Szerkezeti és felületi javítások 2. rész

Kezdjük talán azzal, hogy mit célszerű megcsinálnunk, és mivel nem érdemes foglalkoznunk. Alapszabályként fogadjuk el azt, hogy mindent, ami laza, vagy a bútordarab további használatát kényelmetlenné teszi mindenképpen érdemes kijavítanunk. Hiányzó darabok, alkatrészek pótlását azonban csak akkor vállaljuk fel, ha az új darab minden szempontból beleolvad majd a többi közé, és nem ordít róla, hogy új készítésű alkatrész. Ezt nehéz elérni, ezért inkább a meglevő hibás darabok javítására törekedjünk. Ne feledjük, nem antik, hanem tisztes iparosmunkával készült darabokat szándékozunk felújítani. Próbálkozni persze lehet, és ilyenkor az alkatrészeket az eredetivel azonos fából készítsük el. A másik szempont, hogy a bútordarab eredeti színtónusát igyekezzünk megtartani. Egy sötétre pácolt felületet ugyanis igen hosszadalmas munkával tudnánk csak natúrrá változtatni (1), és akkor sem biztos, hogy a felületek nem maradnak foltosak. Sok esetben régebben a silányabb minőségű faanyagokat pácolással tették egységes hatásúvá. Ha ezt kemény munkával eltüntetjük, fényt derítünk ugyan a turpisságra, de utána mi is majd pácolásra kényszerülünk. Tehát minden változtatási szándékunkat jól gondoljuk meg, különben felesleges munkát okozhatunk saját magunknak.
Először is a bútordarab kilazult szerkezeti kötéseit, és egyéb szilárdsági problémáit igyekezzünk megszüntetni. Ehhez a leggyakrabban elég a ragasztó is, amely lehet hagyományos csontenyv, diszperziós, vagy kétkomponensű műgyanta ragasztó. A laza csapozásokat előbb igyekezzünk széthúzva megtisztítani az elöregedett enyvtől. Ezt óvatosan végezzük el, mert közben újabb hibákat okozhatunk a darabokon. A résbe lassan adagolt meleg vízzel áztatva igyekezzünk feloldani a ragasztót. Ha ez nem sikerül, akkor a laza kötésbe a belső oldalak felől fúrt lyukon át juttassunk híg enyvet, és megmozgatva igyekezzünk a résben elkenni. A beeresztett csapot ezután üssük a helyére, és beállítása után a belső oldal felől beütött 6 mm-es köldökcsappal, ragasztva erősítsük meg. A felesleges ragasztót még frissiben és mindig teljesen távolítsuk el.
Keretszerkezeteknél viszonylag könnyű az alkatrészeket széthúzni, megtisztítani, és ha a csap nem illik szorosan a fészkébe, akkor célszerű kétkomponensű műgyanta ragasztót használnunk (2). Megkötéséig pedig a visszaillesztett alkatrészeket hevederes szorítóval, vagy erős ragszalaggal összehúzva szorítsuk egymáshoz (3). Fiókkáváknál a fogazott kötések szoktak meglazulni. E kötésekhez diszperziós ragasztót használjunk, amellyel a csapfészkeket alaposan kenjük be (4), az összeütéskor kitüremkedő anyagot pedig nedves ronggyal azonnal töröljük le (5).
A bútorlábak is gyakran kilazulnak. Ha a beléjük csatlakozó csapok már elég viseltesek, ezek felületét és a csapok belsejét is bőven kenjük be diszperziós ragasztóval (6), majd némi szikkasztás után üssük egymásba a darabokat, és összeszorítva hagyjuk megkötni a ragasztót. A kötést átmenő facsapokkal érdemes megerősíteni. A csaplyuk kifúrása (7) után ragasztóval bekent köldökcsapot üssünk a furatokba (8). Arra azonban ügyeljünk, hogy e csapok látszanak, ezért a szimmetria miatt az összes láb kötését párosával azonos helyre beragasztott facsapokkal erősítsük meg.
Az öreg bútordarabokat párkányzatok, szegély és éltakaró lécek teszik mívessé. Szerepük látszólag csak formai, ám számos esetben, pl. polclapok élén azok terhelhetőségét is javítják. Gyakorta csak élben ragasztják a felületre, így könnyen felválnak a bútorról. Visszaragasztásuk könnyű, különösen, ha ehhez jól felmelegített enyvet használunk. A ragasztási felület letisztítása után mindkét felületre ecseteljünk ragasztót, majd a felvált lécet nyomjuk a helyére. Lepréseléséhez a polcra oldallapra rögzített csavaros szorítókat és ezek szára alá ütött faékeket használjunk. Alátétfák használata kötelező, különben a szorítópofák és az ékek durva felületi sérüléseket okoznak.
A lekerekített sarkok geometriáját követő párkány-, illetve lábszegélyek ritkán hajlított darabok, többnyire a sarkoknál beillesztett idomok alkotják a szomszédos lécek folytatását. Ebből adódóan e darabok könnyebben leválnak a bútorok sarkairól, de enyvvel, vagy diszperziós ragasztóval könnyen vissza is ragaszthatók a helyükre (9). A biztonság kedvéért azonban nem árt néhány szeg beütésével még szilárdabbá tenni a helyzetüket. A szegeknek készítsünk előfúrt lyukakat a lécbe, nehogy az öreg fa szegezés közben elhasadjon.
Tömörfából készült daraboknál gyakori hibát okoznak a repedések. Ezek esetenként nem túl zavaróak, sőt hangsúlyosabbá tehetik a bútordarab régies hatását (10). Ahol viszont az egyes elemek között túl nagy hézagok keletkeztek, kitöltésük alapvetően szükséges. E célra vékony lécet gyaluljunk ék-alakúra, majd ráspolyozzuk pontosan a résbe illőre. A beragasztózott faéket ezt követően fokozatosan üssük a deszkák közötti résbe (11), a feleslegét pedig vésővel vagy ráspollyal munkáljuk le, végül csiszolással koptassuk a felülettel teljesen egy szintbe. Ha szükséges, pácolással igyekezzünk a nyers friss fát a régihez hasonlóvá tenni.
A hasadás tömörfa esetében az egész darabot "megoszthatja". Ilyen esetekben a párkányzatokat, szegélyléceket óvatosan bontsuk le. Ha szükséges a ragasztó fellazításához ecseteljünk alájuk meleg vizet. A kettéhasadt darabokat kissé emeljük el egymástól, majd enyvvel, vagy erős gyors kötésű diszperziós ragasztóval bekenve azonnal szereljük vissza a helyére (12). A megszilárdított oldallapot a kitüremkedett ragasztó alapos letörlése után csiszoljuk, pácoljuk, majd még egy utolsó finom, szálirányban történő csiszolásnak vessük alá (13).
Székek, asztalok lábai sok esetben esztergált darabok, amelyeket beeresztett csapozású hevederek, rudak támasztanak meg. Az enyv elöregedésével a kötések meggyengülnek, kilazulnak, és nagyobb terhelés esetén a csapfészkekkel meggyengített helyeken, vagy a nagyon karcsúra esztergált részeken eltörhetnek az öreg fa alkatrészek. Ezeket úgy javítsuk ki, hogy a törött darabokba fúrjunk 6-8 cm mély lyukat 10 mm-es fúróval, majd 8 mm-es bükkfa köldökcsap-rúdból leszabott darabbal erősítsük meg. A mély furatokat nehéz központosan kialakítani, ám a kelleténél nagyobb lyukakba helyezett facsapokat kétkomponensű műgyanta ragasztóba ágyazva könnyen kiigazíthatjuk e pontatlanságot (14), és a szabálytalan alakú törésvonalakat is szinte tökéletesen egymásba illeszthetjük. A lyukakba mindig bőségesen adagoljuk a ragasztót, és csak ezt követően nyomjuk helyére a facsapot, illesszük egymáshoz a törött darabokat. Amíg a ragasztó köt, csavaros szorítóval fogjuk össze a kijavított alkatrészt (15), majd a törés vonalában teljesen csiszoljuk le a megkötött ragasztó maradékát (16). Az elöregedett fájú csapokat leráspolyozásuk után lapoltan rájuk ragasztott pótlással (17), vagy rosszabb esetben bevésett fészekbe ragasztott új csappal (18) ajánlatos kijavítani.
Az idős bútordarabok felületei is "viseltesek". A mély karcok, kihasadt anyaghiányok, horzsolások pedig csak akkor elviselhetők, ha nem túl szembeötlők. Az ilyen mélyedéseket célszerű kitöltve eltüntetni. Erre valók a különféle viaszok és tapaszok. Vigyázat, e munkákhoz az olajos faátvonó késtapasz nem megfelelő! Ide olyan feltöltő anyagot használjunk, amely alapszínében hasonló a fához, és a további felületkikészítéskor is a fához hasonlóan viselkedik. Ilyenek a különféle falisztet tartalmazó tapaszok, illetve a javító viaszok. A tapaszokat általában a mélyebb sérülésekhez (19), csapos eresztékek hézagkitöltéséhez használjuk (20). Ezek térfogata fajtájuktól és felhasználásuk mennyiségétől függően kötés közben csökken. Ez ellen többszöri vékony átvonással védekezhetünk (21). A javítóviaszok választéka bőséges, legalábbis ami az árnyalatukat illeti (22). Ezeket a kisebb karcokba dörzsöléssel (23), majd acéllappal lesimítva, vagy fa spatulával a résbe dolgozva használhatjuk (24). Ezeket természetesen a jó állapotú bútorok kisebb hibáinak a javításához is sikerrel alkalmazhatjuk éppen úgy, mint a színes javító filctollakat.
E műveleteket főként az élemedett korú bútorok szilárdságának és bántó hibáinak kijavítása érdekében érdemes megejtenünk, mert új felületkezelésük alkalmával erre már nem lesz módunk. Következő ismertetésünkben pedig e befejező műveletekhez és az ehhez szükséges anyagok használatához adunk tanácsokat.