Mit tehet ilyenkor az ember, felüti a telefonkönyvet, keres egy közeli üvegest
és megrendeli a javítást. Az ablaküveg nem olcsó, a szolgáltatás még úgyse,
úgyhogy ez elég drága mulatság, és nem is feltétlenül biztosít gyors megoldást.
Ha van a közelünkben üveges, akkor a sérült nyílászáró keretével elballaghatunk
hozzá, így legalább a kiszállás díját megtakaríthatjuk. A legkifizetőbb azonban,
ha az üvegcserét magunk végezzük el. Kisebb ablakok és ajtóüvegek esetében ez
nem is ördöngösség, a nagyobb felületű ablakoknál
azonban - a nagy, leszabott
üveg szállítása miatt - erre nem célszerű magunknak vállalkozni, ilyenkor inkább
a keretet szállítsuk el az üvegeshez.
Vannak határesetek is, pl. mikor üvegtisztítás közben egy erőteljesebb törlő
mozdulatra váratlanul behasad az üveg. Általában ez a sarkoknál szokott bekövetkezni.
Feltehetően a már elöregedett, meglazult gitt mögötti üveg szokott így "megsértődni" az
energikusabb mozdulatra. Ha az üvegtábla egyébként épen maradt, nem szükséges
azonnali cseréje, viszont a hasadás vonalában ajánlatos rögzíteni az üveget.
E célra a híg pillanatragasztó, pl. Ferrobond, Super Glue stb. felel meg legjobban,
mert a folyós ragasztó a kapilláris elv alapján beszivárog a törés vonalába,
és megszilárdulva rögzíti a sérült üveget. Előtte csak annyit kell tennünk,
hogy a hasadás vonalában óvatosan megnyomva állítsuk
szintbe az üveg széleit, a ragasztót pedig ellapított végű szegről adagoljuk a
törésvonalra (1). Néhány perc múlva a sérült üvegrészeket már összefogja a
ragasztó, amelynek a feleslegét kés élével távolíthatjuk el. A szintbeállítás
azért szükséges, hogy ezzel lecsökkentsük az ablaktisztításkor bekövetkezhető
baleseteket. A törött üveg széle ugyanis borotvaéles, az alattomosan kiálló élbe
pedig az üveg lemosása, szárazra törlésekor könnyű beleakadnunk, ami
kézsérüléseket okozhat. A repedt üveget meg ráérünk majd nyáron kicserélni. Ha
azonban a sérülés nem jelentős, és a saroktól csak 8-10 cm-re van, akkor akár
évekig is elodázhatjuk a cserét, mivel nem túlságosan szembeötlő, s megragasztva
nem is túlságosan veszélyes.
A szilánkosra tört üveget, különösen ha az a külső ablakon, vagy valamelyik
ajtón van, ajánlatos mielőbb kicserélni. Ilyen esetekben előbb a törött
üvegdarabokat távolítsuk el a nyílászárókból. Ezt lehetőleg csomagolópapírra
fektetett kereten vagy szemetes kukára fektetett kereten végezzük el. Ha már
kieset néhány darab a felületéből, akkor vastag bőrkesztyűs kézzel próbáljuk
helyükből kimozgatni a nagyobb darabokat (2). Kalapácsot csak akkor és ott
használjunk, ahol még egyben van az üveg, vagy az üvegdarabokat szilárdan fogják
az üveges szegek, illetve a megkeményedett gitt. Vigyázzunk, mert az erős ütések
szilánkosan törik össze az üveget, az apróbb szilánkok röppályája meg igencsak
kiszámíthatatlan. Ezért e műveletnél nem árt az üvegre rongyot teríteni.
A széleken helyén maradó üvegcsonkokat a gitteléssel ellentétes oldalról,
lécalátétet használva, és közvetlenül a keret széle mellett haladva próbáljuk
meg kiütni az aljazásból (3). Az üveges szegekkel sűrűn lefogatott üvegeket
azonban helyenként elég nehéz kiütni a horonyból. Ilyenkor jobb, ha erőszakosabb
módon, vésőhöz, kalapácshoz folyamodva a hornyot vésve tisztítjuk meg az üveg és
a gitt maradékától (4). Lehetőleg régi vésőt használjunk, mert e művelet
kicsorbítja a szerszám élét. Megkönnyíti a dolgunkat, ha a kőkemény kittet
Dremel Multi fúrógépre szerelt csempemaró feltéttel marjuk ki. Előbb a horony
közelében marjunk a kemény masszába, majd kiemelése után a horony mindkét
oldaláról marjuk le a tömítő massza maradékát (5).
Következő lépésként mérjük meg a keret horony széleinek a távolságát, és ezt a
méretet oldalanként 2-2 mm-rel csökkenve vágassuk, vagy vágjuk magunk méretre az
új üveget. Szerencsés esetben azonnal levágják a kívánt méretű darabot, sőt, jó
esetben a gittet és a szükséges üveges szegeket is megvásárolhatjuk az
üvegesnél. (Az új, 3,2 mm vastag, méretre vágott ablaküveg négyzetmétere 3500
Ft-ba, 1 kg üveges kitt 245 Ft-ba, az üvegszegek pedig legfeljebb 50 Ft-ba
kerülnek.) Az új üveg hazaszállításához vigyünk magunkkal több lepedőnyi
újságpapírt, mert a vágott üveget nem csomagolják. Vastag bőrkesztyű viselete
ajánlott.
Az új üveg behelyezése előtt a keretet fektessük le vízszintesen, és az
aljazásába nyomjunk kittből sodort hurkát. Ezt kézzel sodorjuk meg, közben a
tömítőanyag meglágyul, és jól alakíthatóvá válik. A tömítő hurka kb.15 mm
átmérőjű legyen, és a sarkokba nyomva rögzítsük az első fázisban, majd egy
lécdarabbal egyengessük el a horony oldalai felé (6). Az üveget egyik oldala
felől illesszük a gittel kibélelt horony sarkába, majd lefektetve a szélei
mentén lágyan megnyomkodva, kicsit oldalirányba megmozgatva úgy állítsuk be,
hogy a szélei mentén mindenhol egyforma hézag keletkezzen, és mindenhol
felfeküdjön a kittbe. A felesleges tömítés a másik oldalon a széleken, felül
pedig az élei mentén türemkedik ki. Ekkor a felületére helyezett üveges
szegekkel rögzítsük ebben az állapotában. Az üveges szegeknek a középső,
kidomborodó része legyen felül, a kalapács fokával így már könnyen mindegyiket a
keretbe üthetjük (7). A szegek a sarkok közelébe, középen pedig 200 mm
távolságra kerüljenek. Az üveg alól a túloldalon kitüremkedett tömítőanyagot
spatulával felszedve távolítsuk el.
Ezt követően a keretbe erősített üveg fölé újabb kitt réteget kell nyomkodnunk.
A kittből most vastagabb hurkákat sodorjunk, majd folyamatosan nyomkodjuk az
üveg és az aljazás alkotta sarkokba. Az anyag tömörítését spatula lapjával
végezzük el. A lágy tömítőanyagot kittelő kés híján keskeny spatulával is
elsimíthatjuk. A művelet során arra ügyeljünk, hogy a szerszámot mindig azonos
szögben ferdén tartva lassan húzzuk végig. A penge lapját tartsuk laposan, a
sarkát pedig nyomjuk szorosan az üveghez (8). Így a kitüremkedő masszát tovább
tömörítve préselhetjük a horonyba, a szerszám üveg felőli sarka pedig
leválasztja az oldalra türemkedő felesleges kittet.
A simítószerszám éle lehetőleg egy vonalban legyen a keret aljazásának a
túloldalon levő szélével. Ezt és a keret szélére préselődött anyagfelesleget a
szerszámmal könnyű felszedni, s hurkába gyúrva a következő részen használjuk
fel. A régebbi külső ablakoknál a kereten túlnyúló vízvető léc mentén nehezebb a
kittet egyenletesen elsimítanunk, mert a spatula ehhez túl széles. Egy 17-20 mm
széles, erős lemezcsíkkal viszont ezt is könnyen simára és egyenletesen ferdére
húzhatjuk le. A felesleges tömítőanyagot mindenhonnan spatulával szedjük fel, és
a nyílászáró keretét a helyére akasztva hagyjuk a kittet megszilárdulni. Az
üveget természetesen megtisztíthatjuk, de arra nagyon ügyeljünk, hogy a frissen
elsimított kittet sehol ne érintsük, ne nyomjuk meg. Néhány hét múlva a kitt
felülete már megszilárdul annyira, hogy befestésével eltüntethetjük az üvegcsere
utolsó, látható nyomát is.
Szoba- és szekrényajtóknál kissé másként, a keret hornyába szegezett üvegfogó
lécek rögzítik az üveget. A törött üveg cseréje ezeknél sokkal könnyebb, csak a
szegezett léceket kell kifeszítenünk, és az üveglapot máris kicserélhetjük.
Megemlítjük azonban, hogy különösen a nagyobb felületű üvegeket ajánlatos lágy
szilikongumiba ágyazva is rögzíteni. Különösen a mintás katedrálüvegeknél. Ezzel
elkerülhetjük, hogy a lécek visszaszegezésekor feszültség keletkezzen a
felületükön, vagy lazán legyenek a keretbe fogva.
A színtelen szilikonos tömítőanyagot nyomjuk vékonyan a horony belső sarkaiba,
fektessük rá az üveglapot, majd a széleire is nyomjunk vékonyan tömítőanyagot. A
lécekből húzzuk ki félig a rögzítő szegeket, mindegyiket erősen megnyomva
ágyazzuk a tömítőmasszába, majd a szegeket üssük vissza a helyükre. Az esetleg
kitüremkedő tömítőt hagyjuk megszilárdulni, majd éles késsel átvágva távolítsuk
el az üveg felületeiről. E módon az esetleg lazán beerősített üvegek zizegését
is megelőztük, és a befeszülésből adódó törés veszélye is minimális lesz.
Üveges munkák
Murphy törvénye alapján ami elromolhat, az el is fog romlani. Ami pedig törékeny, mint az üveg, arra ez borúlátó jóslat fokozottan érvényes. A kérdés csak az, hogy mikor? A fenti törvény folyamodványa szerint mindig a legrosszabbkor. Az ilyen balesetek persze mindig rosszkor esnek meg, ám ha az ablaküvege télen törik darabokra egy óvatlan mozdulatunk, vagy huzat következtében, kijavítását még a hideg is sürgeti.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Mivel szigeteljünk a tetőtérben? (1. rész)
Az elmúlt néhány évben a különböző épületenergetikai minősítések fontossága és szükségessége jelentősen megnőtt. Természetesen ezzel egy időben előtérbe kerültek egyéb fogalmak is, mint a...
Üveg
Az üveget számtalan célra felhasználjuk; csomagolásra, lakásdíszítésre, térhatárolásra, hőszigetelésre... Amikor egy nyílászáróba üveget kell választani sokféle szempontot kell figyelembe venni:...