsos a padozat készítése előtt elvégezni, mert úgy a falszigetelés a padozat alá, annak szigetelésével egybe dolgozható.
Az 1-1,5 cm vastag és 20-30 cm széles rés első szakaszát egy ablak alatt célszerű kifűrészelni, mert úgy az ablak kerete megakadályozza, hogy a rés feletti - esetleg még nedves - falszakasz lesüllyedjen a résre. A rés készítéséhez először egy 15-ös fúróval kívülről (5/a) fúrjuk át vízszintesen a falat. A kihordott "forgács" majd elárulja, hogy az még mennyire nedves. Téglafal esetén természetesen egy téglasor fugáit, vakolatát ajánlatos átfúrni. 5-8 egymásba érő furat már elég széles rést (5/b) alkot ahhoz, hogy azon át egy fűrész lapját átnyomkodhassuk. Célszerűen egy erősen szétterpesztett fogazatú keresztvágó lapot, amilyennel azelőtt (5/c) két favágó, a végén lévő fogantyút ide-oda húzogatva döntötte a hatalmas fatörzseket. Ezzel aránylag gyorsan lehet haladni, és ha a rést már 50 cm-esre tágították, annak első 15-20 cm-es szakaszába betömködhetik a bitumenmasszát, majd egy 1 mm- vastag fémlemez mellé fogva átdughatják (5/d) az első bitumenes műanyaglemez csíkot. Úgy, hogy az kívül-belül legalább 15-15 cm-re kilógjon a falból. A vezető fémlemez kihúzása után még egy (5/e) kis bitumenmasszát kell a résbe utána nyomkodni, és most már "csak" körbe kell járni a ház falait. Fűrészelés, massza, lemez, massza és így tovább. Ha valahol kőre akadnának, úgy azt igen nagyméretű sarokcsiszoló kővágó korongjával lehet átvágni. Ha nem elég nagy átmérőjű úgy, félig kívülről, félig belülről.
Jó, ha az alápincézett épületbe néhány lépcsőn kell fellépni, mert úgy a pincefödém (ami egyben a lakás padozata is) alatt, de kívülről a talajszint felett lehet a réselés szigetelést elvégezni. Viszont nagyon kilátástalan a helyzet, ha a pincétlen épület padlózata belül jóval a kinti talajszint alatti, a házba le kell lépni. Ha kicsi ez a szintkülönbség, a réselés lehet enyhén befele lejtős (2-4 foknyit), hogy kívül a talajszint felett induljon, és belül a padlószint fölött, annak alsó új szigeteléséhez kapcsolódhasson. Ha a helyiségek belmagassága megengedi, érdemes a benti padozat alá vízzáró anyagból feltöltést készíteni, hogy a padozat magasabbra kerüljön a kinti talajszintnél.
Ez egy rettenetes műveletsor, de ha már egyszer a víz pusztítása belebontott az épületbe, érdemes kihasználni a lehetőséget az utólagos vízszigetelésre. A talajt kívül úgy árkolni, vagy tölteni, hogy az esőcsatornák ejtőcsöveivel az épülettől minél távolabbra vezetett csapadékvíz se áramolhasson vissza a falak mellé.
A további műveleteket csak azután érdemes elkezdeni, ha az épület alaposan kiszáradt, amire a legkedvezőbb időszak a nyár. Hosszúak a napok, meleg van, ritkább a csapadék, pára, köd. Ezért minden lehetséges nyílászárót szabadon kell hagyni, még a padlásfeljárókat is. Esőben, hidegben viszont a becsukással rekeszthető ki a hideg, aminek hatására a melegebb falak ismét párásodhatnak.
A nagyon átázott, felkúszó talajvízzel telített falakból azonban nem könnyen távozik a nedvesség, ezért azokat mesterségesen is szárítani, szellőztetni kell. Különösen, ha a lakók az ősz beállta előtt az ideiglenes szállásukból már vissza szeretnének költözni a sajátba. Ez persze áll nemcsak a víz sújtotta épületekre, hanem a nyáron elkészült s még nem egészen kiszáradtakra is. S természetesen nemcsak az Alföldön, hanem mindenhol, ahol vízfoltosak a falak, megjelent a falpenész, dohos szagú a lakás.