Karácsonyi ajándéknak is jó

Egyszerű hangsugárzók

Már cikkünk címével is utalunk arra, hogy nem a Hifi berendezések mélységeibe kívánunk most elkalandozni, hanem azoknak az olvasóknak szeretnénk ötleteket adni, akik nem akarnak elmélyülni a hangtechnikában, csak elfogadhatóan meg szeretnének szólaltatni egy készüléket. Kihangosítva hallgatni az MP3 játszót, walkman telefont, egy elektronikus zeneszerszámot vagy akár csak egy kisteljesítményű zsebrádiót. Minőségi igényük pedig a korrekt hangzás, a szobához elegendő hangerővel.

Nos, a fenti célhoz a leggazdaságosabb megoldásnak a számítógépes aktív hangszórórendszerek látszanak. Elnevezésükben a "rendszer" azt jelenti, hogy legalább kettő, de inkább 3, 4, 5 sőt hat egységből állnak, az "aktív" pedig azt, hogy valamelyik egység a hangszórókon kívül magát az erősítőt is tartalmazza. Így a hangforrás - amúgy kicsi, kihangosításra nem, általában csak fülhallgató meghajtásához elegendő - teljesítményét a kívánt szintre erősíthetjük fel.
Elvárásaink teljesítéséhez azonban nincs szükségünk a 4.1 vagy 5.1 rendszerű hangszóró szettekre, ezeket egyszerű hangforrásaink nem tudnák kihasználni. A külön mélynyomóval, centersugárzóval rendelkező négy, ún. szatellit sugárzót csak a megfelelő kivezetésekkel rendelkező számítógépek, illetve Hifi berendezések tudják meghajtani. Mostani írásunkban megelégszünk a két hangszórós, vagy inkább a két szatellit hangszóróval és egy mélynyomóval rendelkező aktív hangszóró szettekkel. Ezek bemenő jelüket egy közönséges sztereo jack dugóról kapják, ami hangforrásaink fülhallgató kimenetén rendszerint rendelkezésre áll. A mobil telefonok speciális kivezetéseihez is mindig kapható jack dugós átalakító. Csak be kell dugni az aljzatba a csatlakozót, a hangforrás hangerő szabályozóját egy közepes értékre állítani, és már indulhat is a zene. A közepes hangerőnél várható hangforrásunktól a legjobb minőségű hang, de kisebb-nagyobb mértékben ettől el lehet térni. Próbálgatni kell.

Milyen hangminőséget remélhetünk

A két hangszóróból álló, 10-15 cm-es hangdobozok zenehallgatásra nagyon "soványak", erre csak az igénytelenebbeknek ajánljuk. Egyik másik azonban szöveg hallgatáshoz megfelelő; kihangosítja a zsebrádiót, vagy a televízió hangját a jobb érthetőség kedvéért. Mindenképpen olyan típust válasszunk, ami hálózatról is működik, és van rajta hangszín szabályozási lehetőség, mert így fülünkhöz igazíthatjuk a hangzást. Idősebbeknél és gyengén hallóknál ez fontos lehet a szövegértés miatt. Ha van kipróbálásra lehetőségünk, akkor érdemes megfigyelni, hogy nem zajos-e túlságosan a készülék, mert gyakran alap hangerőn is erősen sustorognak. Ez az alapszint már 2-3 ezer forinttól kapható, a legváltozatosabb, sokszor nagyon is esztétikus kivitelekben.
Kissé növekszik az ár, a méret, de ezekkel párhuzamosan a minőség is a 20-25 cm méretű hangszóró-pároknál. Megjelennek a mélyebb hangok is, persze csak mértékkel, és a teljesítmény is nő. A televíziók plusz hangosításához inkább ezt a méretet ajánljuk, mert rendszerint érzékelhetően jobb minőségben és hangosabban tudnak megszólalni, mint egy kommersz TV saját hangszórói. Ezekkel már a zenehallgatást is megpróbálhatjuk; ha nem várunk túl sokat tőlük, és nem nagy a szoba, akkor nem fogunk csalódni.
Az igazi mélyhangok csak a külön mélynyomóval rendelkező hangszóróknál jelennek meg. Persze ebben a kategóriában is találunk "gagyit", ami csak a külsőségekre megy, és a mélynyomó ellenére sem szól jobban, mint egy sima hangszóró-pár. A 10 ezer forint fölé kúszó árakkal, és a mélynyomó fizikai méretének növekedésével párhuzamosan azonban egyre javul a hangminőség, egyre erőteljesebbek a mélyhangok, és a hangkép is egész tisztességessé válik. A TDK, a Logitech, a Creativ vagy a Genius 20 ezer forint körüli szettjei például már egészen tisztességes minőségben szólalnak meg. Kisebb helyiségekben, és jó hangforrásról ezekkel már jó minőségben hallgathatunk zenét (pl. MP3 játszóról, mobiltelefonról, dischman-ről meghajtva), vagy rákapcsolhatunk egy elektromos orgonát, csak a szomszédokra is ügyeljünk. A mélynyomót nyugodtan elrejthetjük a lakásban, de ne zárjuk be sehová, a két kis szatellit sugárzó pedig rendszerint igazán szubtilis darab; egy kis méretű szobában is ízlésesen elhelyezhető.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: zene, hang, hifi

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hangszigetelés a lakáson belül

A környezeti ártalmak között a különféle zajok okozta terhelések egyre nagyobb fontosságot kapnak. Míg az épületek hőszigetelési előírásai fokozottan szigorodnak, addig az érvényes hangszigetelési...


Vezeték nélküli, határtalan szabadság az öntözésben is

Megérkezett az AQUINNA, az Einhell akkumulátoros kerti szivattyúja.Az idei kerti szezon egyik új sztárja vitathatatlanul az AQUINNA, a világ első akkumulátoros kerti szivattyúja. A készülék az...