Téli takarók

Az évelő díszfüvek - mint például a pampaszfű, az olasznád - szárait tél előtt nem szabad levágni, különben a lemetszett szárcsonkokon át annyi nedvesség jut a tőrészhez, hogy az már a kipusztulását idézheti elő. A fagyok beköszöntése után a pampaszfű csomóra összefogott leveleit az ártalmas nedvesség ellen meg kell csavarni, és kúpszerűen össze kell kötni. A tőrészét pedig be kell takarni szalmával vagy náddal.
A kerti rózsatövek hagyományos téli takarója a rájuk húzott porhanyós, de nem teljesen száraz földhalom. Célszerű annyi földet ráhúzni, hogy az alsó rügyeket elfedje. Ha nem tudjuk földdel betakarni, akkor használjunk itt is szalmát vagy nádtörmeléket, esetleg kéregaprítékot, persze a megfelelő vastagságban.
A kerti hortenzia tövek és a fiatal gránátalmák is hajlamosak a visszafagyásra. Ezért ugyancsak takarjuk le földdel vagy pótló anyaggal, és papírt majd műanyag fóliát használjunk palástként. Ez azonban soha ne legyen zárt, nehogy befülledjen.
A törzses és koronás rózsafácskák koronarésze egyszerűen, de óvatosan lehajtható a földfelszínig, anélkül, hogy a törzse megtörne. Szintén takarjuk be porhanyós, enyhén nyirkos földdel, a koronarészre pedig műanyag palástot vagy műtrágyás zsákot boríthatunk.
Az örökzöldeket a déli napsütötte oldaluk felől - akár keretre erősített nádszövettel vagy lécrácsozattal - árnyékolni szükséges, különben télen valósággal kiszáradnak. A tőrésze köré kerüljön arasznyi vastagon lombréteg, amire vaskosabb gallyakat tegyünk, hogy a szél el ne fújja a takarónkat. Ez képes mérsékelni a talaj téli átfagyását.
Azokat a fenyőket, amelyeken az előző téli fagyok tettek károkat, legjobb vesszőkkel körbeszurkálni és szalmával vagy falevelekkel kitölteni, a csúcsukat pedig összekötni. Így egy úgynevezett vesszőkalodát készítünk, ami megvédi a további fagykároktól.