A tavak is telelnek

Ha még csak tervben van a tó, akkor a helyét célszerű úgy kijelölni, hogy ne legyenek nagy fák a közelben. Ennek a lombhulláskor előnye lesz, ám nyáron nem, hiszen nem árt, ha a vízfelület egy része árnyékolt. Főleg kisebb mélységű és területű tavaknál lényeges nyáron, hogy a víz ne melegedjen fel túlságosan, mert akkor jobban algásodik, de ami ennél is nagyobb gond, hogy minél magasabb a víz hőmérséklete, annál kisebb az oldott oxigén tartalma. Ez több nyáron is jól látható volt a Velencei tó esetén, mivel a vízmennyisége 40 százalékkal kisebb volt az ideálisnál, ezért túlmelegedett, emiatt csökkent az oxigén tartalma, és mindez halpusztulást okozott.

Két-három évente érdemes a tavat teljesen leereszteni és kiszárítani az algák visszaszorítása érdekében. A növények őszi ritkítása is fontos a tó biológiai egyensúlyának fenntartása érdekében. A vízinövények is könnyen túlszaporodnak, ha jól érzik magukat a tóban és a parti zónában egyaránt.

A halak nagyobb veszélyben vannak

Ősszel már a halak az alacsonyabb hőmérséklet miatt kevesebbet mozognak és táplálkoznak. A túlzott etetés kedvezőtlen folyamatokat indít el a megmaradó etetőanyag bomlása miatt. Ne feledjük, hogy csak olyan mély tóban hagyjunk télire halakat, amelynek vannak mély pontjai, amik biztosan nem fagynak be.

Amennyiben a tó nem elég mély, akkor a legjobb, ha télre kivesszük a halakat és fagymentes helyen teleltetjük őket. A téli szállásukon – ha lehet – szivattyú és a szűrő is üzemeljen. Az etetés ilyenkor minimálisra csökkenthető, amennyiben a halak hideg vízben telelnek. Ha a szobába költöznek, akkor más a helyzet. A teleltető tartályt a tóból kimert és friss vízből fele-fele arányban töltsük fel, és akkor költöztessük be a halakat, amikor kint a levegő hőmérséklete 7-12 fok körülire hűl.

A tóban is teleltethetők a halak, ha az elegendő mélységű. A hőmérséklet csökkenésekor a halak a tó fenekére merülnek, és ott telelnek. A víz ilyenkor ott nagyjából 4 °C-os, ami ideális a számukra a hibernált állapotuk megtartására. Fontos, hogy ha a víz felszínét mozgatjuk is a befagyás megakadályozása miatt, a különböző vízrétegek ne keveredjenek össze, mert az megzavarja a halak mélynyugalmi állapotát.

Mindig mérlegelni kell, hogy ha a tó biztosan nem fagy át az aljáig, csak a felszíne, akkor inkább ne is mozgassuk a vizet. Ha esélyes a teljes átfagyás, akkor vagy teleljenek a halak, fagymentes helyen, vagy csak annyi vízmozgatás legyen fagyveszélyes időben, hogy az a felszíni jégréteg kialakulását megakadályozza.

A halaknak télen is szükségük van oxigénre, különben nem fogják kibírni tavaszig. Az oxigéntartalom a vízben gyorsan csökken, amikor a tó tetejét összefüggő jég borítja be. A halak oxigént lélegeznek be és szén-dioxidot ki, és a vízi növények feladata, hogy ezt újra oxigénné alakítsák a fotoszintézis által – de télen ezek a folyamatok nem mindig működnek, hiszen a növények is nyugalomban vannak. Amelyik zölden telel át, ha a jégen hó is van, akkor végképp nem jut napfényhez, ezért nem termel majd oxigént. Amennyiben a tó teteje befagy, az is elegendő, ha léket vágunk rajta, a levegőből így is tud valamennyi oxigén beleoldódni. Ha újra befagy a lék, mindig vágjuk ki újra a víz minél kisebb keverése mellett.