Szabályozott páratartalom

A túl magas páratartalom káros hatásaival korábban többször foglalkoztunk. A háztartások 30-40%-ában gondot okoz a magas páratartalom, ami ártalmas hatással van a közérzetre és az egészségi állapotra. Az asztmában szenvedő gyerekeknél légzési nehézségeket, fulladást idézhet elő, sőt még egészséges embereknél is asztmatikus tüneteket válthat ki. Megfigyelték, hogy frusztráció, szorongás, levertség, betegségtől való félelem alakulhat ki, de a reakcióidő csökkenését is eredményezheti a túlságosan páradús levegő. Ha ez az állapot szellőzetlenséggel is párosul, akkor penészedni kezdenek a falak, nedvesednek az ablakok, leválik a tapéta. Télen, a fűtési idény alatt azonban inkább a túl száraz levegő negatív hatásaitól szenvedünk. A magyarázat egyszerű: Szellőztetéskor beengedjük a hideg, normál vagy magas relatív páratartalmú levegőt, s miközben azt felfűtjük a lakás hőfokára a relatív páratartalma a töredékére csökken. Különösen a központi fűtéses lakásokra jellemző, hogy ez a relatív páratartalom akár 20-30%-osra is visszaesik, ami kellemetlen tüneteket okoz. Kiszárad a bőr, könnyen megreped az ajak, a száraz orrnyálkahártya könnyen vérzik. Az alacsony páratartalom rontja a lakók közérzetét és a fűtés hatékonyságát is. Alacsony páratartalomnál a hőérzet sokkal rosszabb: ugyanazt a hőfokot alacsonyabbnak érezzük. A cél, hogy a lakás relatív páratartalma legalább 50%-os legyen (ezt páratartalom-mérővel mérhetjük). Egyes elméletek szerint jó, ha ez viszonylag alacsony hőmérséklet (18-20 °C) mellett valósul meg, bár gyanítjuk, hogy a legtöbb honfitársunk komfortérzete ennél magasabb hőmérsékletet igényel. A páratartalom növelésére számtalan lehetőségünk van, ezekből mutatunk be néhányat. A magasnyomású porlasztásos elven működő párásítóknál a szűrőrendszerekben megtisztított és vízlágyítóval lágyított ivóvizet egy speciális olajmentes magasnyomású szivattyúval 60 bar nyomáson vezetik a porlasztó egységekbe. A porlasztófejek – amelyek gyűrűformában helyezkednek el a párásító egység felső részén – a vizet magas nyomás alatt szétporlasztják, és a környezeti levegőbe fújják. Az ezáltal keletkező mikroszkópikusan kis vízcseppek milliói 10-15 mikron mérettel folyamatosan kerülnek be a belső légtérbe. Eközben egy párásító modul szívja be a belső tér meleg levegőjét, ezáltal is meggyorsítva a párásítás folyamatát, és biztosítva az egyenletesebb páraeloszlást. A melegpárásításnál először fel kell melegíteni a vizet az elpárologtatáshoz. A melegpárásító készülékeknél ez két elektróda közötti helyen történik úgy, hogy az egyik elektródából a másikba megy az elektromos áram. A két elektróda között a víz közvetíti az elektromosságot. Ennek folyamán a víz felmelegszik és párává alakul, majd távozik az erre a célra kialakított fúvókán keresztül. A kifújó nyílás előtti tartályba illóolaj vagy inhaláló anyag tölthető. Mivel az ilyen készülék minden bekapcsoláskor felforralja a vizet, abszolút higiénikus. Ha a vízben magasabb az ásványi anyagok aránya, az elektromos cirkuláció gyorsabb, a párásítás erőteljesebb lesz. A mész és más ásványi anyagok lerakodnak a tartályban és az elektródákon. A ultrahangos párásítás magas frekvencián gyors rezgéssel átalakítja a vizet apró vízcseppeké. A készülék alján lévő kis kvarc tányér másodpercenkénti 1,6 millió rezgéssel működik. A szétporlasztott vízcseppek egy erre a célra kialakított csőbe kerülnek, és köddé alakulnak, majd onnan egy csendes ventillátor fújja ki a vízködöt a helyiségbe, ahol az elpárolog. Az ún. „evaporator” párásításnál a készülék ventilátor segítségével beszívja a levegőt az alján kialakított nyíláson keresztül. Ezután a levegő áthalad a szűrőbetéteken, ezáltal nedvességtartalma nő, majd a ventilátor kifújja a páradús levegőt a készülék felsőrészén kialakított nyíláson. Ez a rendszer önszabályzó, a hőmérséklettől függően csak a szükséges vízmennyiséget párologtatja el. Minél szárazabb a levegő, annál több víz párolog, viszont ahogy emelkedik a páratartalom a szobában, egyre nedvesebb levegő jut át a szűrön, s erről egyre kevesebb víz tud elpárologni. Így automatikusan az ideális 50-60%-os szinten tartja a relatív páratartalmat. Ezért nem szükséges külön készülék a párásítás szabályzására. Az ilyen készülék nem fúj ki vízcseppeket, vízkövet, nem okoz tócsát. Ugyancsak ilyen elven működnek a nyáron is jól kihasználható léghűtők. Ezek a kifújt levegőt kiviteltől függően ionizálhatják, mert a negatív töltésű ionokkal dúsított levegő fokozza a frissesség érzését. (A klímaberendezésekkel ellentétben a hűtendő tereket nem kell lezárni, sőt, nyitott ajtónál, belső légáramlás mellett a készülék hatásfoka nő.) Az evaporator párásítók egy változata a légmosó, amely egyszerre tisztítja és nedvesíti a levegőt. A levegőt vízen átvezetve, azt természetes úton tisztítja meg a legkisebb szennyeződésektől (por, virágpor, különféle szagok stb.) is. A légnedvesítést különleges, forgó, nedvesítő tárcsák végzik, amelyek feleslegessé teszik a hagyományos, cserélhető szűrőket. A hatékonyabb tisztítás érdekében az ilyen készülék elő-ionizátorral is fel van szerelve. Ez a beszívott levegőt elektrosztatikusan feltölti, így a porszemcsék könnyebben rátapadnak a forgó nedves tárcsákra. Hatékony párásítók a szobai csobogók és szökőkutak is. A hangulatos dísztárgyként is szolgáló készülékek számtalan variációban vásárolhatók meg a kereskedelemben, de a kész elemek beszerzésével házilag is elkészíthetők. Némelyik a normál vízpárolgás mellett az ultrahangos párásítás elvét is felhasználja. Kivitelük külön írást érdemel.