Személyi- és vagyonbiztonság a strandokon

2015-09-12 10:54:06 | Módosítva: 2015-09-12 11:06:27

A nyári meleg beálltával egyre többen keresik fel a strandokat. A fürdőzők mellett a bajkeverők és a tolvajok egyaránt megindulnak a vizek irányába. A forróságban igen kellemes időtöltés a strandolás, a víz melletti kikapcsolódás, ami nem is túl drága, hiszen szinte minden településen, vagy annak közelében található valamilyen természetes-vízi vagy épített strand. Hogy e kellemes időtöltés ne csapjon át bajba, jobb, ha óvatosak vagyunk, és betartunk néhány szabályt a strandokon is.


A Balaton – különösen a déli part – például szinte egy egybefüggő strand, ahol ott lehet fürödni, ahol az nincs külön megtiltva. A fürdéssel kapcsolatos jogszabályok kimondják, hogy a tó északi és nyugati partjától legfeljebb 500, a déli parttól ezer méterre távolodhatnak el a fürdőzők vízi jármű kísérete nélkül.

Minden természetes vizünkre vonatkozik, hogy tilos fürödni hajóútban; hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében. De kerüljük el a hidakat, vízi műtárgyakat, valamint a komp-, és révátkelő helyeket is. Nem szabad strandolni egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomások területén, egészségre ártalmas vizekben. Kevesen tudják, hogy tilos a fürdőzés a kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben is. Nem strandolhatunk korlátozott látási viszonyok között, például ködben, vagy sötétben. Éjszaka csak a vízfelület megvilágított részén szabad a fürdőzés, de ott is csak a mély víz határáig. Természetesen tilos fürödni ott is, ahol azt külön tiltó tábla jelzi.

Korhatárok, úszástudás

A 6 éven aluli és az úszni nem tudó 14 éven aluli gyermekek csak felnőtt felügyelete mellett fürödhetnek a legtöbb helyen. A legbiztonságosabban persze a kijelölt fürdőhelyeken fürödhetünk, amelyek határát és a víz mélységét táblákkal, illetve bójákkal jelzik. Ezeken a helyeken az üzemeltető köteles folyamatosan megfelelő vizsgával rendelkező mentőőrt alkalmazni. „Fürdésnek” számít a különböző úszó alkalmatosságok – vízibicikli, játékcsónak, egyéb felfújható eszközök – vízen történő használata is, ezekre is a fenti szabályok érvényesek.

Amire még figyeljünk

A Balatonon kiváló viharjelzőrendszer működik, de az okostelefonok világában az országban bárhol vagyunk, értesülhetünk az adott területen várható vihar érkezéséről. A II fokú viharjelzés esetén (percenként 90-szer felvillanó sárga fényjelzés) tilos fürdeni, illetve csónakkal (szükséghelyzet esetét kivéve) közlekedni. Tehát, ha viharjelzés van, és a tó közepén vagyunk csónakkal, akkor természetesen induljunk el gyorsan kifelé, ne maradjunk ott mondván viharjelzésben tilos a csónakkal közlekedni.

Úszni nem tudók, gyengén úszók csak sekély vízben fürdőzzenek, hiszen egy kilyukadó matrac, gumicsónak esetén védtelen a mélyvízben az, aki nem tud úszni. Erősödő szélben csónakkal, fürdőeszközzel elsodródók lehetőség szerint maradjanak a csónakban, amíg kisvízre érnek, vagy ameddig megérkezik a segítség. Elsodródott játékok, matracok után ne ússzunk mélyvízre. Fürdés, illetve fürdőeszköz használata előtt ne fogyasszunk alkoholt. Ne étkezés után közvetlenül menjünk úszni, fürdeni. Ne ugorjunk felhevült testtel a vízbe, valamint kerüljük a vízi járművekről, fürdőeszközökről (vízibicikli stb.) való hirtelen vízbeugrást. Csónakban, fürdőeszközön ne aludjunk el.


A vízbefulladások okai

A tragédiákat szinte minden esetben az emberi felelőtlenség különböző formái, illetve a rendkívüli meleg időjárás során bekövetkező rosszullétek okozzák. A vízbefulladások a délutáni órákban történnek, ekkor van a hőmérsékleti csúcspontja a napnak, ennek minden káros hatásával (hőguta, napszúrás, túlhevülés stb.).

A legtöbb tragédia a strandokon, vagy azok közvetlen közelében történik a parttól 400-500 méterre. Az emberi felelőtlenség mögött húzódó okok többnyire a vízbiztonsági ismeretek és az úszni tudás hiánya, túlhevülés során vízibicikliről, vízi járműből vagy egyéb fürdőeszközről való hirtelen vízbe ugrás, a nagymértékű alkoholfogyasztás és a túlzott fizikai igénybevétel. Tehát csak addig ússzunk befelé, hogy még visszafelé is legyen erőnk partot érni.

Vagyonbiztonság

Fontos hogy a strandolást ép bőrrel megússzuk (és itt nem csak a Nap káros sugaraira gondolunk, ami miatt 11-15 óra között kerülendő a napozás), ám a vagyonbiztonság kérdése is lényeges, hiszen ha értékeink tűnnek el a partról, akkor bosszúsan zárul majd a nap.

Igyekezzünk minél kevesebb értéket a partra vinni, és azt olyan helyre tenni, amire mindig rálátunk. Az sem hátrány, ha egy csoportból valaki mindig a cuccok közelében van. És tegyünk meg minden apróságnak tűnő, de józan paraszti ésszel megtehető dolgot, hogy ami a mienk reggel, az még estére is a mienk maradjon. Gépkocsi indítókulcsán például ne legyen autómárkás kulcstartó, mert ha valaki ellopja, ezzel segítettünk neki a hozzávaló kocsi megtalálásában is. Nagyon jó strandon is alkalmazható álcázott pénztartók kaphatók, de a pénzünket egy kis nejlonzacskóban a homokos parton feltűnés nélkül egy mozdulattal eláshatjuk a plédünk valamelyik sarkánál is.




További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Gyermekülés

A mai napig hallani olyan véleményt, hogy a gyerekülés nem ad nagyobb biztonságot az autóban, mintha ölben utaznának a gyerekek. Számos kísérlet és teszt igazolta azonban, hogy egy esetleges...


Biztonsági üveg

Az üveget kiváló tulajdonságai (fényáteresztő képesség, átláthatóság, keménység, esztétikum, vegyi ellenálló képesség stb.) miatt széles körben alkalmazzák. Az előnyei mellett azonban tekintetben...