Komfort és alapterület növelési lehetőség

Erkély- és loggia beépítés

2008-07-19 23:02:19 |

A lakótelepeken számos loggiát és erkélyt beépítettek a tulajdonosok. A megoldások esetenként - különösen a régebbi beépítéseknél - nem kifogástalanok, ám a korszerű alapanyagoknak köszönhetően ma számos igényesen kivitelezett beépítéssel lehet állandóan használhatóvá tenni az egyébként csak idényjelleggel élvezhető erkélyeket, loggiákat. A beépítéseket természetesen elsődlegesen a lakás alapterületének a növelése motiválja, ám a komfortossága sem lényegtelen, mint ahogyan az engedélyezettsége sem az.

Többnyire elég a bejelentés is

Sokan úgy vélik, hogy a lakóterükön belül azt tehetnek, amit akarnak. Ez azonban csak bizonyos határig igaz, pl. loggia beépítés esetén ez már koránt sem biztos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az erkélybeépítések minden esetben építési engedély kötelesek, viszont a bejelentési kötelezettség mindenképpen fennáll. A beépítésre akkor kell építési engedélyt kérni, ha az jelentősen megváltoztatja a homlokzat jellegét vagy teherhordó szerkezet megbontásával is jár. A beépítést, átalakítását megelőzően ezért ajánlatos informálódni a területileg illetékes építésügyi hatóságnál, amivel elkerülhető egy utólagos szabálysértési ügy, és ezzel a bejelentési kötelezettségünknek is eleget tehetünk.
Még a korszerű műanyag ablakok elé is érdemes árnyékot adó műanyag redőnyöket szereltetni.A hatóság nem zárja ki az újszerű megoldásokat, de ezeknek mindig összhangban kell lenni az épület arculatával. Egy látszati terv megkönnyíti a hatóság elbírálását. A be nem jelentett új beépítéseket helyszínelés vagy lakossági bejelentés útján állandóan figyelik, és a felderített beépítéseket kivizsgálják. Ha az átalakítás nem ütközik kirívó szabálysértésbe, akkor fennmaradási engedély kérése és némi birság befizetése után nem kell az eredeti állapotot helyreállítani.
Társasházak esetében azt is tudni illik, hogy a közösség beleegyező nyilatkozatán túl, esetleg az erkély beépítését követően - a lakás alapterületének növekedése miatt - az alapító okiratot is módosítani kell, és annak költségei az építtetőt terhelik. Az erkélyek beépítését illetően tehát feltétlenül ajánlatos az előzetes informálódás, a beépítési szándék bejelentése, mert lehet, hogy ez is elég, és ezzel elejét vehetjük a későbbi adminisztrációs komplikációknak.

Különféle megoldások

Ahány ház, annyiféle erkély és loggia létezik, a megoldásokat ezért nemcsak a helyi adottságok, de a tulajdonosok igényei és anyagi lehetőségei is meghatározzák. Van, aki az erkélyén csak egy szélvédett sarkot szeretne kialakítani, és ez az uralkodó szélirányba eső oldalon egy fixen felerősített, átlátszó szélfogó lappal is megoldható. E célra megfelel a 10 mm vastag, üregkamrás polikarbonát lap, amit alumínium U-idomból kialakított keretbe szokás foglalni. Ezt már könnyű fém szegletekkel a mellvédhez és az erkély felett levő födémhez erősíteni. A Nap sugarai ellen felhúzható bambusz redőnnyel érdemes védekezni, a keretbe foglalt polikarbonát lap pedig nemcsak a szél, hanem a kíváncsi pillantások ellen is védelmet biztosít.
Mások erkélyüket különféle rolókkal, műanyag redőnnyel vagy árnyékoló ernyővel igyekeznek árnyékossá tenni, és egyben intimebb szférát kialakítani erkélyükön, loggiájukon. Ezt számtalan formában meg lehet tenni bejelentési kötelezettség nélkül. Ezek a megoldások azonban csak idényjellegűek, és rossz idő esetén szinte semmi védelmet nem nyújtanak az időjárás kellemetlen hatásaitól.
Aki viszont erkélyét, loggiáját egész évben szeretné használni, az biztosan a teljes felületen történő beépítés mellet dönt. A feladat elég összetett, ezért a munkát célszerű szakavatott és gyakorlattal rendelkező kivitelezőre bízni, akinek kellő rutinja van, garanciát is vállal az általa végzett munkára, és lehetőleg látszati tervet is készít az ajánlott megoldásról. Ez egyben megkönnyíti az engedélyeztetést, illetve az építési hatóságnál a beépítés bejelentést.
Ez nagyon lényeges szempont - mondja Lakomecz Zoltán vállalkozó, aki - többek között - számos loggia, erkély és nyitott terasz beépítését oldotta meg igényesen és közmegelégedésre. Fontos, hogy a beépítés szakszerű és időtálló legyen. Ezt pedig csak minőségi anyagokkal lehet biztosítani. Erre kiválóan alkalmasak a különféle korszerű műanyag ablakok, és az azokhoz gyártott U-, vagy zárt acélszelvénnyel megerősített, ugyancsak műanyag borítású soroló vasalatok, azaz az ezekből kialakított vázelemek. Ezek karbantartó kezelést nem igényelnek, jól illeszthetők egymáshoz és a beépítendő elemekhez, és a különféle erkély, loggia változatokhoz igazítható, szilárd, erős szélnyomásnak is ellenálló vázszerkezetek kialakítására alkalmasak.
A falazathozdübeles csavarokkal vannak rögzítve, így garantált a vázszerkezet szilárdsága. A réstömítés a műanyag nyílászáróknál szokásos kétkomponensű szerelőhabbal történik, és a kitöltött réseket mindkét oldalról műanyag takarólécekkel fedik le.

Beázások megelőzése fontos

A jól átgondolt és igényesen kivitelezett erkélybeépítés valóban alig bontja meg a homlokzat összképét és növeli a lakás alapterületétA csapóvíz okozta beázásokat előzetesen felszerelt vízelvezető lemezeléssel célszerű kivédeni. Ezzel a födém szélét és az alattunk lakót is védjük a beázástól. Hasonlóan kell védekezni a felettünk levő erkélyről lefolyó csapadékvíz káros hatása ellen is. Az ilyen vízvetőket nagyon körültekintően kell beépíteni, mert ellenkező esetben meglétük ellenére is beázást okozhatnak. Ezt csak speciálisan e célra készült lemezeléssel lehet megoldani, pl. a Murexin teraszprofillal, amely a vízorr szerepét is betölti, vagy a Rheinzink e célra kialakított balkon vízelvezető eleminek a beépítésével, illetve horganylemezből készült vízvető idom szigetelőanyagba agyazott felszerelésével. A vízelvezetőket még a beépítés megkezdése előtt kell felszerelni, mert később ezt már nem lehet pótlólag és beázás-mentesen felerősíteni. Az utólagos szigetelések ugyanis a tapasztalatok alapján ritkán hatásosak.
Vannak természetesen olyan beépítések is, ahol a vázszerkezetet fém zártszelvényekből készítik, az ablakszerkezetek pedig egyedileg méretre készülnek fából vagy műanyagból. Mások olyan műanyag szerkezeteket építenek be, amelyek a nyílászárókkal azonos hő- és hangszigetelési paraméterekkel rendelkeznek, és hőhídmentesek. Sőt, kimondottan luxus kivitelű, teljes felületen üvegezett erkély és terasz burkolatok is rendelhetők. Ezek szárnyai oldalra tolhatók, és a fal mellé fordítva teljesen nyitottá válik az erkély homlokfelülete.

A korlát, mellvédfal maradjon meg

Az üvegezett mellvéd mögé teljesen műanyagból készült elemekből kialakított és könyöklővel kiegészített loggia beépítés is időálló és kellően hőszigetelt teret biztosít (fotó: Forester Kft.)Ha mellvédfal zárja a loggia fülkét vagy az erkélyt, akkor erre célszerű felerősíteni a vázat. A mellvéd falazat belső oldalát és az oldalfalakat azonban ajánlatos legalább 3 cm vastag műanyag habtáblákkal leszigetelni, és lambériával lefedni. Ha pedig alul nyitott a lábazati fal, akkor azt is le kell falazni. A belső szigetelés különösen télen érezteti a hatását, mivel így jelentősen csökken a hőhídhatás, és a jól szigetelt tér miatt melegebb lesz a szoba.
Ha az erkélyt vagy loggiát korlát zárja le, akkor ezt a homlokzat összképe miatt mindenképen ajánlatos megtartani, és mögötte lehet csak teljesen zárt felületet kialakítani. Ez lehet gázbeton elemekből felhúzott, szigetelt falazat, vagy akár a műanyag ablak alatt táblásítva kialakított rész is. A falazathoz kőműves kell, a műanyag burkolat viszont az ablak egységek része, így könnyebb és gyorsabb a beépítése.
A fém korlátot ilyen esetekben még a beépítés előtt alaposan rendbe kell tenni, mert erre később már nagyon nehéz sort keríteni a szorosan ráépülő mellvéd miatt. Ez a hálóbetétes, és fémkeretekbe foglalt üvegezett korlátokra és egyéb fém korlátokra fokozottan érvényes. Ilyen esetekben ajánlatos a vázra szélesebb ablakpárkányokat is felszerelni, amivel megoldható az ablakokról lefolyó csapadékvíz elvezetése, és a fémkorlátok is védettebbé válnak.

Ablakok és az üvegezésük

Az erős napsugárzás ellen az erkélyekre utólag felszerelt műanyag redőnyök nyújtanak megoldástA nyílászárók megválasztását is érdemes alaposan átgondolni. Ide általában nyíló-bukó ablakokat szokás felszerelni, ám ezek osztása és szélessége nyáron jelentősen befolyásolhatja a benyíló tér ideális kihasználhatóságát. A széles ablakszárnyak ugyanis kinyitva sok helyet foglalnak el. Lehet toló-bukó kivitelű ablakokat is választani, ezek költsége magasabb a szokványos kivitelűeknél, viszont ezek fele-fele arányban beépítve, kinyitva nem foglalnak el hasznos teret a loggia belső teréből.
Arra is érdemes odafigyelni, hogy a többnyire felülre kerülő, nem nyitható üveges felületek külső tisztítása nehéz, különösen több emelet magasságban. Ezeket célszerű mellőzni, illetve ideálisabb, ha ezek alulra kerülnek.
Az erkélyeket oldalról lezáró üvegezett felületeknél az is meggondolandó, hogy azok egyáltalán nyithatók legyenek-e. Tisztíthatóság szempontjából a nyithatók előnyösebbek, viszont költségesebbek, mint a nem nyithatók. Ha nem túl széles ez a felület, akkor szükségtelen a nyitható szárnyú oldalablak, feltéve, hogy az oldalsó ablakok nyithatók, és így kívülről könnyen elérhetők tisztításkor.
A Rheinzink ereszcsatorna az erkélybeépítéseknél is hatásosan véd a beázások ellenAz ablakok végső kialakítása természetesen mindenkor a helyi adottságokhoz igazodó, lehető legideálisabb legyen, és ehhez a szakember gyakorlati tanácsait is hasznos figyelembe venni. Az ablakba épített reluxa, vagy a vászon roletta is nagyon hasznos, bár ez megnöveli a költségeket. Az üvegezéshez elégséges a kétrétegű, 1,3 K értékű termo üveget választani, mert a különleges üvegezések túl költségesek. Lényeg, hogy a műanyag keret és az üvegezés összhangban legyen, hiszen hő- és hangszigetelés szempontjából a keret keskenyebb felületű, mint az üveges rész és hatásuk együttesen érvényesül.
Az biztos, hogy hő- és hangszigetelés valamint komfortosság tekintetében előnyösek a beépített loggiák és erkélyek, de a költségek nem elhanyagolhatók. A korszerű anyagok használata viszont szinte alig igényel karbantartást, míg a fémszerkezetes vázak és ablakkertek rendszeres mázolást igényelnek, amit a külső felületeken, esetleg több emelet magasban elég körülményes elvégezni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Erkélyek, loggiák szigetelése

A korszerű és divatos épületek igen változatos megjelenésűek. Az igényeknek megfelelően szinte minden új építésű lakás rendelkezik kisebb-nagyobb erkéllyel, loggiával vagy terasszal, ez utóbbi...


Mobilkert és erkélykertészet

Az erkélykertészet lényege, hogy nagy cserepekben, dézsákban tartjuk a növényeket, így atárolóedényük is díszít, nem csak maga a növény. Az edényes tartás arra is jó, hogy a növényeket bármikor...