A világítótestek helye meghatározó jellegű

Világítási módok

A különféle lámpák közül mindig nehéz kiválasztani a számunkra leginkább megfelelőt, mert ezeknél többnyire a forma az elsődleges, ám a lámpa fényhasznosítása legalább ennyire fontos. Fényigényünket a kiválasztott lámpatesteknek kell biztosítania, ezt pedig otthonunk helyiségeinek egyéb körülményei is jelentősen befolyásolják.

Lakásunk világítását biztosító lámpatesteket ugyanis általában napközben, sok-sok világítótest közül választjuk ki, többnyire a formája és kivitele alapján. Az azonban, hogy funkciójukat miként látják el, csak később, felszerelésük után derül ki. Természetesen fontos, hogy esztétikai megjelenésük milyen, ám legalább ilyen lényeges, hogy világítástechnikai tulajdonságaik teljesítsék is az elvárásainkat, a helyiségek jó és funkcionálisan átgondolt megvilágítását. A lakásokban általában két világítási hiányossággal találkozni, nevezetesen, hogy nincs elegendő lámpa, vagy ha van, azok rosszul vannak elhelyezve.
E téma sajátosságairól, az ideálisabb lakásvilágítási körülmények kialakításának lehetőségeiről beszélgetünk Nagy Jánossal, a Világítástechnikai Társaság elnökével.
A lakások világításának különféle módjait a megvilágított területnek, a lámpatest fényeloszlásának és geometriájának kapcsolata jellemzi. Ez alapján a lámpatestek világítási módja lehet közvetlen sugárzó, amelynél a világítótest fényárama 90-100%-ban lefelé és 0-10%-ban felfelé irányul, pl. mennyezetre szerelt fényforrások esetében. A főleg közvetlen sugárzó világításnál - pl. a mennyezetről alá függesztett lámpa esetében - ez az érték 60-40% arányban oszlik meg a padló és a mennyezet között. A szórt fényű világításnál pedig a lámpatest fényárama a mennyezet és a padló felé kb. 50-50%-ban oszlik meg.
A főleg közvetett világítás olyan fényeloszlású világítás, amelynél a lámpa fényárama 60-90%-ban felfelé és 40%-ban lefelé vetül, míg a közvetett világítás esetében a fény 90%-ban felfelé és 10%-ban lefelé irányul. A helyiség megvilágításának egyenletessége viszont a fenti módok esetén fordítva változik. Azt is figyelembe kell venni azonban, hogy a fényforrás magasságától függően a lámpatestből kijövő fény mindig a távolság négyzetével csökken a megvilágított felületek irányában.
A megvilágítás mértékét nemcsak a világítótestek elhelyezése és fényáramának az erőssége, hanem a helyiség falainak a reflexiója is befolyásolja. A sötét színű falak ugyanis kevésbé verik vissza, mondhatni elnyelik a fényt, és az ilyen helyiségekbe jelentősen erősebb megvilágításra van szükség, mint a világosra festett falu szobákban. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a lámpatestek burái is jelentősen csökkentik ezek fényáramát. A mostanában oly divatos opál burák akár 30-50%- fényáram csökkenést okoznak. Bár ez előre tudható, mégis kevesen veszik figyelembe a lámpatestek kiválasztásakor.
Az egyenletesebb fényeloszlást azonban több világítótest felszerelésével fokozni lehet. Ezért ajánlatos még a lámpák kiválasztása előtt egy világítás-technikussal konzultálni, akivel közösen könnyebben kialakíthatók otthonunk helyiségeinek optimális fényviszonyai, és segít a világítótestek kiválasztásában is. Ennek ugyanis nemcsak funkcionálisan átgondoltnak és megfelelően méretezettnek kell lennie, hanem a lakásban végzett állandó- és időszaki tevékenységeinkhez is igazodnia kell. Így minden helyiségben más és más általános világítást biztosító és egyéb kiegészítő világítótestek elhelyezésére is szükség van.

Az alábbiakban ehhez íme néhány javaslat

  • Magas lakásokban előnytelen a mennyezetre szerelt lámpatest. A mennyezet derítését itt a belógatott lámpatest szolgálja a legjobban.
  • Az alacsony lakásokban viszont előnyös az alkalmazásuk, a kellő fényérzet megteremtéséhez. Akár több kisebb méretű és burával fedett mennyezeti lámpatesttel is lehet az ilyen szobákat egyenletesen és jól megvilágítottá tenni.
  • Az előszobákban átmenetet ajánlatos kialakítani a külső tér sötétsége és a szobák világítása között. Ezért e helyiségekben több kis teljesítményű és a káprázás-mentes burával ellátott fali-, vagy szórt fényt adó mennyezet-világító lámpatestekkel valósítható meg a hangulatos, ám kielégítő világítás. Fali lámpatesteket legalább 2 m magasságban célszerű felszerelni, és ezt minden helyiségben ajánlatos betartani.
  • A lakás másik két fontos helyisége a fürdőszoba és a konyha. A fürdőszoba jó általános megvilágítását egy, vagy több mennyezet-világító lámpatesttel lehet kellően biztosítani, kiegészítéseként pedig a tükör megvilágításáról kell gondoskodni. Erre a korszerű és keskeny kompakt fénycsövek, vagy a burás falikarok nagyon alkalmasak, de lehetőleg két oldalról elhelyezve, mert így kevesebb árnyékot képezzenek, mint a tükör fölé helyezve.
  • A konyhában ugyancsak jó szolgálatot tesz egy jól megválasztott és szórt fényt adó mennyezeti lámpatest, ám ezen felül elengedhetetlen a munkaterületek felett elhelyezett, külön kapcsolható és jó megvilágítást adó fali lámpák, vagy jó színvisszaadású (háromsávos), vékonyfénycsöves lámpák beépítése, de szemmagasság fölé szerelve.
  • A hálószobákba elégséges a kielégítő általános világítás is, amit akár egy dekoratív, opál burás mennyezeti világítótest is szolgáltathat. Kiegészítésként természetesen a burával ellátott olvasólámpa elengedhetetlen. A szekrény megvilágítása is nagyon kívánatos, amihez kompakt fénycsöves-, vagy halogénizzós lámpák is választhatók.
  • A gyerekek szeretik a világosságot, ezért a szobájukat jól meg kell világítani. Ezt leginkább az oldalfalakon, vagy a mennyezeten elhelyezett, de nem szórt fényt adó lámpatestekkel lehet biztosítani. Ha íróasztal is van a helyiségben, annak külön, jó megvilágítást is kell biztosítani.

Azokban a helyiségekben, ahol alkalmanként változó fényviszonyokra volna szükségünk, ezt az általános megvilágítás fényáram szabályozóval történő szabályozásával oldhatjuk meg, amellyel mindig a pillanatnyi igényünknek megfelelő fényviszonyokat állíthatjuk be.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: világítás, lámpa, fény

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Autókarosszéria védelem

A szerencsések, akiknek mostanában új autó vásárlására nyílik lehetősége, de ők is csak rövid ideig élvezhetik gépkocsijuk szalonautó állapotát. Ha a garázsból ki sem mozdul, akkor talán tovább...


Por- és páramentes lámpatestek

Ezek nem szokványos lámpatestek, alkalmazásuk főként olyan helyeken indokolt, ahol a jó fényviszonyok biztosítását esetenként szélsőséges körülmények között kell biztosítani. Alkalmazási helyük...