Lakberendezési ötletek egy tetőtér beépítésére

A bárpult egyben az étkezőt is leválasztja a nappalirólKriszti és Péter "notórius" lakásépítő és lakberendező. Ez a tevékenység már-már életformájukká vált. Jónéhány lakás formálódott már munkájuk nyomán otthonná, de aztán az élet úgy hozta, hogy változtatniuk kellett, és új helyen, sokszor a nulláról kezdték újra az építkezést.

Jelenlegi lakásukban is így volt ez. Valljuk be, kissé lepukkant, lapos tetejű, szocreál társasháznak jutott eszébe a tető eladása, beépítése, a befolyt pénzből az egész ház rendbetétele. A legfölül kialakított nyeregtető két lakás elkészítésére kínált lehetőséget, közülük az egyiket sikerült megszereznie Krisztinek és Péternek.
Az alap építési terveket persze szakavatott építész készítette, az összes többi, ami a lakáson belül megvalósult viszont a szimpatikus páros fantáziáját dicséri. Ez a lakás semmiben nem szokványos, minden porcikájában a tulajdonosok egyéniségét tükrözi. Kifejezetten személyre, illetve családi összetételre szabott. Nyilván egy-két gyerek mellett sok minden másképp nézne ki. A berendezésből még egy egyéni tulajdonság sugárzik; a Konyhai munkapult, betonip lapból, az ajtók ágyrácsból készültekgyűjtőszenvedély. Olyannyira, hogy ez nem csak a használati és dísztárgyak elrendezésekor jelenik meg, hanem már azok helyének kialakításakor is. Péterék gyűjtik a régi hangszereket, az autó maketteket (csak VW bogár) a régi sportszereket, dísztárgyakat, egyszóval mindent, ami érdekes, és ami a lakberendezéshez felhasználható. - "Belül minden a nulláról épült, mint egy családi háznál" - meséli Kriszti. "Ez sok előnyt is jelent, mert kevesebb a kötöttség, nagyobb teret lehet engedni a saját fantáziának."
A kétszintes tetőtér alsó szintje majdnem egybefüggő teret alkot. A napos oldalon lett kialakítva az étkezőkonyha, melyet csak egy bárpult választ el a "zeneteremtől", e mögé pedig egy működő kandalló került. "Ma ezt a bárpultot vagy 20 cm-rel alacsonyabbra méretezném"- mondja Péter. "Még a magas bárszékről sem elég kényelmes, és a teret is kevésbé törné meg, ha kicsit kisebb lenne". Bár a lakásban A bárpult és a tégla falazat a "zenetermet" fogja közrecirkofűtés van, azért az alkalmi fűtés is működik néha, nem csak hangulatos, de gazdaságos is. "Persze a 3. szintre nem könnyű felhordani a fát."
A nappali sincs leválasztva az étkezőről, a provizórikus válaszvonalat a 45 °-os szögben futó padlószétválasztás jelenti; az étkezőben padlócsempe, a nappaliban parketta a borítás. Ez a 45°-os szög fontos építészeti stíluselem. Sokhelyütt megjelenik még a lakásban; például a konyhapult és a konyhaszekrények kialakításánál. A két funkció szétválasztását szolgálja a falak borítása is. Az étkező mögötti falra szeletelt mészkőburkolatot ragasztottak, ez még átjön a zongora mögötti falszakaszra is, majd régi gyűjtésű, hagyományos tégla került díszburkolatként a nappalit leválasztó falszakaszra. A háború előtti időkből származó régi téglákon jól láthatók a gyártók jelzései. Bár a nappaliban, a konyhában és az étkezőben is minden fal sárga, ezek azonban különböző árnyalatúak. A festékek kikeverésekor figyelembe vették, hogy az adott falfelület milyen égtájról kapja majd a természetes fényt. A melegebb déli oldal és a hidegebb északi így tűnik majd nagyjából egy tónusúnak.
A konyhapult felfalazásához Ytongot használtak, tetején a munkapult betonip lapból készült. A felületeket 10x10 mm-es csempével borították, és a takarékosság miatt a munkapult élborítása is ugyanabból a csempéből készült, melyeket csíkokra vágtak. "Ez nem nagyon vált be"- teszi hozzá Péter. "A betonip lap vékonyabb, mint a csempecsíkok, az élborítás nem ragadt fel elég erősen. A hőmérsékleti ingadozás is elég nagy, így a csempecsíkok sok helyen lepotyogtak. Ez a megoldás vastagabb munkapultnál lenne csak jó." A konyhaszekrények, illetve az edénytároló ajtaja is egyéni megoldás. Az Ikeában vásárolt ágyrácsból készültek, és rácsos szerkezetük miatt jól átszellőzik a szekrény. A tervek között szerepelt az is, hogy ezek belülről majd áttetsző fóliaborítást és rejtett világítást kapnak, de kétséges, hogy ez megvalósul e.
Apropó, rejtett világítás! Napközben ugyan nem volt módunk megcsodálni, de a kiépítés nyomait A munkalap és a falak egyaránt csempeburkolatot kaptak, és konyhapultba még a mosógép is belefértmegfigyelhettük sok helyen az étkezőben és a nappaliban is. Jó néhány falüreget is látunk, amelyek a gyűjtemény darabjainak elhelyezésére is szolgálnak, de a rejtett világításra is lehetőséget adnak. Este nagyon hangulatos lehet.
A kétszintes tetőtérbe természetesen el kellett helyezni valahol egy lépcsőt is, mégpedig úgy, hogy a teret a lehető legkevésbé törje meg. Megoldásként a kis alapterületet igénylő csigalépcső adódott, de még ennek is a felét sikerült elrejteni úgy, hogy a mögötte lévő hálószobába mélyed be kissé. Ott a félköríves falszakasz nemhogy nem zavar, de még érdekes is. A csigalépcső alsó holtterében egy terrárium helye lett kialakítva. Ez ugyan még nem készült el, de természetesen a világításhoz szükséges áramvezetékek ki vannak építve.
A felső manzartszinten két hálószobának lenne kényelmes helye, de Péterék egybe hagyták a teret. A helyiség funkciója még bárhogy alakulhat.
A 45°-os szögek még a fürdőszobában is dominálnakA fürdőszobában viszont megint csak jónéhány egyéni megoldást láttunk. Visszaköszön az étkezőben már megcsodált mészkő burkolat, a sok 45°-os faltörés és a rendkívül harmonikus színvilág. Mindenütt tükrök, még a ferde tetőszakaszon is, bár oda a mostaninál nagyobbat szeretnének a háziak. Még egy kis akvárium is szerepel a tervekben, melynek világítás-kiépítése természetesen előre elkészült.
Ha megvalósulnak a tervek? Barátaink figyelme - úgy tűni ugyanis - mintha másfelé kezdene terelődni. "Fantasztikus adottságú lakást találtunk"- lelkesedik Péter. "Öt méteres belmagasság, az egyik fala szinte teljesen üveg, és persze üres az egész. Hogy ebből mit lehetne építeni!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: tetőtér

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Ablak csere-bere

20 évvel ezelőtt Önnek fekete-fehér televíziója és tárcsás telefonja volt, és elfogadta, hogy télen kifelé, nyáron pedig befelé özönlik a meleg az ablakokon. Azóta valószínűleg televízióját és...


Mivel szigeteljünk a tetőtérben? (1. rész)

Az elmúlt néhány évben a különböző épületenergetikai minősítések fontossága és szükségessége jelentősen megnőtt. Természetesen ezzel egy időben előtérbe kerültek egyéb fogalmak is, mint a...