Örökéletű antik bútorok

Kálmán György kicsit több mint tíz éve foglalkozik antik bútorokkal. Édesapja kárpitos, és egy jó barátja régiségkereskedő, így adottak voltak a körülmények az induláshoz.
- "Ránézésre nem lehet megállapítani egy otthon található régi bútorról, hogy képvisel-e számottevő értéket. Persze közelítheti a realitást, ha belegondolunk: ma mennyibe kerülne egy hasonlót előállítani. Igyekezzünk megbecsülni a ráfordított munkát és időt: faragások, intarziák stb. Ez segíthet valamelyest betájolni, hogy mennyire értékes az adott tárgy" - kezdte az antik-praktikák bemutatását a Kálmánantik tulajdonosa.

A szakembernek a mai bútorokról nincs túl jó véleménye, mint mondja a mostani "termékek" a silány anyaghasználat miatt mire régiséggé tudnának válni, egyszerűen elporladnak...
- "A mai bútorok nagy része pozdorjából készül, ami faforgács egy formaldehid alapú kötőanyaggal préselve, tehát "szemét méreggel ragasztva", így nem csak könnyen tönkremegy, de javíthatatlan és még káros is. Valamint a profit célú fantáziátlan tömegtermelés sem versenyezhet az egyedi igények alapján kézzel, minőségi anyagból, becsülettel készített darabokkal.
Az antik bútorok jellemzően politúrozott felületűek ezért fokozottan érzékenyek a környezeti hatásokra: napfényre, hőre, nedvességre. A kereskedelmi forgalomban kapható ápolószerek közül azokat válasszuk, melyek méhviaszt tartalmaznak.
Ha valaki házilag kezdene el felújítani egy antik bútort, első szabály, hogy szeget soha ne használjon. Tisztességes bútorokban a zárakat, vasalatokat leszámítva nincs fém. Minden csapolással, fogazással, lapolással van ragasztva, ezek javítása inkább szakember dolga."
- "Felújításkor a bútor stílusa behatárolja a kárpitok mintázatát, de nem szükséges ezekhez mereven ragaszkodnunk, fontosabb, hogy a tulajdonosának örömet szerezzen, jólessen a szemnek ránézni, passzoljon a szobához. Egyébként meg: a Vevőnek van igaza! Volt, hogy korabeli Bieder fotelt ocelotmintás kárpittal kellett restaurálnunk. Nem volt jó érzés..." - említette Kálmán György.

Színárnyalat, fény és kisebb hibák

A régi mesterek sokat adtak a minőségre. Ragasztásra például nyulak csontjából készült enyvet főztek, ami nagyon büdös volt, de nagyon jól is ragasztott. A politúrozott bútorokhoz szükséges politúrlapocskák is természetes alapanyagúak, egy tetűféle váladékából származnak. Hátránya, hogy nagyon időigényes és nagy szakértelmet igényel a felhordása, ami többszöri visszacsiszolást és újabb kenést jelent, a megfelelő fényes felület eléréséig.
A politúrozott bútor nagyon elegáns, ám érzékeny: a víz nyomot hagy rajta, a napfény fakítja. Előnye, hogy szinte korlátlan alkalommal felújítható, újrapolitúrozható. Vigyáznunk kell használatakor, hiszen egy ráhelyezett pohár is nyomot hagy már akkor is, ha az alja alatt csupán a levegő páratartalma csapódik ki.
Gyakran használt bútor esetén - mondjuk egy étkezőasztalnál - érdemesebb szintetikus lakkot használni, ami kevésbé érzékeny. Hátránya, hogy amikor elöregszik megrepedezik, majd darabokban hullik le. Ezt felújítani csak a lakkot lekaparva, teljesen visszacsiszolva lehet, ami azt jelenti, hogy minden felújításkor vékonyodik kicsit az anyag.

A színen, fényen kívül az idős bútorok felülete esetenként megrepedezhet. A kisebb repedéseket viasztartalmú ápolószerrel betömíthetjük, az ennél nagyobbakra új bútoroknál megoldás a folyékony fa, ami nem túl elegáns egy antik bútor esetén. Bár házilag nem könnyű megoldani, a repedések eltüntetésére az az igazi, ha egy vékony, szinte gyufaszál-vastagságú, a réshez igazodó méretű fát ragasztunk be és csiszolunk síkba pótlásként. E fadarabnak természetesen ugyanolyan fajtájúnak kell lennie, mint az eredeti bútordarabnak. Előnyös, ha annál egy árnyalattal sötétebb, mert akkor a fa mintázatának hat, míg a világosabban jobban látszik, hogy pótlásról van szó.
-"A festés megöli a fát" - állítja határozottan Kálmán György. A pácokkal meg lehet színezni a faanyagot a kívánt árnyalatra úgy, hogy a mintázata - amitől természetes a fa - megmaradjon. A lefestett fabútor elveszti a természetességét, hiszen már nem látszik, hogy miből van: a festék alatt a tárgy akár fröccsöntött műanyagból is lehetne, a kinézete a festésből adódóan akkor is ugyanolyan lenne.

Apróbb, de lényeges mesterfogások páccal, lakkal

A fa felületkezelésének technológiai sorában első a csiszolás, aminek van durva és felület-előkészítő változata is. Ezt követi az egy vagy több alapozó réteg felhordása. A szárítás után következik a rétegek közti csiszolás, majd a fedőréteg felhordása.
Első lépésben a durva csiszolás lényege a geometriai méretek pontos kialakítása, valamint a felületi egyenlőtlenségek megszüntetése. Az ezt követő ennél finomabb csiszolással az előző durva csiszolás karcolásait tüntetjük el. Végül még finomabb eszközzel csiszolunk, ami a felületet még egyenletesebbé teszi. Ez a minőség javulásán túl jelentősen csökkenti az alapozó lakk mennyiségét, mivel a durva felület a felületkezelő anyag túlzott behatolását eredményezi, míg a finom felületen "elfut" a folyékony anyag.
A felületkezelő anyagok védik, és esztétikailag is értékesebbé teszik a fát. A lakkok között vannak olyanok, melyek az oldószer elpárolgásának hatására száradnak, ilyenek a vizes bázisú, vagy a nitrolakkok. Más típusok oxidáció révén száradnak, itt az oldószer elpárolgása mellett a kötőanyag a levegő oxigénjével is reakcióba lépve nyeri el végső tulajdonságait a lakk.
A lakkozást megelőzően, ha a fa természetes színén valamilyen árnyalatot változtatnánk, azt pácokkal tehetjük meg. Ezek között is találunk oldószeres és vizes bázisú termékeket.

Felhordás több módon történhet: szórással, ecseteléssel vagy szivaccsal. Utóbbiaknál a felesleget vissza kell törölni a felületről.
Az oldószeres pácok pár perc alatt megszáradnak, így ha helyenként vastagabban kentünk, vagy elfolyt a felületen, ott csúnyán sötétebb foltokat hagy maga után a pác. Ez a felhősödés, főleg sűrűbb szövetű fáknál lép fel, mint a juhar, bükk, vagy a cseresznye. Ilyen fáknál inkább vizes bázisú pácokat használjunk kézi felhordás esetén. A vizes pácoknak emellett az áruk is kedvezőbb és környezetbarátok. Kis odafigyeléssel és rutinnal azonban a pácok gyorsan élénk színeket adnak a fának.

Természetes védő-, és felületnemesítő

A természetes felületnemesítő-, és védő bevonatok a környezettudatos gondolkodás térhódításával egyre terjednek. Ilyenek az olaj-viasz bevonatok. Az olajos az impregnáló alapozó réteg, a viaszos pedig a fedőréteg. Ez védi a fát a külső hatásoktól, és állandóan alkalmazkodik a környezet adta körülményekhez. Az olaj beszívódik a fába, impregnálja azt, azaz csökkenti nedvességfelvevő képességét, emellett védi számos más, a használatból adódó, külső behatástól. A rákerülő szennyeződések esetén megakadályozza, hogy azok a fa mélyebb szöveteibe jussanak, ahol végleges elszíneződést okoznának. A vékony viaszbevonat, pedig selymes fényt nyújt, és vízlepergetővé teszi, nemesíti a fát. A viasz érintésre bársonyossá teszi a bútort. Az olaj-viasz párossal kezelt felület idővel a fával együtt öregszik, patinásodik.

Régi bútorok tisztítása

• Általában elegendő tiszta, puha ruhával áttörölni, portalanítani a régi bútorokat. A nehezen hozzáférhető helyeket puhaszőrű, vastag ecsetet használjunk. Tollseprűt ne alkalmazzunk, mert az érzékenyebb bútorok felületén ez könnyen sérülést okozhat.
• Antik bútort vizes, nedves ronggyal se töröljünk le. A nedvesség a fényezésben tesz kárt, a port pedig a résekbe tömíti.
• A régi bútorokat időnként ajánlatos viaszos, lehetőleg színtelen pasztával fényezni, különben megváltozik a fa jellegzetes színe.
• Bútorainkat nyers tejjel is felfrissíthetjük. A portalanítást követően a bútort tejbe mártott rongylabdával addig polírozzuk, amíg teljesen száraz, és fényes nem lesz.