Szőrös és szárnyas betolakodók

Lentről támad a vakond

A kártevők között akad néhány védett állat is, ezeknek csak a riasztása megengedett, elpusztításuk nem. Ilyen például a vakond, amely nem akar rosszat, csupán miközben földalatti járatait készíti, óhatatlanul átrág néhány gyökeret, meglazítja a földet, ami növényeink kidőléséhez, vagy kiszáradásához vezethet.
A vakond ellen számos védekezési mód lehetséges annak ellenére, hogy földalatti, rejtett életmódjából adódóan elég nehéz rajtakapni garázdálkodása közben. Vannak hanghatáson alapuló vakond-riasztó készülékek, amelyek az állatok elűzésére és távoltartására szolgálnak. Ezek egyaránt alkalmazhatóak kertben, melegágyásban, gyümölcsösben, pázsiton. A készülék által keltett rezgések (450 Hz) nagyjából 350-400 m2-es területen nyújtanak védelmet a vakondokkal szemben. Vakondon kívül e készülékekre érzékenyek még a hörcsögök, illetve több készülék együttes használatával távol tarthatók a vadnyulak is.
A hanghatáson alapuló készülékek elemmel működnek, és a földbe kell helyezni őket, a rajtuk található jelzésig. A készülék néhány másodpercig hangot ad, majd szünetet tart, és ez így megy periodikusan, ameddig az elemek bírják. E készülékek hatását gyakran befolyásolja a talaj minősége, ezt alkalmazásakor érdemes figyelembe venni. Hiszen másképp terjednek a rezgések egy kötött, másképp a laza szerkezetű talajban, és mindezt még a föld aktuális nedvességállapota is befolyásolja.
Házi módszereket is bevethetünk e kártevők ellen. Egyik lehetőség, ha a friss vakondtúrásokat óvatosan széthúzzuk, és a megtalált járatba helyezünk egy vékony nyakú üvegpalackot, majd a túrást visszatömörítjük az üveg mellé. A legkisebb légmozgás, egy kis szellő is elegendő ahhoz, hogy hangokat keltsen az üvegben, és ezzel elriassza a gyengébb idegrendszerű vakondokat. Ezt azért emeljük ki, mert a tapasztalatok szerint ezzel az üveges módszerrel van, ahol egy hét alatt ki lehet űzni e kártevőket, de arra is van példa, hogy rá sem hederítnek.
Házilag vakond-csapdát is készíthetünk. Ehhez szükségünk van egy 5-8 cm átmérőjű és 20-25 centiméter hosszú műanyag csőre. A cső két végére kör alakú lemezajtót vágunk, akkorát és olyan formájút, hogy befelé tudjon nyílni. Ezeket felerősítjük a cső két végére, és a „zsanérként” szolgáló drótozással átellenben mindkét végen egy-egy csavart helyezünk be ütközők gyanánt. Így a csőbe mindkét irányból be lehet jutni, de kifelé egyik ajtó sem nyílik. A csőbe behelyezzünk valami csalit (például sárgarépát), és tegyük a járatba az egészet, persze vízszintesen, hiszen az ajtók csak ebben az állásban állnak teljesen függőlegesen, és akadályozzák meg a kijutást s csőből.
A járatban közlekedő vakond belemegy a csapdába, de kifele már nem tud jönni. A csapdát naponta legalább kétszer ellenőrizzük le, az elcsípett vakondokat pedig vigyük el olyan messzire, ahonnan nem valószínű, hogy ismét a kertünkbe tévednének, és folytatnák a járatok készítését.
A nyulak és őzek főként télen okoznak károkat. Ellenük a leghumánusabb védekezés a fák kérgének téli takarása védőhálóval. Szerencsére tavasztól őszig ezeknek az állatoknak a kártételére ritkán kell számítani, hiszen ebben az időszakban bőségesen találnak maguknak élelmet, ám télen ráfanyalodnak a fiatalabb fák kérgére, vesszőire.
A törzs takarása történhet dróthálóval, műanyag ráccsal, de nádszálakkal, napraforgószárakkal is körbevehetjük a törzset, melyet azután dróttal rákötözünk. Madzaggal nem érdemes próbálkozni, mert elrágják. Arra is figyeljünk oda, hogy a takarások teljesen a talajig érjenek, és ott jól szorítsuk le a kötést, mert alul is megrághatják a kérget: a talaj és a takarás között.
Őzek ellen hatásosnak bizonyul, ha levágott emberi hajjal töltött kis hálóból készített tasakokat akasztunk a védendő fákra. Az őzeknek ugyanis kitűnő a szaglásuk, és az embernek még a szagától is óvakodnak. Egy-egy ilyen hajcsomó egy télen át általában hatásos marad.
Az emlősök közül a pockok és egerek garázdálkodására folyamatosan számíthatunk a kertünkben. Ezeket mérgezett csalival irthatjuk. A tizedelésüket mindenképp célszerű tavasszal elkezdeni, hiszen télen az állomány létszáma mindig csökken. Mivel nagyon szapora állatok, ha megvárjuk a tavasz végét, nyár elejét az irtással, akkor a korai egyedszám többszörösével kell számolnunk. Többféle rágcsáló-irtó méreg van forgalomban, amelyek általában szemes, vagy darált kukoricával vannak keverve, és mindig színezettek, hogy jól felismerhető legyen: ez méreggel kezelt.
A kereskedelemben már kaphatók patkányok és egerek számára készült etetők, amik megakadályozzák, hogy a területen az állatok széthordják a mérget, ezzel veszélyeztetve például a kertben játszó kisgyermekeket.
Mechanikus csapdákkal is irthatjuk e kártevőket, ezek azonban nem egy macskát nyomorítottak meg: mert ugyebár a macska is arra közlekedik, amerre az egerek.
Lehet kapni egérenyvet is, amit egy kartonlapra kell kenni, majd belehelyezni a csalit. Az óvatlan egér pedig belesétál a hetekig is ragadós anyagba, majd elpusztul. Ez azonban nem túl humánus megoldás, mivel napokig is vergődhet az egér a ragacsban.

Vetéskor és terméséréskor a madarakra figyeljünk

A madarak között is akadnak olyanok, melyek időnként kárunkra vannak. A galambok, gerlék a friss veteményre veszélyesek, főként a kukoricát, borsót szedik ki előszeretettel a talajból. Ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor figyeljünk arra, hogy a szemek mindegyike a talajba kerüljön, ne hagyjunk egyet sem elszóródni a felszínen, mert ha erre rátalálnak, akkor – ahol egy van lesz több is alapon – végigkapirgálják az egész ágyást.
A seregélyek a gyümölcsöket tizedelik, ugyanez jellemző az egyébként rovarokkal is táplálkozó, s emiatt alapvetően hasznos verebekre és feketerigókra is. Az érés időszakában ellenük riasztással védekezhetünk. A madarak ellen készített riasztó-eszközöket célszerű sűrűn váltogatni, mivel hamar megszokják azok jelenlétét, így hatástalanná válnak. A madárijesztő bábúk helyett hatásosabb, ha valami rendszertelenül mozgó dologgal próbálkozunk. Ezek lehetnek kiakasztott papírszalagok, pamutszálak, vagy fonalra felfüggesztett, vékony alumínium-lemez darabkák. Ezek ne legyenek túl nagy tömegűek, hogy a szél könnyen mozgatni tudja őket. Előnyük, hogy több módon is riasztanak: mozgásukkal, összeütődéskor csörgésükkel, valamint a napsugarak tükrözésével is zavarják a madarakat.
A madarak közül a verebek alkalmazkodtak leginkább az emberi környezethez, ebből adódóan ők a legbátrabbak az alkalmanként kártékonynak minősíthető „szárnyasok” közül. Régi kertészkönyvek ezért drasztikus módszert javasolnak ellenük. Állítólag igen hatásos, ha verébtetemeket lógatunk ki a területen, mert ez biztos hatást vált ki körükben. E régi bölcsesség azonban csak korlátozottan alkalmazható napjainkban, hiszen egy ápolt kertben nem mutatnak túl jól a fákról madzagon lelógó verébhullák.