A tető hajlásszöge

2021-12-29 16:32:52 | Módosítva: 2021-12-29 16:33:35

Drámai, csaknem 50 százalékos árkülönbség is lehet két azonos méretű családi ház tetőszerkezete között, ha a tulajdonos nem elég körültekintően hoz meg egy, akár mellékesnek tűnő döntést. Nem mindegy ugyanis, milyen hajlásszöget választ az építtető, ezen ugyanis sokat spórolhatunk, ami segíthet, hogy ne lépjük túl a tervezett költségvetést.


Ha spórolni akarunk a kivitelezésen

Egy átlagos méretű, 12x12 méteres családi ház nyeregtetője esetén a kivitelezés teljes költsége 6,5 millió forint körül alakulhat. A költségbecslés az utóbbi időben igen divatossá vált 20-22 fokos hajlásszög és kerámia cserepek használata esetén. A szigetelés, a gipszkartonozás és egyéb munkák közös összegzéseként készül. Annak ellenére, hogy a szem számára szinte észrevehetetlen a különbség a két hajlásszög esetében, már a 20 és a 22 fokos tetők között is jelentős költségkülönbség alakulhat ki (sok százezer forintos). Ennek az az oka, hogy az alacsonyabb hajlásszögek esetén sokkal többet kell költeni a hatékony vízzárásra, ami nagyjából 15%-os áremelkedést is jelenthet. Ezzel szemben, egy 30-35 fokos hajlásszögű, hasonlóan tartós, a műszaki követelményeknek szintén tökéletesen megfelelő tető már a korábban említett értéknek a kétharmadából is kihozható.

Az utóbbi években rendkívül divatosak lettek az alacsony hajlásszögű tetők. Annak azonban ára van, ha a trenddel akarunk tartani. Az ilyen, 20-22 fokos tetőkhöz ugyanis igencsak drága és különleges kiegészítő termékeket kell választani, annak érdekében, hogy a családi ház tetőszerkezete műszakilag maradéktalanul, hosszú ideig ellássa feladatát. Egy alacsony hajlásszögű szerkezet esetében egészen más alátét-héjazati követelményeknek kell megfelelni, mint például egy 30-35 fokos tető esetében. Többek között vízhatlan megoldást biztosító fóliát kell felszerelni, és kiegészítő deszkázatra is szükség van. Emellett ezek kivitelezéséhez döntően képzett szakembereket kell felkérni, akiknek többek között olyan speciális szerszámaik is vannak, amelyekkel a teljes beépítési munkafolyamat elvégezhető.

Az említetteknél is nagyobb lehet a különbség azonban, ha egy kifejezetten nagy, 50 fokos hajlásszögű és a 30 fokos szerkezet költségeit hasonlítjuk össze. Ilyenkor például azzal is kalkulálni kell a tulajdonosnak, hogy a kialakítás miatt a héjazat felülete ebben az esetben a legnagyobb. Emiatt akár 15-20 százalékkal több alapanyagra és cserépre lesz szükség a munkához. Így egy 30 fokos szerkezettel összevetve a teljes költségvetés ugyanakkora alapterületű ház esetében akár 40-45 százalékkal is magasabb lehet.


A tető kiváló kivitelezése mára igencsak hangsúlyos kérdéssé vált. Néhány éve az új építésű családi házaknál, ahogy a falak, úgy a tetők esetében is szigorú hőszigetelési követelmények vannak érvényben. Kevesen vannak vele tisztában, de új ingatlanoknál a jogszabályban rögzített értékeknek köszönhetően egyértelműen a tetőteret határoló szerkezeteknek kell a ház legjobb hőszigetelő felületének lennie, jobb eredményeket kell produkálnia, mint a falazatnak. Ennek teljesítése azért is különösen fontos, mert 2022 második felétől kizárólag olyan újépítésű házakat lehet használatba venni, amelyek megfelelnek a „közel nulla energiafelhasználású” épületekről szóló jogszabályoknak. Ha pedig a tető nem teljesíti a törvényben előírt műszaki paramétereket, akkor az ingatlan nem kaphat használatbavételi engedélyt.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Gyepek felújítása, hiánypótlása

A téli időszak után, még ha nem is volt túl zord az időjárás alig várjuk, hogy tavaszi képét mutassa a természet, a kert. A fű zöldülése egyik legbiztatóbb jele ennek. A tél azonban nyomot...


A burkolatragasztók választás szempontjai

A csempeszalonok kínálatában az utóbbi egy-két évtizedben jelentős változás történt. Nemcsak aburkolólapok kínálata lett a korábbiaknál sokkal szélesebb, hanem az is elmondható, hogy a mai...