Kész elemekből saját kezűleg is elkészíthetők

Gördülő fiókok

Manapság már szinte csak a régi bútorok fiókjai okozhatnak nehézséget kihúzásukkor, illetve helyükre csukásukkor. A korszerű fiókokat ugyanis könnyen gördülő és túlhúzás ellen biztosított fiókcsúszókkal szerelik fel, amelyek nem szorulnak meg, és igény szerint akár a fióktest teljes kihúzását is lehetővé teszik, sőt ütközésig magától a helyükre is húzzák a fiókokat. Mivel könnyen beszerezhetők, saját készítésű bútoroknál, szerencsés esetben pedig még a régi fiókokra is felszerelhetők, ha körültekintően válasszuk ki a számunkra megfelelő fiókvezetéket. Az alábbi ismertetésünk ezt könnyíti meg.

Görgőkön futó fiókcsúszók

A leggyakrabban használt és egyben a legegyszerűbb kivitelű fiókcsúszók csak részlegesen húzhatók ki. Ez annyit jelent, hogy kihúzott állapotban a fióknak kb. 1/5-e a szekrénykorpuszban marad. Ezek az egypályás fiókcsúszók önbehúzók, azaz hosszuknak utolsó szakaszán automatikusan ütközésig behúzzák a fióktestet. Könnyen mozgathatók, terhelhetőségük 25-30 kg között, hosszuk pedig 250-700 mm között változó.
Alkalmazásukhoz a szekrénykorpusz belső és a fióktest külső mérete között megfelelő távolság szükséges, mivel a vezetékekre szerelt görgők a fiók oldalai mellett helyezkednek el. Helyigényük oldalanként általában 12-13 mm, ami gyártmányonként ettől eltérő is lehet. Előnyük, hogy a vezetékléc a fióktest káváját alulról és oldalról is közrefogja, könnyen felszerelhetők, és a fiók - szükség esetén - külön szerelés nélkül ki is emelhető a helyéről. Ehhez, és behelyezéséhez azonban a fióktest felett min. 20 mm-nyi szabad helyre van szükség, mert a kiemeléshez a fiókot ferdén kell az alsó, szekrénybe erősített vezeték idomra helyezni. Ezt a rést a fiók kávájánál magasabb előlappal könnyű eltakarni. Az előlap lehet korpusz közé-, vagy annak élére csukódó is, ha ennek megfelelően választjuk meg a méretét.
A görgős fiókcsúszóknak természetesen vannak teljesen kihúzható változatai is, amelyek csak annyiban térnek el az előbbi változattól, hogy görgős segédvezetékkel rendelkeznek, ezért szélesebbek, viszont az oldalirányú helyigényük azonos az előzőkkel. Terhelhetőségük 50 kg, hosszúságuk pedig 250-800 mm között változik. A fióktest ennél a változatnál is leemelhető a szekrénykorpuszba szerelt csúszkáról, és becsukáskor a vezeték görgőjét műanyag betét rögzíti végső pozícióban. Ez a típus is rendkívül könnyen mozgatható, és ahol a fiók teljes kihúzására szükség van, ott ezt a változatot célszerű felszerelni.

A golyóssorosak univerzálisabban használhatók

E fiókcsúszók szerkezete jelentősen eltér az előzőktől, mivel két oldalon elhelyezett golyósor vezeti meg az idomosra sajtolt fiókvezetékeket. Ezek két irányban is mozgathatók, továbbá nemcsak oldalfalakra, hanem vízszintes felületekre is felszerelhetők, ezért alkalmazásuk nemcsak fiókok mozgatásához, hanem egyéb tárolóeszköz, pl. kihúzható szeméttárolók, tárolókosarak, vagy asztallap alá szerelt billentyűzettartó tálcához is jól használható. A két irányban mozgathatók, teherbírásuk 15 kg, hosszúságuk 182-374 mm között változik. A nem teljesen kihúzható típusok 70-94 mm közötti hosszban csökkentik a fiók kihúzható mélységét. Ezek a fiókcsúszók 27 mm széles és 7 mm mély vezetékhoronyú fiókoldalakba utólag is beszerelhetők. A teljesen kihúzható változatok 2X2 golyósorosak ám beszerelésükhöz a fiókoldalak mellett 13-13 mm-nyi szabad helyre van szükség.
A csúszók felcsavarozását az idomos vezetékek lyukai könnyítik meg. A teljesen kihúzható fiókcsúszók akár 45 kg-mal is terhelehetők. Egyes változatokat tartó szegletekkel egészítettek ki, így asztal alól kihúzható tálcák felszerelésére is alkalmasak. E fiókcsúszókat sokoldalúan lehet felhasználni, pl. konyha- vagy gardróbszekrényekbe utólag felszerelt fém tárolókosarak, rekeszek mozgatására. Különféle sarokvasakkal kiegészítve bármilyen, csak időlegesen használt tárolóeszköz kihúzására is alkalmassá tehetők. Ezek a fiókcsúszók barkácsáruházakban és bútorvasalás szaküzletekben is megvásárolhatók.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Magvetés vagy palántázás?

Már egy 50 négyzetméteres konyhakert képes egy négytagú család zöldségellátását biztosítani. Egyre többen felismerik, hogy akár kis terület is elég ahhoz, hogy sok zöldséggel, fűszerrel tudjunk...


Robotszakács

Egészen futurisztikusnak tűnik az amerikai Moley Robotik konyhai robotszakácsa. Különösen, ha mozgás közben is megfigyelhetjük a konyhai munkapult fölött dolgozó két robotkart, ami a legügyesebb...