Kéménybaleset vagy rendszerhiba?

Minden bekövetkező tragédia után nyilatkozik a kéményseprő, munkája fontosságát és a kémények elhanyagolt állapotát joggal hangoztatva. Nyilatkozik a gázszolgáltató sajnálkozását fejezve ki, a gázfelhasználás egyébként biztonságos voltát hangsúlyozva, és ezeknek az értelmetlen és nagyrészt elkerülhető haláleseteknek megelőzhetőségét kiemelve.
A hazai szabályozás e tekintetben – mind műszaki előírások, mind jogi, rendeleti háttér szempontjából – évtizedekkel van lemaradva Európától.
Az európai és a hazai szabályozás megegyezik abban, hogy a gázkészülékeket három (A, B, C) fő kategóriába sorolja.
Az „A” kategóriába tartoznak az ún. égéstermék elvezetés nélküli készülékek, mint a tűzhely és egyes, égéstermék elvezetés nélküli vízmelegítők: a 10,5 kW teljesítményű konyhai kisvízmelegítő és a KN (kémény nélküli) tárolós vízmelegítők.
A „B” kategóriába a kéménybe kötött készülékeket; cirkókat, vízmelegítőket, kazánokat soroljuk.
És végül „C” kategóriába tartoznak a zárt égésterű készülékek, amelyeknek égéstere nincs összeköttetésben a helyiség légterével, az égéshez szükséges levegőt a szabadból nyerik, és az égéstermék is a szabadba távozik. Ez utóbbi készülékek a zárt égéstér miatt messzemenően biztonságosak, amíg a bekövetkező balesetek többsége a „B” típusú kéményes készülékekhez kötődik.
A kémény tisztítását, időszakos ellenőrzését nem szabad elhagyni, mert a balesetek egy részét a hibás kémény okozza. Sajnos nem ritka az egyébként jó kémény rossz működéséből eredő baleset sem. Amióta kályha és kémény van, azóta a szénmonoxid mindig is ölt, mert a kémény a mindenkori időjárási viszonyok (szél, hőmérséklet) által befolyásolt, megbízhatatlan szerkezet. Még egy jó kémény által biztosított huzat is nagyságrendekkel kisebb, mint egy akárcsak közepes sebességű szél torló nyomása! Szerencsétlen esetben egy kedvezőtlen irányú szél a kémény működését meg tudja akadályozni, sőt az áramlást benne meg is tudja fordítani.
Korszerű gázkészülékek esetében ez még fokozottabb mértékben igaz. A korszerű gázkészülékek magas hatásfokukat ugyanis azáltal érik el, hogy az égésterméket minden korábbinál jobban lehűtik. Ez az alacsony, gyakran 100 °C alatti égéstermék hőmérséklet csak igen kis kéményhuzatot hoz létre, ami az elmondott működési labilitást még fokozza.
Különösen veszélyesek a kémény működése szempontjából a fűtésen kívül használati melegvizet is adó ún. átfolyós kombi készülékek. Ezeknek hőteljesítménye a megfelelő melegvíz mennyiség biztosítása érdekében leggyakrabban 24 kW. Ezzel szemben egy megfelelően hőszigetelt lakás fűtési hőigénye ma már nem több, mint 5-10 kW, ez is csak a legnagyobb hidegben jelentkezik. A fűtési igény szerint jelentkező kisebb, a vezérlő elektronika által önműködően beállított, hőteljesítmény a kéményt megfelelően felmelegíteni nem tudja, a huzat katasztrofálisan lecsökkenhet. (A baleseteknek kedvez a nem túl hideg éjszaka: a készülék csökkentett teljesítményen működik, kéményhuzat szinte nincs, az égéstermék a lakásba áramlik, a feldúsult szénmonoxid gyilkol…)
Hangsúlyozni kell: ez a jelenség a körülmények szerencsétlen összejátszása esetén minden műszaki előírásnak megfelelő, jó állapotú kéménynél is megtörténhet. Az elhanyagolt állapotú, vagy eleve nem megfelelő kémény a veszélyt többszörösére növeli. Hazánkban a rossz kémények száma igen nagy, megbízható javításuk költséges és szakértelmet kíván.
Ma már előírás a korszerű gázkészülékekben az égéstermék kéményből történő visszaáramlásának hatására a készülék üzemét „letiltó” füstgáz szenzor. Ez a készülékek többségében egy hőmérsékletérzékelő, amely a „rossz irányban” áramló égéstermék magasabb hőmérsékletét érzékelve avatkozik be. Ezen érzékelők működését azonban az előírások szerint, csökkentett teljesítményen – tehát a visszaáramlás keletkezése szempontjából legveszélyesebb állapotban – nem vizsgálják, és a forgalomban lévő készülékek nagy részénél csökkentett teljesítményen nem is működik! De nem működik ez a „füstgáz szenzor” a bekövetkező balestek további okaként jegyzett kazán hőcserélő eldugulásakor sem. Léteznek ugyan ezt kiküszöbölő, két égéstermék hőmérsékletérzékelővel kialakított, biztonságosabb, „intelligens” készülékek, ezek azonban a magasabb árkategóriába tartoznak, emiatt elterjedésük korlátozott.
A kémény megfelelő működésnek és ezzel az égéstermék zavartalan eltávozásának esélyeit – az energiatakarékossági szempontból kívánatos, és egyre jobban terjedő – jó hőszigetelő képességű ún. fokozott-légzárású nyílászárók tovább rontják.
Amíg az évszázadokon át használt fakeretes nyílászárók légrésein a kályha, vagy később a gázkészülék égéséhez szükséges levegő (esetleg ennél több is) akadálytalanul beáramolhatott a lakótérbe, addig ezek a korszerű nyílászárók olyannyira tömítettek, hogy levegőt szinte alig engednek át. (Ennek más káros hatásai is vannak, pl. szellőzetlenség miatt kialakuló kedvezőtlen mikroklíma és penészedés a lakásokban.)
A gázkészülék üzeméhez, a tökéletes égéshez pedig viszonylag sok levegő kell. Az előbb említett 24 kW-os kombi készülék üzeme során óránként 45-50 köbméter friss levegőt kíván! Ha ez a levegő mennyiség a helyiségbe bejutni nem tud, akkor a kémény sem fog megfelelően működni, a készülékben keletkező égéstermék nem tud eltávozni.
Ekkor a készülék elkezdi a helyiség levegőjét fogyasztani, így az égéstermék vagy annak egy része a helyiség légterébe jut. A folyamat innentől fogva kifejezetten rossz irányba gyorsul: a széndioxidban így feldúsult levegő már nem tudja az égést megfelelően táplálni, megindul a mérgező szénmonoxid és a korom képződés. A korom a hőcserélő lamelláira letapadva, azt eltömi: ezáltal a továbbiakban keletkező égéstermék kéményen keresztül történő eltávozása lehetetlenné válik.
Még súlyosabbá teszi a helyzetet az ilyen szellőzetlen lakásokban üzemelő WC és fürdőszobai elszívó, konyhai páraelszívó. Gyakran mutatható ki műszeres méréssel, hogy ezeknek a gépi elszívóknak a működése során az elszívott levegő helyett a kéményen keresztül áramlik be a levegő, illetve ha a gázkészülék üzemel: annak égésterméke.
Mindezek a jelenségek a szakemberek előtt hosszú ideje ismertek. Ennek alapján Európa számos országában a „B” típusú (kéményes) gázkészülékek lakótérben való elhelyezését megtiltották, vagy erősen korlátozták. Helyettük a „C” típusú, zárt égésterű, biztonságos gázkészülékek alkalmazását helyezik előtérbe, az erre vonatkozó előírásokon túl a gázkészülék vásárlókat gazdasági és biztonságtechnikai érvekkel, igen erős médiatámogatással is erre ösztönözve.
Itt kell megjegyezni, hogy a korszerű, ventillátoros kivitelű „C” típusú zárt égésterű készülékek nem csupán biztonságosak, hanem az égési levegő pontosabb szabályozása miatt gazdaságosabb üzeműek is a kéményes készülékeknél. A legkorszerűbb, magas hatásfokú ún. kondenzációs készülékek pedig csak zárt égésterű, ventillátoros kivitelben léteznek.
Sajnálatos módon Magyarországon az évtizedes, megmerevedett műszaki-jogi szabályozás még ma is a balesetveszélyes és gazdaságtalanabb kéményes készülékeket preferálja, és a biztonságos, zárt égésterű készülékek elterjedését akadályozza.
Fokozottan veszélyeztettek az ún. termofor-kéményes, vagy más néven mellékcsatornás gyűjtőkéménnyel épült lakóházak, melyeknek lakói – nem túlzás – állandó életveszélynek vannak kitéve a kémények instabil működése miatt. Ezek esetében gyors és elfogadható költségű megoldást kellene mielőbb kidolgozni. Ennek lehetősége technikai oldalról biztosított, de a megvalósítást jogszabályi háttér akadályozza. Így egyelőre marad az életveszélyes állapot, amelyet az ilyen kéménnyel ellátott épületekben bekövetkezett számos tragédia tanúsít.
Új beruházások, egyedi épületek vagy nagyobb lakóparkok esetében, ahol minden lehetőség meglenne a zárt égésterű ventillátoros készülékek alkalmazására, az égéstermék kivezetés tető fölé vezetett megoldására, a gépészeti költségekkel való takarékosság vezet a hagyományos kéményes készülékek beépítésére. Nyugodtan ki lehet mondani, hogy a fokozott légzárású nyílászárók és a kéményes gázkészülékek együttes alkalmazásból eredően az életveszélyes állapot gyakran már a kiviteli terv szintjén meghatározott.
A súlyos baleseti veszélyességen túl nem lehet szó nélkül hagyni azt a körülményt, hogy a „B” típusú kéményes gázkészülékek többsége – beépítési körülményektől és műszaki állapottól függően – különösen üzeminduláskor, a felmelegedés szakaszában, naponta esetleg több százszor ismétlődően a lakótérbe is kibocsát szennyező anyagokat: széndioxidot, szénmonoxidot, nitrogénoxidokat. Ennek egészségügyi hatása, idült légúti megbetegedésekben való közrejátszása felmérhetetlen.
Ugyancsak súlyos a helyzet az „A” típusú, tehát égéstermék elvezetés nélküli gázkészülékek hazai alkalmazásával. Ebbe a kategóriába tartozó, kémény nélküli tárolós vízmelegítők lakótérben csak Magyarországon engedélyezettek. Tízezer számra kerültek forgalomba – és kerülnek forgalomba ma is – anélkül, hogy káros hatásukról a fogyasztók bármiféle felvilágosítást kapnának.
Igaz, hogy teljesítményüket a szabvány maximum 2 kW-ban korlátozza, de víztartalmuk felmelegítéséhez 5-6 órán keresztül folyamatosan működnek, ez alatt az idő alatt 2 kg! széndioxidot, némi szénmonoxidot és nitrogénoxidot juttatva a lakás légterébe.
Nem mellékes idézni azt a statisztikai adatot, mely szerint Magyarországon a légúti megbetegedések miatt elhunytak száma ötszöröse a szomszédos Ausztriában hasonló okok miatt elhunytakénak! Ez nem magyarázható éghajlati különbségekkel, de még a Trabantok nagy számával sem...)
A lakás légterét ugyancsak súlyosan szennyező nyílt lángú tűzhelyek divatos, nappalival közös terű étkezőkonyhában történő elhelyezése esetén ugyan követelmény lenne a gépi szellőző (szagelszívó) berendezés alkalmazása, de ennek alkalmazását a lakótérben lévő kéményes készülék az égéstermék visszaszívás veszélye miatt kizárja. A „B” kategóriás, kéményes készülékek lakótérből történő száműzése a konyhai elszívók alkalmazását, ezzel a tűzhely égéstermékének hígítását, illetve eltávolítását is lehetővé tenné.
Összefoglalva és kicsit ismételve is: ha valaki magát és környezetében élő szeretteit biztonságban szeretné tudni, akkor nem elegendő az egyes berendezések megfelelőségét vizsgálni, hanem az egészet, mint rendszert is górcső alá kell venni. Természetesen a rendszer elemeinek (kazán, kémény, gáztűzhely, egyéb berendezések, pl. kandalló stb.) egyenként is rendben kell lennie. Ezek tökéletes működése a balesetek elkerülésének szükséges, de nem elégséges feltétele. Sajnálatos módon halt meg ember Budapesten, aki néhány héttel halála előtt kihívta lakásába a gázszolgáltató, a kéményseprő és a gázkészülék karbantartó szakembert, mert korábban rosszul lett. A gázszolgáltató rendben találta a gázellátást, a kéményseprő a kéményt, a készülékjavító a cirkót. Egyikük sem vizsgálta a rendszert (nem is ezért hívták ki őket), csak az egyes rendszerelemeket vizsgálták, és saját területükön mindent rendben találtak. Senki sem vette észre, hogy néhány hónapja, a kisebb hőveszteség érdekében kicserélték a nyílászárókat (ajtókat és ablakokat).
Csak azt tudjuk javasolni mindenkinek aki a fentiek alapján úgy gondolja, hogy valami nem „gömbölyű” otthonában, keressen szakembert aki a nála működő rendszert felülvizsgálja, és javaslatot tesz a rendszer átalakítására, hogy az biztonságos legyen. Adott esetben az átalakítás költséges is lehet, de életünk és embertársaink, szeretteink élete ennél bizonyosan többet ér. Ha a fenti gondolatsor közzétételével akár csak egy ember életét is megóvjuk, már nem dolgoztunk, beszéltünk hiába.

Csorba Tamás
okl. épületgépész mérnök

A szénmonoxidról néhány szót:
Ami közismert: színtelen, szagtalan és mérgező.
Ami kevésbé ismert: könnyebb, mint a levegő és a mérgezési koncentráció alatt nem sokkal eufórikus érzést kölcsönöz az embernek. Majd amikor tovább növekszik a koncentrációja, bekövetkezik a teljes cselekvőképtelen állapot. Tudjuk, hogy ki kéne nyitni az ablakot, el kéne zárni a gázt, de mindezt képtelenek leszünk megtenni.

Árulkodó jelek: Ha például a fürdőszobában vagy más helyiségben, ahol kéményes készülék üzemel, lepárásodik a tükör az ablak és ennek kézzelfogható oka (fürdés, zuhanyozás stb.) nincs, akkor ez már lehet jele, hogy az égéstermék (vízgőz) bent maradt a helyiségben.

Jelenleg a gázszolgáltatók tiltják elszívó-berendezés (páraelszívó a tűzhely felett, elszívó ventilátor a mellékhelyiségekben) üzemeltetését olyan építményben, ahol „kéményes” gázkészülék van beépítve. Ennek oka az, hogy ezek a berendezések visszaszívhatják az égésterméket a kéményből.

A különböző érzékelők beépítése és telepítése. Ezek bármelyike is csak „ál-biztonság” érzetét kelti. Semmiképpen sem helyettesítheti a biztonságos rendszerek kialakítását, a rendszer és elemeinek időszakos ellenőrzését. Sokszor felmerül a kérdés: hány darab érzékelőt vásároljunk, és azokat hol helyezzük el?

Gáztűzhely üzemeltetéséhez is szükséges a „megfelelő” szellőzés az égéshez szükséges levegő beviteléhez és az égéstermék „kiszellőztetéséhez”. A jó komfort-érzethez helyiségenként legalább 0,5–0,8 szeres óránkénti légcsere szükséges, gáztűzhely jelenléte nélkül is. Fokozott légzárású nyílászárók esetén a szellőző levegőről (az égéshez szükséges levegőről is) külön kell gondoskodni. Ellenkező esetben áporodott lesz a levegő és a falak is penészedhetnek.