Jobb megelőzni

Égéskésleltető bevonatok faanyagokra

Az utóbbi időben bekövetkezett tűzesetek kapcsán feltehetően sokakban felmerült a kérdés, hogy saját házuk mennyire védett a tűzzel szemben. Mivel az épületek tűzvédelmét az építőipari szabványok, és a szakhatósági szabályok betartása biztosítják, új épületeknél e tekintetben nyugodtak lehetünk. A tűzállósági értékeket már az épületek tervezésekor határértékre méretezik, és az épületről tűzvédelmi műleírás is készül.

Ugyanakkor számos épületszerkezet készül fából, amely köztudottan jól éghető anyag. A fa tűzbiztonsága különféle égéskésleltető vegyszerekkel történő kezeléssel fokozható. Ezen túlmenően a lakóterekben is növelhető a ház, vagy a lakás tűzbiztonsága, bár erre már nem köteleznek külön rendelkezések, vagy előírások, ám saját érdekünkben erre is érdemes gondolnunk.
A lakások biztonsága ugyanis olyan, mint a tűzvédelem általában: hiányosságaira csak baj esetén derül fény. Kivéve, ha még ezt megelőzően körültekintően számba vesszük, hogy melyek a veszélyeztetett szerkezetek. Melyek a tűzesetnél fokozottan veszélyes berendezési tárgyaink, amelyeket célszerű fokozott védelemben részesíteni. Ennek lehetséges módjairól és anyagairól beszélgettünk az üllői Tűzvédelmi Centrumban Fellegi László igazgatóval és Fehér Imre műszaki vezetővel.

Fa- és tűzvédelem egyszerre

E téren a szakember véleménye alapvetően lényeges, mivel magunk aligha gondolhatunk minden eshetőségre, a szóba jöhető védőanyagokat pedig a szakember ismeri a legjobban. Így az adott helyzetre mindig ideális és kedvező anyagi ráfordítást igénylő megoldások születhetnek.
Az is egyértelmű, hogy a faanyagok gomba- és rovar károsítók elleni védelmét és tűzvédelemét nem érdemes markánsan elválasztani egymástól. A beépítésre kerülő faanyagokat ugyanis a kártevők ellen mindig védetté kell tenni, még az utólag beépítetteket is. A célnak megfelelő égéskésleltető bevonatot csak ezt követően érdemes a felületekre felhordani. Mégpedig attól függően, hogy ezek az anyagok beépítettek, vagy felületük látható lesz. A faanyagokat ugyan nem lehet éghetetlenné tenni, ám különféle bevonatokkal kezelve nehezen éghetővé válnak, mégpedig az alkalmazott bevonatoknak megfelelő késleltetési ideig.

Vonjuk el az oxigént

A leggyakrabban használt égéskésleltetők vízben oldott sókeverékek, amellyekkel a faanyagokat bemártással, vagy permetezéssel vonják be. Ez egyben a kezelt anyag biológiai védelmét is biztosítja, így egy kezeléssel gomba és rovarkártevők ellen is védetté teszi a faanyagot. Tűz esetén hő hatására oxigénelvonó - többnyire ammónia - gázok szabadulnak fel. Ezek a késleltetési időtartam alatt megakadályozzák az anyagfelszín lángra lobbanását, ezt követően pedig a felületen kialakuló faszén réteg tovább gátolja, hogy a kezelt fa intenzíven lángra lobbanjon. Az ilyen vizes sóoldatoknak hátrányos tulajdonsága, hogy 3 évenként felújításra szorulnak, tehát csak olyan felületeken célszerű alkalmazni, ahol nincs akadálya az újabb kezelésnek. A felhordásuk ecseteléssel és szórással is megoldható. További hátrány, hogy ezek az anyagok idővel bekövetkező kikristályosodásuk után ridegebbé, rugalmatlanabbá teszik a faanyagot.

Hőre habosodó bevonatok

Az égéskésleltető bevonatok másik csoportját a hőre habosodó bevonatok alkotják. Ezek a faanyagok felületén hő vagy tűz hatására mikrocellás habréteget képeznek, ami megakadályozza a faanyagok lángra lobbanását, de csak a nehezen éghetőség határain belül. Ezek az általában fehér színű bevonatok a gomba- és a rovar kártevők elleni védő kezelés után alkalmazhatók. Főként beépített szerkezeti részeken célszerű az alkalmazásuk, ahol bontás nélkül nem-, vagy csak nehezen lehet hozzáférni a bevont felületekhez. Hatásuk mondhatni időtlen, de csak a nehezen éghetőségi értékig. Ecseteléssel és szórással is könnyen felhordhatók, de nem kopásállóak. Ezeknek van olyan változata is, amelyekkel elektromos vezetékeket, kábeleket lehet ecseteléssel égéskésleltető bevonattal ellátni, ami a falon kívüli szereléseknél jelent - túlterhelés esetén - nagyobb tűzbiztonságot.
Adott esetekben a dekoratív, és látható fafelületeket is érdemes égéskésleltető bevonatokkal ellátni, természetesen a megfelelő biológiai kezelést követően. Ezek a szerek általában vízbázisúak, és színes, illetve transzparens bevonatot biztosítanak az igényes kialakítású faszerkezetek, burkolatok külső felületén. Tűz esetén égéskésleltető hatásukat ugyancsak mikrocellás hab képződésével érik el. E bevonatok azonban nem elég kopásállók, ezért felületüket szakszerűen kiválasztott színtelen fedőlakkozással szükséges megerősíteni.
Vannak olyan faszerkezetek - pl. falépcsők, nemes fa padlóburkolatok -, amelyek a tűzgátlás mellett komoly kopásnak is ki vannak téve. Ezek tűzvédelmét csak kétkomponensű, kiváló kopásállóságú égéskésleltető anyagokkal lehet biztosítani.

Égéskésleltető anyagok

Ezeken túl még számos anyag is égéskésleltető hatással bír, mint pl. a gipszkarton, amely a kristályvíz hatására késlelteti a tűz továbbterjedését, vagy az üvegszövet tapéta, amely már eleve nehezen éghető anyagnak minősül. Sőt, beszerezhető olyan nem éghető, nagy teljesítményű építőlemez is, amely könnyen feldolgozható, kis térfogatsúlyú, és akár 240 percig tartó tűzvédelemre is alkalmas. A lapok alapanyaga kálcium-szilikát, amely nem korhad, a sóknak-, híg savaknak is ellenáll. Kiválóan alkalmas elválasztófalak kialakítására is, mivel festése sem okoz problémát.
Vannak esetek, amikor tűz a kábelek, csővezetékek átvezető nyílásain át jut át a szomszédos helyiségekbe. Ezt is könnyű elkerülni, ha az ilyen nyílásokat tűzvédő PUR habbal zárják le. Lakótelepi lakásoknál pedig különleges csőmadzsetták felszerelésével lehet védekezni a közműcsatornák felöl behatoló tűz ellen.
A megfelelő tűzvédelem kialakítása különösen a nagyobb felújításoknál, átépítéseknél lényeges. Egy új tetőszerkezet készítésekor pl. alapvetően fontos, hogy a beépített faanyagok az előírásoknak megfelelő védelmet kapjanak. Ezért erről a kivitelezőtől részletes nyilatkozatot kell kérni, hogy milyen anyagot használt fel, és mivel kezelte. Ezzel az elvégzett munka egészére vállal minőségi garanciátés, és ez a nyilatkozat biztosít lehetőséget arra is, hogy szükség esetén akár jogorvoslattal is élhessünk.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: tűz, égés, bevonat

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Veteményezés

Óriási a vetőmagválaszték az üzletekben márciusban, hiszen ekkor indul a kiskertek szezonja. Érdemes jól megtervezni a konyhakertet, mert egy adott helyre az év során több növény is kerülhet....


Zárt égésterű fali gázkazánok

Az utóbbi évtizedekben egyre elterjedtebbé váltak elsősorban lakások, családiházak, sőt kisebb társasházak fűtésére, használati melegvíz készítésére a gáztüzelésű falikazánok, népszerű elnevezéssel...