Ismertetőjegyeik fajonként eltérőek. A német darázs (Vespa germanica) hazánkban
a védett fajok közé tartozik. Potrohrészük vaskos, hátrafelé, csúcsosan kihegyesedik,
amelyen fekete csíkjai és egy-egy fekete folt látszik. Számos lépből álló burokkal
körülvett fészküket a talajban alakítják ki.
A francia darazsak (Polistes gallicus) feltűnően darázsderekúak, mert első potrohszelvényük
keskeny. Fekete csíkjaik egyenletesek, a második kivételével, amely középen
egyesül a harmadik csíkkal. Egyetlen lépből álló fészküket padlásokon, fészerekben,
bokrokon rakják le.
Kártételük abból adódik, hogy az édes cukros anyagokat szeretik, de nem csak
az édes nektárú virágokat keresik fel, hanem a levéltetvek mézharmatát is. Legsúlyosabb
kártételük azonban, hogy megtámadják az érő gyümölcsöket, szőlőbogyókat is.
Az érő gyümölcsök héját, erős rágóikkal felsértik, és teljesen kieszik. Sokszor
a házi méheket okolják, ám tévesen, mert az ő szájszervük alkalmatlan az ép
gyümölcsök kikezdésére.
A fészeképítést áttelelésre
kizárólag a megtermékenyített nőstények kezdik meg tavasszal, korhadt farágcsálékból,
nyálukból, itatóspapírszerű szürke anyagból. Az első sejt elkészülése után,
már megkezdik a tojásrakást, majd a belőlük kikelt lárvák etetését is. A későbbiekben
már csak tojásrakást végeznek. A fészek további építését, és a lárvák etetését
az első lárvákból kikelt úgynevezett dolgozók veszik át. A nyár közepétől a
dolgozók megtermékenyítetlen tojásokat raknak, amelyből hímek, úgynevezett herék
bújnak elő, és ezek termékenyítik meg az áttelelő nőstényeket.
A védekezést ellenük nyár végén már nem oldhatjuk meg, ugyanis fészkeiket megközelíteni
igen kockázatos, mert szüntelenül őrzik. Emiatt célszerű az első tavaszi fészekrakásuk
megakadályozása. Legegyszerűbb egy üres befőttes üveget megtölteni egyharmadáig
cukros vízzel és pár csepp ecettel, hogy a házi méhek ne menjenek bele. Utána
celofánnal a tetejét lekötni, középen ujjal kilyukasztani. Ebbe a csapdába a
darazsak csak bemászni tudnak, de kijutni már nem. Így a vergődéstől elfáradva
a cukros vízbe esnek és megfulladnak. Védhetjük viszont érő gyümölcseinket,
elsősorban a szőlőfürtöket nejlon fóliával, műanyaghálóval, egészen a szüretig.
Darázsveszély
Az érő termésekre a darazsak is ártalmasak lehetnek, különösen a gyümölcsfákra és a szőlőkre jelentenek nagy veszélyt. Éppen ezért, célszerű kártételük megelőzése. Hazánkban sokféle darázsfajta él. A redősszárnyú darazsak feketével tarkázott sárga testűek. Két, hártyás szárny párjuk nyugalmi helyzetben hosszában összehajtva, redősen helyezkedik el a testükön. Innen kapták a redősszárnyú elnevezést.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Veszélyeket rejtő gyógynövények
A téli időszakban megnövekedik az elfogyasztott gyógynövényes készítmények, gyógyteák mennyisége, ami alapból örvendetes. Akad azonban néhány olyan gyógynövény, melyek hatóanyagaik miatt...
Kártevők otthonunkban
A kerti rágcsálókkal nemcsak "együtt élni" kellemetlen, de nagyon sok betegséget is terjesztenek. Már a múlt évszázad elején törvény született a hajókon történő kötelező rágcsáló irtásról. A...