Térbeli miniatűrök

Egy műkedvelő kertész pl. legszebb kerti virágaiból néhányat kiszárítva, de nem lepréselve, matt színtelen lakkal többször beszórva őrzött meg, kezdeti sikereinek emlékeként (1). A doboz igényesen kialakított, 8-10x70 mm-es rétegeltlemez darabokból, ollós illesztéssel kialakított, amelynek üvegét 3,3 mm széles mart horony fogja közre. A hátlap 3 mm vastag rétegeltlemez, amely a kávakeret aljazásába illeszkedik. Felületét karton borítja, amelyet a virághoz hasonló színű, átlós irányban szabálytalan vonalban szakított ketté, és ezt ragasztotta - mintegy színemlékként - a hátlapra. Erre került a hátulról gombostűvel felerősített növényszár, majd a kávakeret selymes fényű lakkozása után a hátlapot a helyére ragasztotta.
Nemcsak szárított virágokból, lehullott, elszáradt, szép és préselés nélkül megszárított levelekből, virágokból is lehet bekeretezett egyedi szobadíszeket készíteni. A selymes lakkot távolról permetezzük a felületükre, amely így még a színtónusukat is élénkíti (2). E célra akrillakot célszerű használni, de csak ködölve. Ezzel fújhatjuk be a káva darabjait is, de még összeragasztásuk előtt, hogy a porvédőüveg tisztán maradjon. Az üveget a káva összeragasztásakor illesszük a helyére, majd a hátlap beragasztásával szilárdítsuk meg a dobozt. Falra akasztásához a hátlap élére ragasszunk akasztózsinórt.
Egy műkedvelő hétvégi borász telkének boros pincéjéről készített miniatűr makettet (3), és ezt akasztotta íróasztala fölé a falra. Ezermesterkedő ember lévén élvezettel esztergálta ki fából az apró butéliák, fejtőballonok darabjait (4), és plexiből még poharakat, tölcséreket is sikerült esztergálnia. A belső tér kialakítása okozott ugyan némi fejtörést neki a megfelelő oldalösszetartások (parallaxis) miatt, de addig hajtogatott kartondarabokból mintákat, míg a csekély, mindöszsze 70 mm mélység ellenére, el nem érte a megfelelő hatást. A boltozatos mennyezet kb. 20 fokban, a padló 15, az oldalfalak pedig 10-10 fokban tartanak össze a hátfal felé.
Ezt követően 6 mm-es rétegeltlemezből összeragasztotta a belső teret magába fogadó dobozt. A falakat durva felületű kartonból szabta ki, a téglákat meg lakk-filctollakat használva mintázta meg (5). A kőlapokkal kirakott padlóhoz vasútmodellező boltban vásárolt terméskő mintázatú kartont használt, és minden darabot az elkészült doboz belsejébe ragasztott. A falak beragasztását a rövidüléseiknek megfelelően kialakított, és a doboz belső oldalaira ragasztott támlécekkel könnyítette meg. Ezt követően már nem volt nehéz az asztal és a polc kialakítása sem, de a különféle tárgyakat előbb lefestette. A palackokat ezüsttel, majd zöld izzólámpa lakkal vonta be. Száradásuk után az asztalra és a polcra helyezve - ezekkel együtt - ragasztotta a hátsó falra, illetve a padlóra. Előtte természetesen mindig ellenőrizte, jól illeszkednek-e a térbe, és ahol kellett igazított a helyzetükön, azaz a talpukon.
Fontos volt, hogy a térbeli miniatúrát milyen keretbe helyezze. E célra barkácsboltban vásárolt fenyőfából fazonra mart natúr képkeret lécet, amelynek felső élére még egy 30 mm széles és 6 mm vastag szélesítő szegélyt erősített fel. Ebből az összetett idomból gérbevágva készítette el az üveget hátulról beerősítő keretet. Ennek üvegfogó aljazása pontosan a doboz élére illeszkedett fel, ám a keretre történő rögzítését egy újabb 10x10 mm-es lécszegély felragasztásával biztosította. A keretet és a doboz külső felületeit csiszolás után pasztell narancssárgára fújta le, majd üvegezés után a dobozt felcsavarozta a keretre, hátuljára pedig egy fém képakasztót erősített. A "művet" szemmagasságba akasztotta a falra, hogy hét közben se kelljen hiányolnia kedvelt pincéjének hangulatát.
A következő kis miniatűr baráti ajándéknak készült szobai enteriőr (6). Kialakítása hasonló az előbbihez, ennél viszont a bútordarabok elkészítése volt izgalmas feladat. Az egész szoba alig 120x120 mm-es nagyságú, és e kis térbe kellett parányi íróasztalt, ülőzsámolyt és könyvespolcot készíteni. Anyagul 5 és 10 mm vastagságúra vágott cseresznyefa szolgált, amelyet egy kivágott fa kiszáradt hasábjából szabattak fel. Az asztal lapját és a lábakkal közrefogott fiókos részt külön-külön darabból állította össze a készítő. Mélységérzetet adó torzulását volt a legnehezebb meghatározni. Ez az asztallapnál 5-10 fok közötti volt, és a hátsó lábak csak ezt követően kerültek a helyükre. A többi már csak fantázia és türelem kérdése volt. A polcon sorakozó köteteknek pl. csak a gerince készült aprólékos kézi festéssel, a többihez pedig könyvkereskedések szórólapjaiból kiválogatott apró fedélnyomatok kerültek felhasználásra. A ceruzák pl. hengeres fogvájókból, a bútorveretek pedig sárgaréz lemezből, huzalból készültek. A parányi enteriőrnek a széles, tagolt felületű, antikoltan aranyozott keret adja meg a "rangját", és a falra akasztva lehetetlen nem meglátni.
Az ilyen términiatűrökhöz bármilyen fazonú képkeretet felhasználhatunk, ám ezek a célra csak mélyebb képdobozzal kiegészítve alkalmasak. A vékonyabb keretlécekből készült képkeretek mögé célszerű szélesítő keretet, vagy lécdarabot erősíteni, amellyel már kellő szilárdsággal a témát tartalmazó dobozokra rögzíthetők. A 200 mm-nél alig nagyobb dobozok világos pasztellszínűre festettek legyenek, és csak a nagyobb méretű, de a 300 mm szélességet alig meghaladó dobozok igénylik a megvastagított kereteket, amelyek azonban mindig a témához illeszkedjenek.
Az ilyen miniatűrök mindig zárt teret igényeljenek. Tárgyául választható bármilyen valós vagy képzelt térrészlet, amelyet meg tudunk alkotni. Szentendrén pl. egy kis galériában régi autószerelő műhelyt, kandallós szobarészletet, sőt rendetlen falusi fészerbelsőt láttunk keretbe komponálva, mégpedig igen borsos áron. Az ilyen miniatűrök készítése tehát szórakozásnak, de szobadísznek, ajándéknak is jó, ha érdekes témát választunk, és a kivitelét megfelelő igénnyel tudjuk megvalósítani. Ne feledjük, a téma előttünk hever, csak észre kell vennünk, és meg kell valósítanunk, mégpedig kicsiben, mert így érdekesebb.