Kényelmes is, praktikus is

2008-08-07 23:10:56 | Módosítva: 2008-08-07 23:12:47

Rekeszes könyvtartó

Ez a kis könyvtartó konyhában a szakácskönyvek tárolásához éppen olyan hasznos, mint a szobában, ha egy időben több könyvből kell a munkánkhoz szükséges adatokat, képeket, szövegrészeket tanulmányoznunk. Kihúzható lapjára akár nyitott könyvet is helyezhetünk.

Elkészítéséhez 20x20 és 5x20 mm-es lécekre lesz csak szükségünk. Ám ha nem kívánunk bajlódni a lécezett betétekkel, akkor ezek helyébe 5 mm-es rétegeltlemezből kivágott lapokat is tehetünk.
Először is a léckeretekhez szükséges darabokat szabjuk méretre. Ezekbe 5 mm széles és 5 mm mély hornyokat kell készítenünk, amelyeket célszerű körfűrésszel kialakítani. Ha viszont nincs asztalra rögzíthető körfűrészünk, akkor 15x20 mm-es léceket használjunk, és a hornyokat 5x5 mm-es modell-lécek felragasztásával alakítsuk ki. Így kissé több időbe telik a keretlécek elkészítése, viszont nem lesz szükségünk a körfűrészre. Vigyázzunk, mert a két hátsó függőleges keretlécet ebben az esetben másként kell kialakítanunk; két lécből összeragasztott pipalécből. A betétlapokat a sarkokban 10 mm-es sarokléccel erősíthetjük szilárdan egymáshoz.
A könyvtartó két oldalsó keretének a végét gérbe kell vágnunk. Az azonos méretű darabokat gérládába fogva egyszerre is levághatjuk. A lécezett oldalak és a fenéklap elemeit is összefogva vágjuk méretre, hogy biztosan egyformák legyenek. Ha viszont lécek helyett 5 mm-es rétegeltlemezt kívánunk a keretek közé erősíteni, akkor a méreteiket a keretek alapján, a hornyok mélységét is figyelembe véve határozzuk meg. Miután az összes alkatrészt leszabtuk, mindegyiket csiszoljuk simára, és hornyaik, illeszkedő felületeik kivételével fújjuk be többször színtelen lakkal.
A rekesz összeállítását a két oldalkeret darabjainak az összeragasztásával kezdjük el. A keretlécek hornyába ragasszuk be a vékony betétléceket, majd ezt követően a felső keretléc beragasztásával szilárdítsuk meg a két keretet. Alul viszont a belső oldalra ragasztott fióklap vezeték és a támlécek beerősítésével fogjuk össze a két oldalsó keretelemet. A hátfalat alkotó léceket is hasonló módon erősítsük a két oldalkeret hornyába, majd a hosszú támléc beerősítését követően helyére ragaszthatjuk a fenéklapot, illetve az azt helyettesítő rétegeltlemez darabot. A fenéklapot elől, az aljára ragasztott L-alakú szegélyléccel, merevítsük ki. A könyves rekeszről most már csak a kihúzható fióklap hiányzik, amely a kinyitott könyvek támasztéka, ezért elég fontos a megléte. A méretre szabott rétegeltlemezből leszabott darab hosszanti élére ragasszunk egy sima, és egy középen felhornyolt lécet. Az alsóra csavarozzunk egy kis bútorfogantyút, hogy a fióklapot könnyen tudjuk mozgatni. A rekesz és a fióklap élére ragasztott léc aljára ajánlatos kis filckorongokat ragasztani, hogy mozgatásakor ne karcolja meg az asztal felületét. Ha az illesztéseket és a ragasztásokat gondosan végeztük el, a könyvrekesznek még néhány vaskos kötettel megpakolva is szilárdnak kell lennie. Aki pedig gyakran főz szakácskönyvből, esetleg többkötetnyi forrásanyagban kell tallóznia, biztosan értékelni fogja, hogy a szükséges könyvek mindig kéznél vannak, de a munkát nem akadályozzák, soha nem lesznek útban a munka közben, és a recepteket is könnyebb elolvasni a kitámasztott könyvből.

Biztonsági tálalótálca

Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a tálcák többnyire alattomosak. Használatuk közben csak a vízszintest kedvelik, különben megcsúszik rajtuk minden, amit ráraktunk. Különösen poharak esetében kellemetlen mozzanat ez, hirtelen korrigáló mozdulataink pedig nem mindig sikeresek. A poharak, tálkák csúszkálását azonban könnyű megelőzni annak, aki nem kimondottan pincér alkat, csak egy megfelelően kialakított mély tálca kell hozzá, amely egy rácsos pohár-kalodával is kiegészíthető, így még az ágyban reggelizésre is alkalmas.

A tálca kávájának elkészítéséhez 10x50-80 mm-es lécre, fenéklapjához 5 mm-es rétegeltlemezre, a kalodához pedig 20x20 mm-es lécre lesz szükségünk.
Először a kávadarabokat szabjuk le. A két hosszabb oldallap végeire fűrészeljünk 5x10 mm-es aljazást, majd a sarokkötéseket csiszolással tegyük pontossá. A fenéklap rögzítésére 5x5, vagy 10x10 mm-es léceket ragasszunk a kávalapok belső oldalának aljára. A két oldallap közepére fűrészeljünk 110 mm hosszú nyílást a kezünk számára. A szélessége 30 mm legyen, végeit kerekítsük le. Ha van pántfészek-marónk, akkor előbb azzal készítsünk két szabályos lyukat, majd a közbenső anyagrészt fűrésszel már könnyű kiemelni, és így pontosan lekerekített végű nyílásokat alakíthatunk ki. A tálcakávát ezt követően ragasszuk össze, és a sarkaikat a hosszabb oldalak felől beütött bognárfejű szegekkel is erősítsük meg. Oldalaik és a sarkok merőlegességére nagyon ügyeljünk. A fenéklapot is szabjuk le, éleit a már szilárd kávához igazítva csiszoljuk pontosan az oldalak közé illeszkedőre. A fenéklapot felülről behelyezve ragasszuk a helyére, és a kitüremkedett diszperziós faragasztót nedves ruhával azonnal töröljük le.
Amíg a tálca ragasztása köt, készítsük el a pohárkalodát. Ezeknek elemeit 20x20 mm-es lécből daraboljuk méretre. A kaloda is egy gérbevágott keretből áll, amelynek egyik oldalába majd még két-két fészket kell készítenünk a keresztlécek számára. A már gérbevágott végű darabokat fogjuk össze az azonos hosszúságú keresztlécekkel, és a helyező-fészkeket illesztőfűrésszel bevágva határoljuk be. Így pontosan azonos helyre kerülnek. Lényeges, hogy mindig a vonalon belül, a kivésendő anyagrészekbe fűrészeljünk. Arra azonban ügyeljünk, hogy ezt csak a középső fészkek kialakításánál tehetjük meg, a keresztlécek szélén levő aljazásokat pedig csak e léceket összefogva alakítsuk ki. Vigyázzunk, hogy a szélső fészkek a középsőkkel szemben levő oldalra kerüljenek!
A keretet állítsuk össze. A tartósabb kötés érdekében a keret sarkait ajánlatos egy-egy 6x35 mm-es átmenő köldökcsappal is megerősítenünk, amelyeknek 5 mm-re kiálló szára egyben majd a kaloda rögzítésére is szolgál. Az összeragasztott keretet sík lapra erősítve, sarkait merőlegesre igazítva, hevederes, vagy sarokbefogókba szorítva biztosítsuk elmozdulás ellen. Ha már szilárdak a kötések, akkor a keresztléceket is a helyükre ragaszthatjuk, mégpedig egymás után. Előtte természetesen ellenőriznünk kell, hogy a fészkeik pontosan egymásba illenek-e, elég mély-e mindegyik. A felesleges anyagot finom ráspollyal munkáljuk le, a túl mélyre vésetteket pedig vékony falemezek beragasztásával hozzuk a szükséges méretre. Ha már minden illesztés pontos, a léceket ragasszuk a helyükre.
A pohárkalodát helyezzük a tálca végébe, és jelöljük át a kiálló facsapok helyét a kávaélekre. A fészküket véssük ki 20 mm mélyen, majd a kalodát próbáljuk a helyére illeszteni. Ha fészkek nagyon szűkek lennének, akkor a hornyokat csiszolással tágítsuk ki annyira, hogy a keret csapjait kotyogásmentesen tudjuk a helyükre nyomni.
Most már csak annyi a dolgunk, hogy a kalodát és a tálcát simára csiszoljuk, majd színtelen lakkal többször, vékonyan fújjuk be. Amint a lakkozás teljesen megszáradt, a tálcát máris használhatjuk.

Pótasztal

Általában otthonunkban több asztal is van, ám adódhatnak olyan feladataink is, amelyekhez ezeknél nagyobb, vagy hosszabb felület szükséges. Gondoljunk csak a befőzésekre, vagy a szobák tapétázására. Ilyenkor jó lenne egy pótasztal, amelyik ha nem is túl széles, de elég hosszú, és ha nincs rá szükség, összehajtva bárhol elfér. Az ilyen asztal azonban jól jön egy családi pikniken, vagy táborozás idején, de még egy nagyobb létszámú családi kiránduláskor is jól kihasználható.

Szerkezete egyszerű; két felhajtható lábkerete van, asztallapja a barkácsáruházakban árusított, lécekből gyárilag összeragasztott építőlap. Az asztal hosszát illetően 1 m-nél kisebbet nem nagyon érdemes készítenünk, de hossza azért ne haladja meg az 1,5 m se. Lábai 700-740 mm hosszúak legyenek, és 35x35 mm-es léceket szerezzünk be a kialakításukhoz. A kihajtható lábakat 6-10x40 m-es fenyőlécek, vagy ugyanilyen vastagságú, de 300 mm szélesre vágott rétegeltlemez is megfelel a céljainknak. Szükségünk lesz még négy csuklós ajtókitámasztó bútorvasalatra, és máris munkához láthatunk.
Először a két kihajtható lábpárt készítsük el. A méretre szabott lécek egyik végét 300 mm hosszon hornyoljuk fel. A hornyok 6-7 mm szélesek és 15 mm mélyek legyenek. Körfűrésszel, vagy felsőmaróval ez könnyen elvégezhető, de hagyományos vésővel sem nehéz kialakítani, ha előtte kézifűrésszel két oldalról bevágjuk a faanyagot. Ebben az esetben arra kell leginkább ügyelnünk, hogy a befűrészelések függőlegesek legyenek. A felesleges anyagot pedig 5 mm széles vésővel fokozatosan véssük ki. A merevítőléceket szabjuk méretre, majd 10-12 mm közöket hagyva egymásután erősítsük a két láb hornyába. Vigyázzunk, mert a két láb nem egyforma széles, egyik a másik közé csukódik. A lábakat felül egy csapos hevederléc beépítésével szilárdítsuk meg, amely még a felső lécet is megerősíti. A másik lábat is állítsuk össze, ám a szélességére ügyeljünk. Legjobb, ha a darabjainak méretét - még a beragasztásuk előtt - összeütve, a másik lábhoz illesztve ellenőrizzük.
Az asztallapot csiszoljuk simára, majd a hátoldalára jelöljük fel a lábkeretek helyét. Ezek a széltől csak 170 mm-re legyenek. A lábakat zongorapánttal, vagy három-három erős, süllyesztett fészekbe csavarozott csuklós pánttal lássuk el. A pántszárakat a lábak belső oldalára szereljük fel, majd az asztallapba is véssünk száraik számára fészket. A lábakat csavarozzuk a helyükre, majd a lábak behajlását megakadályozó csuklós bútorkitámasztók helyét határozzuk meg. Nagyon fontos, hogy ezek erősek legyenek. Helyüket jól válasszuk meg, különben vagy nem tudjuk majd a lábakat becsukni, vagy kinyitott helyzetükben nem lesznek merőlegesek az asztal lábai. Ezért előbb a lapjára fektetett asztalon nyissuk ki a két lábkeretet, és 45 fokos vonalzó segítségével állítsuk be a kitámasztókat. Felerősítő talpaikat, pontosabban azok lyukait jelöljük át a lábakra, illetve az asztal lapjára. A lábakon e talpak a belső oldalra kerüljenek. Egy-egy csavarral fogassuk a helyükre, majd az asztallábat becsukva ellenőrizzük, hogy azt mozgásában nem akadályozza-e. Jó esetben korrekcióra nem is lesz szükségünk, ám ha mégis módosítanunk kell a talpak helyét, akkor az előző lyukba ragasszunk kis facsapot, és csak ezt követően helyezzük odébb a kitámasztó talpait, amelyeket - az újabb próbát követően - már biztosan felcsavarozhatunk az asztal aljára, illetve a lábakra. A másik lábpárt pedig már az előzőkkel azonos távolságra csavarozhatjuk a helyükre. Fontos, hogy a bútorkitámasztók tengelycsapjai ne legyenek túl lazák, ezért még felszerelésük előtt e csapok elperemezett végét kalapáccsal alaposan zömítsük az összefogott szárakra, illetve az alátétjeikre. Az asztallap éleit meg nem árt felvasalható furnér élborítással lefednünk, ami különösen a bütüknél nagyon előnyös hatású.
Pótasztalunk ezzel készen is van, ám nagyon ajánlott a már előzőleg simára csiszolt felületeket legalább kétszer színtelen lakkal lekennünk, hogy asztalunk mutatósabb, egyben jól tisztítható is legyen.

Rácsos akasztófal

A vékony lécekből összeállított burkolatok különösen a konyhában nagyon praktikusak, hiszen a főzéshez gyakorta szükséges edényeket és egyéb eszközöket ide akaszthatjuk, így mindig kéznél lesznek. Hétvégi házak konyharészében pedig egyszerűségük ellenére is jól mutatnak, és a rácsos akasztófalon tartott holmik nem foglalnak el hasznos helyet a szekrényben.

Méretüket természetesen mindenkor a rendelkezésünkre álló szabad felület alapján határozzuk meg. A lécek mérete viszont elég fontos, ugyanis ha ezek túl keskenyek, elhajolhatnak. Ha 10x30 mm-es léceket egymástól 10 mm-re három 15-30x30 mm-es hevederlécre szegezünk fel, és 3 mm-es huzalból hajlított akasztóhorgokkal látjuk el, az eszközök helyét tetszésünk szerint választhatjuk meg, s bármikor könnyűszerrel át is helyezhetjük őket máshová. A vízszintes tartóléceket azonban ne csak szegezve, hanem ragasztóval is rögzítsük a hevederlécekre. A vékony, 12x25-ös bognárfejű szegeket pedig mindig párosával és ferdén üssük be, mert így jobban tartanak. A rácsot a hevederlécek végéhez közel, facsavarokkal fogassuk a fal kiszemelt helyére, de csak pácolásukat, lelakkozásukat követően.
Amíg a lelakkozott rács szárad, készítsük el az akasztóhorgokat. Mivel több darab kell belőlük, alakazonosságuk szempontjából célszerű hajlításukhoz egy kis hajlítósablont készítenünk. Ez nem más, mint egy 10 mm-es köldökcsap és egy kb. 25 mm-es fahenger. Középpontjuk 55 mm-re legyen egymástól, de ne essenek egy vonalba. A köldökcsapnak fúrjunk lyukat egy kb. 40 mm széles lécbe, majd ragasszuk a lyukba. A nagyobb fahengert egy seprűnyélből is levághatjuk, hiszen csak egy 30 mm magas korongra van szükségünk a horog alakra hajlításához. Ezt a korongot pedig két átmenő facsavarral megerősítve ragasszuk a lécre. A horgok hajlításához szorítsuk satuba a hajlítósablont. A horgokhoz 3 mm-es, lágy réz-, vagy alumínium huzalt használjunk, és még a formálás előtt felületét finom csiszolással, polírozással fényesítsük ki. A hajlításhoz hajtsunk a lécbe két facsavart - ezek feje érjen össze - és ezek fogják majd le a huzal egyik végét. Az így lefogott végű huzalt most már könnyen a farudak köré hajlíthatjuk, mindegyik azonos alakú lesz. A száraik hosszát csípjük méretre, majd végüket gömbölyítsük le. A kész akasztóhorgok szárát, hajlítsuk kissé összébb, hogy kellően a lécre szoruljanak. Ezt követően már csak az a dolgunk, hogy a rácsot a falra szereljük, az akasztóhorgokat pedig az edények, a különféle merőkanalak, húsvillák stb. helyigényének megfelelő távolságban szorítsuk a vízszintes lécek valamelyikére. Az eszközök felakasztása már nem okozhat gondot, s ezentúl ezek mindig kéznél lesznek, nem kell őket keresgélni a fiókok, vagy a szekrény mélyén.
A rácsra természetesen mást is akaszthatunk, sőt ha esztergált kis csapokat erősítünk a hevederlécek vonalába, akkor még fülesbögre-tartóként is használhatjuk. Ám ha a szekrény mélye nem eléggé kihasznált, és van még 10 cm-nyi szabad hely a belsejében, akkor a bögréknek egy, az előbbinél kisebb tartórácsot érdemes készítenünk. Ez egyébként a konyhaszekrények szabad részében, a felső szekrényrész alá, vagy a falra is felszerelhető, hiszen felerősítéséhez csak négy facsavar szükséges. Fontos, hogy a bögréket tartó csapok legalább 15 mm-rel hosszabbak legyenek, mint annak a fél szájméretük, és végük csapos kialakítású legyen.
A rácsot magát az előzőkhöz hasonló anyagokból, de több hevederlécet használva állítsuk össze, a konzolokat ugyanis csak a hevederlécek vonalába ajánlott felerősíteni. A bögre konzoljait fogasokhoz használható akasztókból, vagy 10 mm-es köldökcsaprúdból levágott darabokból is kialakíthatjuk, de akkor a végükre ragasszunk egy-egy kis fagolyót. Ezeket a kisebb barkács üzletekben, lakásdíszítő boltokban olcsón beszerezhetjük. A bögre konzolokat természetesen előfúrt lyukakba ragasztva rögzítsük, majd színtelen akrillakkal fújjuk be két-háromszor a már összeállított tartórácsot. Ha szükséges, a rács színtónusát még a lakkozás előtt pácolással igazítsuk a bútor színtónusához. A lakkozás előtt azonban ne felejtsük el a pácolás után kissé felszálkásodott felületeket simára koptatni, mert a lakkréteg ezeket nem tünteti el, sőt kihangsúlyozza a felületi hibákat. A kész rácsot kettő-négy facsavarral fogassuk a falba nyomott műanyag dübelekbe, és máris felakaszthatjuk rá kávésbögréinket, amelyek most már konyhánk új színfoltját képezik.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: ötlet

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Op-art mintás szobafalak

Az Op-art stílus egy időben nagyon divatos volt a képzőművészetben, most pedig szobák faláról köszön vissza díszítő elemként. E művészeti stílus jellegzetessége, hogy geometrikus minták...


Egyéni virágtartók

Virágot ültetni sokféle edénybe lehet, nem csak hagyományos cserépbe vagy kaspóba. Miként a cserepet is sokféle alkalmatosságra lehet elhelyezni, nem csak a klasszikus virágállványra. Ha szemünk...