Örökzöldek

A növényi élet bolygónkon 400 millió éve alakult ki. A fenyők ősei már 200 millió ével ezelőtt is éltek a Földön, a ma ismert fajok, jelenlegi formájukban, nagyjából 60 millió évvel ezelőtt alakultak ki. A fás szárú növények is - csakúgy mint a többi - egy örökletes és a környezeti tényezőkhöz alkalmazkodott ritmusban élnek. Ez a lombhullató fákon jobban látszik, hiszen minden évszakban teljesen más képüket mutatják, ám e ritmus a fenyők életében is megvan, csak számunkra emberek számára ez kevésbé látványos. De miért van az, hogy egyes növények örökzöldek, mások lombhullatók?

A lombjukat az örökzöldek is hullatják, csak nem egyszerre, így nem kopaszodnak meg télire. A különbség oka abban lehet, hogy a fenyőfélék és más örökzöldek ősibb növények, mint a lombhullatók. Azaz a lombhullatás, és az ezt követő pihenőidőszak beiktatása később alakult ki a növényvilágban. Oka a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás volt.

Örökzöldeket azonban nem csak a fenyők között találunk, lomblevelűek között is vannak ilyenek, melyek főleg a mediterrán és trópusi térségből származnak (például örökzöld tölgyek). Ez azért alakulhatott így, mert ezekben a klímakörökben nincs, vagy enyhe a tél, így szükségtelen számukra a teljes lombhullással indított pihenőidőszak.
Kertészeti szempontból jelentős örökzöld növénycsoportok a tuják, ciprusok, borókák és a fenyők. Az örökzöldek között találunk néhány lomblevelűt (mahónia, magyal, borostyán, egyes borbolyák), pikkelylevelűeket (tujafélék többsége) és tűlevelűeket, mint a fenyők, amelyek más érdekességet is tartogatnak.

A gyanta a fenyőfélékben képződött balzsamoknak a beszáradt maradványa, ami a növények anyagcseréje során speciális sejtekben képződik, és gyantajáratokban tárolódik. Amennyiben valahol megsérül a fa, akkor ott a gyanta is megjelenik védve a növényt attól, hogy a sérülésen át kórokozók és kártevők bejussanak. A tobozok felnyílásában is fontos szerepe van a gyantának. Az érett toboz járatait a gyanta eltömíti, ezzel megakadályozva annak további vízellátását. Így a toboz száradni kezd, emiatt felnyílik, és így szabadulnak ki belőle a magok. A borostyánkő az őskorban élt fenyők tengerbe jutott gyantájának megkövesedett változata, ami kedvelt ékkő.

Örökzöldek a kertben

Kerti felhasználásuk fő szempontja, hogy télen is dekoratív, zöldellő növényekkel hosszabbíthassuk meg a kert "használati idejét", azaz télen is díszítsen valami.
A fenyők között számos gyorsan növő változatból választhatunk, legismertebbek a luc, szerbluc, feketefenyő, erdeifenyő, duglászfenyő. A kertbe érdemes inkább több féléből keveset ültetni, mert főleg a sötét lombú fekete és lucfenyő-csoport komor hangulatot teremthet. Az ilyen hatását jól ellensúlyozza a kissé ezüstös szerbluc, vagy az ezüstfenyő, de a világosabb zöld duglászfenyő is. A selyemfenyő hosszú lelógó tűleveleivel szintén szép szoliter dísze a kertnek.
A kertészeti nemesítői munkának köszönhetően - annak ellenére, hogy a fenyőfélék hazánk területének nagy részén tájidegennek tekintendők - ma már minden célra találunk megfelelő fajtákat, taxonokat. Vannak nagyon gyors növésűek (leyland ciprus), sövénynek alkalmasak, sőt kompakt növekedésüknek köszönhetően olyan sövénynek alkalmas fajták is, amelyeket nyírni sem kell. Főleg borókákból jelentős a talajtakaró szortiment, itt találunk talajon kúszó, de akár 0,6-1 méter magas terülő változatokat is. Tujákból, borókákból, és hamisciprusokból egyaránt vannak színes levelű változatok, ahol a zöldben sárga vagy fehér foltokkal tarkított a növény. A törpe változatok is egyre népszerűbbek, amelyek előkertekbe, kőládákba is használhatók, nagyon lassú növésüknek köszönhetően azonban soká növik csak ki a rendelkezésükre álló kis területet.

Különleges igényeik

Az örökzöld növények igényei, bár fajonként eltérőek lehetnek, van néhány dolog, ami közös bennük. Legfontosabb, hogy mivel télen is van lombjuk, így ekkor is vesznek fel vizet a gyökereiken keresztül. Ha a talaj hosszú ideig át van fagyva, akkor ez a relatív vízhiány a pusztulásukat is okozhatja. Azaz van víz a talajban, csak épp fagyottan, szilárd halmazállapotban, tehát gyakorlatilag ez felvehetetlen a növények számára. A megoldás: a fiatalabb növények tövét takarjuk vastagon lombbal, így alattuk a talaj nehezebben fagy át, vagy hamarabb kiolvad. Nagyméretű idősebb példányoknál ez szükségtelen már, hiszen a fagyhatárnál mélyebbre hatolnak a gyökereik. A törpe változatoknál pedig idősebb korukban is szükséges lehet a takarás, mert sekélyen gyökereznek. A kőedénybe ültetett örökzöldek vannak a fagy miatti relatív vízhiányból eredő kiszáradásnak legjobban kitéve.

Az örökzöldekre hullott havat még frissen rázzuk le, mert anyagcseréjüket ez kedvezőtlenül befolyásolja, és ágak törését is eredményezheti a hónyomás. De ha már rájuk fagyott a hó, akkor hagyjuk, hogy majd az olvadás lehozza, mert számtalan apró sérülést okozhatunk, ha ilyenkor távolítjuk el a havat.
Az örökzöldek többsége szereti a nyári időszakban a párás levegőt, ami hazánk területének nagy részén nem nagyon adatik meg nekik. Meghálálják, ha este vagy kora reggel vízzel permetezzük a lombjukat, szinte átmosva az egész növényt. Ez nem csak a pára, hanem pormentesítés miatt is jó, a leveleken a por árnyékolja a fényt, ami miatt lassabban fejlődhet a növény.