Fotók, képek keretezése

2016-04-22 06:43:55 | Módosítva: 2016-04-23 06:25:16

Az elmúlt években a fotózás szinte tömeg mánia lett. Ez érthető, mivel ma már akár okostelefonnal is jó képeket lehet készíteni, így mindenki szeretné megörökíteni az élményeit. A számítógépen pedig még a kevésbé sikerült képek is korrigálhatók sőt, a tömegesen készített felvételek digitális tárolása „archiválása” is könnyű feladat. A képek szelektálása azonban ajánlatos, hogy csak az igazán jók kerüljenek az archívumba. Ám a sok képből akad számos felvétel, amely különösen kedves, vagy olyan jók, hogy akár a komódon vagy a szoba falán is jól mutatna szobai díszként.


Passzpartúval hatásosabbak

Erre azonban csak akkor van mód, ha a digitális felvételről egy megadott méretben valódi fénykép készül. Az persze egyéni döntés, hogy mely felvételről és milyen méretre nagyítva készül majd fénykép, és ilyen esetekben kritikusan kell dönteni. A fénykép ugyanis egyben a lakótér díszítő eleme is lesz.

Az ilyen fényképet keretbe is kell foglalni. Erre számos lehetőség van, hiszen a lakberendezési áruházakban vagy a képkeretezőknél sokféle kivitelű és méretű kész képkeret között lehet választani.

A legegyszerűbb megoldást a fotót két üveglap közé összeszorító, kapcsokkal befogható képtartók adják. Hátrányuk, hogy idővel az üveg és a kép közé beszivárog a por és a pára. Ennél korrektebb a műanyagból készültek kész képkeret. Az ilyen képkeretek léceit derékszögű sarok elemek fogják össze, és üveglap védi a hátlappal leszorított képet. A keretlécek azonban idővel középen enyhén ívelté vetemednek, és a sarokillesztések kissé szétnyílnak. A műanyag keretek ugyan viszonylag olcsók, ám nem adnak igényes keretet a képnek.


Sokkal masszívabbak és szebbek a faanyagból készült, és különféle szegélydíszítésekkel is ellátott fakeretek, amelyeknek a méretüktől és kivitelüktől függően már elég magas az áruk. Viszont a sarkaik kapcsokkal szilárdan összefogottak, és elég masszívak is. A fa képkeretek már nagy méretben is beszerezhetők, ami a képek különálló papírkeretbe foglalására is lehetőséget biztosít.

A képeket körülvevő papírkeretek, azaz passzpartúk előnyösen növelik a kép hatását, azaz hangsúlyosabbá teszik az összhatásukat. A passzpartúk egyénileg is elkészíthetők, és kisméretű képeknél is előnyösek. A kartonkeretekhez speciális, kimondottan e célra készült vastag karton anyagra van szükség. A vastagságuk 1,5-2 mm, és 100x80 cm nagyságban grafikai- és dekorációs áruházakban szerezhetők be. A felületük különféle színezésű, a maganyaguk azonban fehér, ritkább esetben pedig tört fehér színű. A kartont úgy kell kiválasztani, hogy annak fedő alapszíne előnyösen emelje ki a képet, és a képkerethez, továbbá a helyiség berendezéséhez is jól illeszkedjen.


A fotó, vagy más kép mindig a passzpartú anyagából kivágott ablakba kerül. Ennek mérete oldalanként 5-10 mm-rel kisebb legyen a képénél. A kartonkeret szegélyeinek a szélessége lehetőleg azonos legyen, ami a képhez viszonyítva 30-120 mm közötti méretű is lehet, ám esetenként alul kicsivel nagyobbra is választható. A kisméretű képekhez azonban csak különleges esetekben, pl. azonos képkeret méreteknél ajánlott túl széles keretszéleket választani.


A passzpartút a karton hátoldalán történő kijelölésese után éles szikével kell a képkeret aljazásánál kb. 2 mm-el kisebbre vágni. A képablak kontúrjait a karton színoldalán – halvány kijelölés után – éles késsel, acél vonalzó mentén, lehetőleg egy vágással, lassan haladva kell átmetszeni. A vastagabb kartonokat azonban nehéz egy metszéssel átvágni, így a másodjára óvatosabban, az előző nyomvonalon haladva vágható át. A sarkokat érdemes előre bemetszeni. A képablak széleit vágás után simítócsonttal kell lesimítani. Színes kartonoknál igényesebb hatást lehet elérni a képablak ferde síkú átvágásával, mert így a karton fehér színe szélesebb felületű, keskeny keretként kiemeli a passzpartú képablakának szegélyét. Ez elég nehéz feladat, ám érdemes megpróbálni. A vágás szöge kb. 45 fok legyen, amit jó pengetartással viszonylag könnyű megtartani. A sarkoknál a késpengét különösen óvatosan, túlmetszések nélkül kell „kivezetni” a kartonból. Többszöri vágás után a felületet nagyon finom csiszolópapírral érdemes lágyan átsimítva egyenletessé tenni.



A passzpartú alá azonos méretű és vastagságú kartonból kivágott darab is szükséges. E kartonra kell a képet a képablak átjelölt helyére felragasztani. A képeken a vékony ragasztóréteg csak a szélekre kerüljön, amivel elkerülhető a kép vetemedése. A hátlap kartonja csak ezt követően ragasztható a szélei mentén a passzpartú hátoldalára.

A kész képet a keretbe helyezve több helyen háromszögű lemezekkel, vagy apró szegekkel lehet az üvegre szorítani. A hátoldal felöl a képkeret szélére ragasztott csomagolópapír fedéssel lehet megelőzni az üveg belső oldali porosodását.

A kész képkeretek helyett képkeretezőt is meg lehet bízni a kép igény szerinti keretbefoglalásával és passzpartúzásával. Ez azonban már sokkal többe kerül, mintha a munkát saját kezűleg végeznénk el.




További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Képkeretek

Otthonunk dekorálását a legkülönfélébb dísztárgyakkal szokás egyedi ízlésünk szerint lakályosabbá tenni. A nagyobb falfelületeken ezért díszként a fényképektől a legszokatlanabb tárgyak is helyet...


Digitális képkeretek

Az utóbbi időben lett "sláger" a digitális képkeret, amit feltehetően a digitális fényképezőgépek rohamos elterjedése indikált. Hiszen ma már mindenki szorgalmasan kattogtatja a gépét vagy a...