Gőztisztítók

2011-02-18 21:34:37 |

A gőztisztítás alkalmazásánál nem használunk vegyszert, ezzel óvjuk környezetünket. A kemikáliák teljes mellőzésével sokkal hatékonyabban tudjuk felvenni a harcot a baktériumokkal, mint korábban vegyszerezve.

A hagyományos tisztítási módszerek a szennyeződést mechanikusan távolítják el víz és felületaktív komponensek segítségével. A módszer azonban sohasem 100 százalékos. Persze ez még nem jelenti azt, hogy a hagyományos tisztítást el kellene vetni, de érdemes egy-egy takarítási probléma megoldásához más lehetőséget is számba venni.
A tisztítószeres oldatba kerülő szennyeződés egy része szinte mindig a tisztítandó felületen marad, még erősebben odatapadva. Jó példa erre a csúszás-mentesítés céljából a műkő lépcsőkre vágott horonyban évek óta halmozódó, tisztítószerrel keveredett szenny, amit hagyományos módszerrel szinte lehetetlen eltávolítani. A fertőtleníteni kívánt felületeken az előbbi problémához társul az is, hogy a nem megfelelően használt fertőtlenítőszer ellenálló baktériumtörzseket hozhat létre, növelve az esetleges fertőzések kockázatát.
A hagyományos tisztítás általában meglehetősen sok vizet igényel. Ezzel egyrészt az értékes és drága ivóvizet pazaroljuk, másrészt az érzékeny berendezéseket károsíthatjuk. A hagyományos tisztítás szinte minden esetben tisztítószer-használattal jár. A korszerű vegyszerek árával mindenki tisztában van, és természetesen itt is felmerül a környezet felesleges terhelésének a kérdése.

Tisztítás gőzzel

A gőzt régóta, körülbelül 150 éve használják már tisztításra. Elsősorban persze azokon a területeken, ahol amúgy is rendelkezésre állt, hajókon, vasútnál, erőművekben. A forró gőz kiválóan fellazítja a zsírt, az olajat, ezért Szőnyeg és padlótisztító adapterek is kaphatóak gőztisztítókhozminden olyan helyen remekül alkalmazható, ahol kenőanyagoktól kell megszabadulni. A forró gőz ráadásul fertőtlenít is! További haszonként említhető, hogy a visszamaradó tisztítási maradék mindössze tiszta víz és elhalt szervezetek keveréke, biológiailag teljes mértékben lebomló anyag.
A fertőtlenítő hatás következménye, hogy a forró gőzzel kitűnően és könnyedén lehet szagmentesíteni. A zavaró bűz általában valamilyen biológiai bomlási folyamat eredménye, a szerves anyagok bontását márpedig általában valamilyen baktérium végzi. A baktériumok elpusztításával megszűnik a szag is. A forró gőzzel tehát egyszerűen szagmentesíthető akár néhány pár megviselt tornacipő vagy egy nehezen kezelhető kollégiumi zuhanyzó, WC. Egyetlen pillanat alatt lehet eltávolítani segítségével a porózus felületű betonról az évekkel ezelőtt odataposott rágógumit. Évek alatt felrakódott szennyeződéseket csekély mechanikai segítséggel könnyedén eltávolíthatunk.

Milyen válasszunk?

Rengeteg gőztisztító van forgalomban, érdemes körbekérdezni az ismeretségi körben, hogy kinek melyik vált be legjobban. Itt is érvényes az általános "szabály": nem biztos, hogy a legdrágább a legjobb, de a nagyon olcsó darabok szinte biztos, hogy rövid életűek lesznek.
Laminált padlóhoz is használható, de használjunk puha védőhuzatotNem csak gőztisztító, hanem "gőzkacsa" néven is találkozhatunk ilyen eszközökkel. Használatuk nagyon egyszerű: tartályába néhány deciliter vizet kell tölteni, és egyszerű, 230V-os hálózati feszültséghez csatlakoztatni, mint bármely háztartási készüléket. A fűtőszál néhány perc alatt gőzt fejleszt, innentől használhatjuk a berendezést. Meg fogunk lepődni, hogy 3-4 deci víz milyen sokáig elegendő. Csodát persze nem kell várni, a több évtizedes szennyeződés nem fog azonnal eltűnni, de egy kis rásegítéssel látványos eredményt érhetünk el.
A különféle tartozékok segítségével minimális emberi erőbefektetéssel végezhető a különféle makacs szennyeződések fellazítása, éppúgy, mint az ablaktisztítás, a felmosás, a szaniterek, szerelvények tisztítása, szagmentesítése. Használat közben figyeljünk arra, nehogy megégessük magunkat a forró gőzzel. Könnyen kitapasztalható, hogy mennyire szabad belenyúlni a sugárba.

Szinte minden felületre

Rozsdamentes acél

A rozsdamentes acél nagyon szép és hasznos, de csak akkor, ha nincsenek rajta zsírlerakódások és szennyeződések. A sík felületeket takarítsuk kézi fejjel és frottír huzattal! A filmszerűen lerakódott zsírréteget nehéz eltávolítani és időigényes feladat. Tartsuk a folton a gőzsugarat, és dörzsöljük a frottír törlőkendővel, hogy a feloldott szennyeződést felitassa. Az elhasználódott kendőt időközönként cserélni kell, hogy a szennyeződést ne vigyük át más felületre. A felületet lassan apránként haladva tisztítsuk. Egyik kezünkben a gőztisztítót, másikban a frottír kendőt fogjuk.

Konyha

A tűzhelyek tisztántartása meglehetősen problémás feladat. Szerezzünk be jó minőségű műanyag dörzsit, amivel mechanikusan is rásegíthetünk a gőz erejére. A sütő belsejét is kiválóan meg lehet tisztítani ezzel a módszerrel. Ne felejtsük el kikapcsolni a sütőt tisztítás előtt! Tisztítás közben csökkentsük a gőz mennyiségét, hogy a sütő belsejében lássuk a tisztítandó felületet.

Fúgák

Az illesztéseknél használjunk körkefével csatlakoztatott pontfúvókát. A gőz és a finom dörzsölés eltünteti a makacs szennyeződéseket is. Tisztítás után frottír törlőkendővel töröljük a felületet szárazra. A szilikon illesztéseket csak kevés ideig tegyük ki a gőz hatásának, mert kimosódhatnak.

Fürdőszoba

Amikor első alkalommal használjuk gőztisztítónkat, a hatása általában nem teljesen kielégítő, mivel még mindig vannak nyomai a régi tisztítószereknek, amelyekkel a felületet korábban tisztítottuk. Első alkalommal végezzünk egy "alap tisztítást". Menjünk végig a felületen egyszer-kétszer lassan a gőztisztítóval és egy frottír törlőkendővel, hogy felitassuk a régi vegyszermaradványokat.
Annak érdekében, hogy elkerüljük a karcolódásokat a rozsdamentes és króm felületeken - mint például a csapok - használjunk pontsugár fúvókát. Egyszerűen tartsuk oda a gőzsugarat, amíg a vízkő fel nem oldódik. Makacsabb szennyeződésekre dörzsöljünk rá körkefével, vagy réz sörtés kefével. A vastag vízkőlerakódásoknál előbb használhatunk ecetet, amit kb. 5 percet hagyjuk hatni! A rendszeres gőztisztítás megakadályozza a vízkő képződését.

Csempézett padló

Mielőtt nekiállnánk az egész padlófelület gőzzel való tisztításának, előbb próbáljuk ki egy eldugott felületen, hogy a padló miként reagál a gőzre. Különösen ügyeljünk a kárpitokra (bársony, szőnyeg, bőr). Ne tisztítsunk velúr felületeket. Várjuk meg, amíg a próbafelület megszárad, hogy lássuk az esetleges méret vagy színvesztést!
A makacs szennyeződések eltávolítására először használjuk a padlófejet, frottírkendő nélkül. A padlófejen lévő kefék mechanikusan távolítják el a szennyeződéseket. A mindennapi takarításkor használhatunk klippel rögzíthető frottír-, vagy mikroszálas huzatot. A kiadós felgőzölés után mozgassuk az eszközt előre-hátra, és a gőzt csak szakaszosan adagoljuk. Az optimális eredmény érdekében, átlós irányban is végezzük el a műveletet!

Laminált padló

Gőztisztítás előtt porszívózzuk fel a laminált padlót. Győződjünk meg róla, hogy a padló elemei megfelelően vannak-e illesztve, és a ragasztó megkötött. Laminált padlók és parketták (még ha olajosak vagy vakszóltak is) nem jelentenek problémát. Vegyük a gőzmennyiséget a minimumra, és ne tartsuk a gőzt a felületen a szükségesnél tovább. Győződjünk meg róla, hogy ne maradjanak vízfoltok a felületen, illetve töröljük azonnal szárazra.

Ablaktisztítás

Az első használat előtt itt is érdemes egy alap tisztítást végezni. A kézi fejjel, a makacsabb szennyeződéseket tüntessük el, és ha szükséges dörzsöljük frottír kendővel, majd töröljük szárazra. Használjuk az ablakfejet. Fújjuk le az üvegfelületet a gőzzel, majd az ablakfej gumi élével húzzuk le a gőz által feloldott szennyeződéseket, vizet, felülről lefelé haladva.
Télen melegítsük elő az ablakot, kb. 15 cm távolságból a gőzsugár segítségével, nehogy az üveg elpattanjon a hirtelen hőmérsékletváltozás miatt. Az alaptisztítás után, a következő alkalommal már sokkal könnyebb dolgunk lesz az ablaktisztítással. Egyszerűen gőzöljük be az ablakot kívül-belül 10 cm távolságból, és az ablakfej segítségével fentről lefelé haladva húzzuk le a vizet. Haladjunk csíkról-csíkra felülről lefelé, és időnként töröljük le a gumiélet.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Bérces Balázs


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Plaszlo avatarja

Plaszlo         Gőztisztítók

Mielőtt elájulunk környezetkímélő módján, nézzük meg, mennyi plusz energiát használ el a gőzöléshez. Itt már billen egy kicsit a mérleg.