Szélvédő javítás

Szinte minden hipermarket parkolójában találhatók a kőfelverődéses sérülésekkel foglalkozó szélvédőjavítók. Ha a „baleset” bekövetkeztétől számított rövid időn belül foglalkozunk a sérüléssel, több tízezer forintos cserét spórolhatunk meg.

Magyarországon 1983 óta kötelező a rétegelt szélvédő. Ez a fajta biztonsági üveg úgy készül, hogy két üveget illesztenek egymáshoz. Ezeket vinil-polibutirátból (PVB) készült választólemez tartja össze, ami nem hasad és nyújtható. Ütközés esetén a PVB választólemez összetartja az üvegdarabokat, biztosítja az átláthatóságot és az üvegfelület kohézióját. A rétegelt szélvédő további előnye, hogy kőfelverődés esetén csak a külső réteg sérül, ami szinte nyom nélkül javítható, feltéve, ha időben fordulunk a szélvédő „doktorhoz”.
Az időtényező azért különösen fontos, mert a repedésbe jutott szennyeződést nem lehet eltávolítani, és ilyen esetben a javítás sem megoldható. A másik fontos ok, hogy menet közben a szélvédő a karosszériával együtt vetemedik, és a feszültség hatására az ártatlannak tűnő pötty tizedmásodperc alatt hosszú repedéssé nőhet. De ha időben fordulunk szakemberhez, akkor sem biztos, hogy megússzuk a cserét, mert nem minden esetben gazdaságos a javítás. A javítás ellen szól az is, hogy autónkat nem fogják átengedni a műszaki vizsgán, ha észreveszik a hibát. A hatályos jogszabály úgy fogalmaz, hogy a vezető látóterében semmilyen sérülés nem lehet a szélvédőn. A látótérbe az üveg azon része tartozik, amit lefed az ablaktörlő.

MILYEN SÉRÜLÉSEK JAVÍTHATÓK?

Mikor a felpattanó kavics nyomot hagy az üvegen, akkor a külső réteg reped meg, és légbuborék kerül a rétegek közé. Ennek a buboréknak a szélén megtörik a fény, ezért látható tisztán a repedés. Formája szerint többféle repedést különböztetünk meg. A leggyakoribb a kagylós repedés, kör alakú szélekkel, a középpontban tisztán kivehető az ütés helye, apró luk formájában. A csillag alakú repedésnél egy pontból több vékony szál indul tetszőleges irányokban. A kombinált repedésnél pedig a kagylósból indulnak meg a vékonyka szálak.

A JAVÍTÁS MENETE

A javítás lényege, hogy a speciális, műgyanta alapú anyagot, amelynek törésmutatója közel azonos az üvegével – ezért nem látszik, amikor kitölti a repedést – bejuttatjuk a légbuborékba. Ezzel nemcsak eltüntetjük a kilátást zavaró dolgokat, hanem megakadályozzuk a továbbterjedést is. Ehhez speciális szerszámokra van szükség, és persze a szélvédő előkészítésére is. Ellenőrizni kell, hogy a repedés nem tartalmaz-e piszkot vagy nedvességet. Ez utóbbi még nem gond, mert egy hajszárítóval percek alatt orvosolható a probléma, de a kosz ellen nincs mit tenni.
Ha tiszta és száraz a lyuk, felhelyezhető a szélvédőre az injektor. Az üveggel érintkező tappancsait vazelinnal kenik be, hogy ne karcoljon. Az utastérbe helyezett tükrön keresztül ellenőrizve úgy kell beállítani a feltöltött injektort, hogy a műgyantát nyomó része pontosan a kagylós repedés fókuszpontjához kerüljön. Ha stabilan áll, akkor lehet a nyomást adagolni, apró lépésekben. A műgyanta benyomul a lyukon és megpróbálja kitölteni a teljes üreget. A nyomás növelésével és ellenirányú szippantás váltogatásával tudjuk a legvékonyabb részekhez is eljuttatni az anyagot. Ez a folyamat legnagyobb odafigyelést igénylő része, a műgyanta ugyanis UV fényre keményedik, és minél vékonyabb rétegben van jelen, annál gyorsabban. A néhány perces injektoros beavatkozás után már szemmel látható, hogy teljes mértékben megtelt az üreg.
Ekkor jön a keményítés első lépcsője: még mindig nyomás alatt UV lámpával „világítják meg” az anyagot. Ez is néhánypercig tart csak, majd az injektort leszerelve, egy műgyantával megkent lapkát helyeznek a néhai sérülés helyére, és újabb UV fényes kezelés következik. Pár perc múltán – az egészet lebontva – az üvegre merőlegesen tartott pengével lekaparható a felesleg. Szükség esetén polírozás zárja a folyamatot.
Hosszú repedések esetén a művelet ugyanez, csak még nagyobb odafigyelést igényel. Mindig a szélvédő szélénél kell kezdeni a javítást, mert ott lehet picit szétfeszíteni a repedést. Az injektort felhelyezve, lassan tolják végig azt a repedés vonalán. Nagyon jól látszik, ahogy a műgyanta halad a repedésben. Az injektor mögött rögtön lapkázni kell, mert ott már megindul a keményedés.
Mindezek előtt azonban le kell zárni a repedés végét, nehogy a feszítés hatására, vagy esetleg a művelet befejeztével – a feszültség hatására – tovább terjedjen. Ezt legjobban a kagylós repedés gátolhatja meg. Tehát létre kell hozni egyet, néhány milliméterre a repedés végétől. Erre a célra tökéletes egy multiszerszám, amihez üvegfúró fej tartozik. A művelet nagy gyakorlatot és biztos kezeket kíván. Csak a felső rétegben szabad fúrni, ha megsérül a két réteget elválasztó ragasztó, kidobhatjuk a szélvédőt. A repedés mélysége látszik, addig kell a furatnak is tartania. Ha a fúrás elkészült, akkor egy varrógéptű alakú eszközt kell a lukba helyezni, és apró ütést mérni a tetejére. Ezzel egy szép kagylós repedés jön létre. Ide is fel kell helyezni egy másik injektort, az előbb leírt módon javítható az általunk okozott kagyló, majd szép lassan lehet közelíteni a másik irányból haladó injektor felé.
A találkozás helyén láthatóan összefolyik a két irányból érkező műgyanta és eltűnik a hosszú repedés. UV-zés, lapkázás, kaparás, néhány perc, és befejeződik a művelet. A javítás megkezdése előtt az évszaknak és a repedés fajtájának megfelelően többféle műgyantából kell kiválasztani a legmegfelelőbbet. Ezt csak tapasztalat alapján lehet megtenni. Ha saját magunk állunk neki a javításnak, akkor a fúrást és az injektor nyomás szabályzását is szemétre való szélvédőkön kell először begyakorolni. Ha viszont az ember birtokában van a gyakorlatnak, akkor már olyan lámpatesteket is javíthat, ahol a kitört darabokat is a helyükre kell illeszteni.

Egy javítás átlagos ára:
Kavicsfelverődés: 3-5 000 Ft
Repedés: 3 000 Ft/10 centiméter

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Bérces Balázs


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Újdonságok a MESTER kínálatában

Két új anyaggal bővült a MESTER Tömítők, ragasztók választéka, cikkünk ezeket mutatja be.


Ismét versenyeznek az alternatív hajtású járművek Budapesten

Ismét megrendezi az alternatív hajtású járművek versenyét az MVM Magyar Villamos Művek szombaton Budapesten, az eseményen napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók,...