Vízre jogosítványt

2015-09-12 11:08:37 | Módosítva: 2015-09-12 11:13:54

Hazánkban számtalan természetes víz van, tavak, folyók, melyeken kellemesen el lehet tölteni a szabadságunkat a kánikulában, de akár egynapos kirándulások keretében is jó aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak ezek a helyek. Aki komolyabb vízi járművekkel szeretne közlekedni, annak a vízi közlekedési ismeretekről szóló jogosítvánnyal kell rendelkeznie.


A tavalyi évben jelentősen felemelték azokat a csónakméreteket, illetve csónakmotor teljesítményeket, melyekre nem kell vízi jogosítványt, azaz vízi jártassági engedélyt megszerezni. A korábbi szabályozás nem volt túl ésszerű, ehhez képest sokáig tartotta magát. Az előző jogszabály abból indult ki, hogy nagyobb teljesítményű csónakot, hajót csak olyan vezethessen, aki beszámolt a vízi jártassági ismeretekből. Ezért 6,2 méter hossz alatt és 4 kW motorteljesítményig nem kellett vízi jártassági engedély. Ezzel csak az volt a gond, hogy viharban vagy árhullám idején egy folyón csónakkal, a folyásiránnyal szemben nemhogy 4, de még 5 kilowattos motorral sem lehet biztonságosan közlekedni, de még a partra evickélni sem. Tehát a veszélye is megvan annak, ha kisteljesítményű vízi járművel közlekedünk.

Mivel a vízi jártassági engedély megszerzése több, mint 100 ezer forintba került már évekkel ezelőtt is, sokan azért nem vezettek nagyobb teljesítményű, biztonságosabb eszközöket, hogy ne kelljen kifizetni a jogosítvány kiállításának és a felkészítő tanfolyamnak a díját.

Tavaly óta módosultak a szabályok, eszerint csak a 7 méternél hosszabb, és 7,5 kW teljesítménynél erősebb motorral szerelt járművek vezetéséhez kell vízi jártassági engedély. Ezzel együtt a csónak definíciója is változott, hiszen a módosított szabályozásban változott azon úszó eszközöknek a köre, melyeket nem kell nyilvántartásba venni és vizsgáztatni a hatóságnál.

Az új leírás szerint a hajónak, kompnak, vízi sporteszköznek nem minősülő, szélerővel vagy gépi berendezéssel hajtott vízi jármű, melynek hossza a 7 métert, névleges vitorlafelülete a 10 m2-t nem éri el, vagy motorteljesítménye legfeljebb 7,5 kW: az csónak.

A kedvtelési célú kishajó vezetői engedélyt, mely ez előbb leírt „csónak” paramétereinél nagyobb méretű, teljesítményű, vitorlafelületű eszközök vezetéséhez szükséges 13 000 forintos illetékért állítják ki – persze csak ha megvan a tanfolyam és a vizsga. Szükség van még a plasztikkártya kiállításához háziorvosi igazolásra, igazolványképre.

Nem olcsó a tanfolyam

Három féle jogosítványra pályázhatunk, ha vízen szeretnénk közlekedni. A már említett sport és kedvtelési célú képesítéssel motorcsónakot és 5-6 személyes kishajót vezethetünk. Ára 60-120 000 forint között van, és körülbelül 5 nap elméleti és 2 nap gyakorlati képzésből áll, majd ezután kb. 10-15 nap múlva már kész is van a „vízijogsink”.

Ennél egyel komolyabb a szolgálati kishajó vezetésére alkalmas papír, ami gyakorlatilag rendezvényhajót takar, ezzel már vállalkozási céllal is szállíthatunk utasokat bizonyos keretek között. A harmadik kategória a kereskedelmi hajó. Utóbbi kettő már jóval komolyabb felkészülést igényel, és nagyhajókra kiváltható változata is van.

Hazánkban a jogosítvány nélküli hajóvezetést 100 ezer forintra, míg a vízi gyorshajtást maximum 60 ezer forintra büntethetik. Az Adrián más a helyzet, így sokan inkább ott szerzik meg a szükséges papírokat, ahol egy napos elméleti oktatás is elegendő. Így ott indulnak olyan hajótúrák, melynek során az utasok az út végére le is vizsgáznak, a vizsgadíj átszámolva 60 000 Ft körüli. Ezek a papírok horvát vizeken érvényesek, de sem az EU országaiban, sem hazánkban nem honosíthatók, így annak éri meg ott végezni tanfolyamot, aki rendszeresen, és csak az Adrián hajókázik majd.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Csónakok karbantartása

A jó idő beköszöntével a csónaktulajdonosok mielőbb szeretnének vízre szállni, ilyenkor azonban többnyire csak a csónak hevenyészett mosására, letisztítására jut idő. Már pedig nem ártana egy...


Biztonságos vízi közlekedés

2013. decemberében az országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, mely 2014. március 1-től kezdődő hatállyal módosítja a 2000. évi XLII., a vízi közlekedésről szóló törvényben meghatározott...