Hőszigetelő vakolat ma

2023-04-11 19:49:04 | Módosítva: 2023-04-11 19:50:55

Tizenöt-húsz évvel ezelőtt – és még korábban – az épületek hőszigetelésére még sokkal kisebb hangsúlyt fektettek. Egy felújításnál gyakran oldották meg a szigetelést hőszigetelő vakolattal, de még az akkori új építésű házaknál, akár akkori lakóparki építkezéseknél is megelégedtek hőszigetelésként a hőszigetelő vakolattal. Ma már egészen más a mérce, de érdekes módon a hőszigetelő vakolat jelentősége még sem csökkent.


Jelentősen hozzájárul az épület hőszigeteléséhez

Megvizsgáltuk néhány – kb. húsz éve épült – lakóparki lakás energiatanúsítványát, és meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy a hőszigetelési, hőátbocsátási értékei egészen elfogadhatóak ma is. Nem mérhető össze egy korszerűen szigetelt épülettel, de 80-100 m2-es lakások is simán kifűthetők a kedvezményes gáztarifákon belül. Semmiképpen nem szeretnénk arra bíztatni, hogy a csupán hőszigetelő vakolattal ellátott épületek lakói elégedjenek meg szigetelésükkel, és nyugodtan dőljenek hátra. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a hőszigetelő vakolat önmagában – az adalékanyagokkal együtt sem – képes kiváltani a táblás hőszigetelő rendszereket. Azoknál rosszabb a hőszigetelő képessége.

A hőszigetelő vakolatnak – ennek ellenére – ma is meg van a szerepe az épületszigetelésben, csak nem az, ami régen, vagyis hogy az épület hőszigetelését teljes egészében erre bízták. Tudjunk róla, hogy a polisztirol lemezeknek kb. ötször jobb a hőszigetelése, mint egy 2-3 cm vastag hőszigetelő vakolatnak. Ezért ez a megoldás csak hozzá tud tenni a polisztirol és a kőzetgyapot hőszigeteléséhez, de ma már nem helyettesíti azt. A táblás hőszigetelő rendszerek és a hőszigetelő vakolat megfelelő kombinálásával viszont már nagyon jó lehet az eredmény.

Egy további vitathatatlan előnye is van a hőszigetelő vakolatnak. Mégpedig az, hogy befordul az ablakkávára és a födémre is, valamint nem kell tartani a folytonossági hiányoktól, amik gyengítik a szigetelés minőségét. A táblás hőszigetelő anyagoknál ezek a hibák sajnos jelen vannak. Ha viszont hőszigetelő vakolattal vonjuk be a szigetelést, akkor nagyban lecsökkenti a szerkezet hőátbocsátását.

Családi háza szigetelésekor általában magára a szigetelőanyagra helyezik a hangsúlyt. Ez nem véletlen, hiszen a szigetelőanyag minőségén és vastagságán fog múlni, hogy mennyire lesz eredményes a szigetelés. Egy kellőképpen jó szigeteléssel elérhetjük, hogy akár 30-40 százalékkal is csökkenjen a hőveszteség a falakon keresztül. El lehet képzelni, hogy mennyire lecsökkenti ez a fűtéssel kapcsolatos költségeket a téli hónapokban. Jelentősen növelhetjük azonban a táblás hőszigetelés hatékonyságát, ha a szigetelést követően nem sima vakolattal vonjuk be a falat, hanem hőszigetelő vakolattal.

Ennél a vakolatnál különféle adalékanyagokkal, például perlittel javítják a vakolat szigetelését. Ez segít majd abban, hogy kicsit még jobban megtartsák a hőt a falakon belül, és még jobb legyen a falak szigetelése. A hőszigetelő vakolat is teljes mértékben rátapad a homlokzatra, aminek köszönhetően nem tud légrés kialakulni a falazat és a szigetelés között. Önmagában ez a tényező igen jelentősen tudja javítani az épület hőszigetelését.


Természetesen az adalékanyagokkal dúsított hőszigetelő vakolat is csak akkor éri el a kívánt szigetelő hatást, ha jó minőségű anyagokat használunk fel hozzá. És hogy melyiket érdemes választani? Ebben a kérdésben független szakértő tanácsát ajánlatos kikérni.

A hőszigetelő vakolat egy olyan vakolathabarcs, amely alacsony hővezető képességgel rendelkezik. Az előírások szerint a hővezető képességnek kisebb 0,2 W/m2K-nek kell lennie, de a gyakorlatban a hőszigetelő vakolatok a 0,2-es értéknél általában jóval alacsonyabbak.

Az alacsony hővezető képesség úgy érhető el, ha az anyag porozitása magas, és a vakolat száraz térfogatsűrűsége pedig  igen alacsony, ez esetben 600 kg/m3 alatti. Ezt különböző adalékanyagok hozzáadásával lehet megoldani. Leggyakrabban EPS polisztirolgolyókat adnak a hőszigetelő vakolathoz, ugyanakkor ez nem túl környezetkímélő megoldás. Ilyen szempontból jobb megoldás valamilyen ásványi alapú adalékanyag, legfőképp a duzzasztott perlit használata.

Önmagában leginkább olyan esetekben szokták használni, ha valamilyen okból kifolyólag nem szerelhető fel a táblás hőszigetelés, például:

Hőszigetelő vakolat önállóan

Önmagában leginkább olyan esetekben szokták használni, ha valamilyen okból kifolyólag nem szerelhető fel a táblás hőszigetelés, például:

– Műemlékek esetében, ahol elsődleges cél a külső megjelenés változatlanul hagyása: ilyenkor a hőszigetelő vakolat kiváló megoldás arra, hogy az épületet mégis közelítsék a mai energetikai elvárásokhoz.

– Bonyolult geometriai formák esetében.

– Olyan felújításokkor, ahol a táblás vakolatrendszer kiépítése költséges szerkezeti átalakításokat igényelne.

– Olyan belső falaknál, ahol a fal egyik oldala temperált hőmérsékletű légtérrel érintkezik (például lépcsőházakban – a belső térben nincs szükség a táblás szigetelésre.

Perlit alapú hőszigetelő vakolat

A duzzasztott perlit ideális adalékanyag a hőszigetelő vakolathoz

– Nagy, zárt pórusai miatt kiváló a hőszigetelő képessége.

– Igen jó a nedvszívó képessége és a páradiffúziós ellenállási tényezője (a páradiffúziós tényezője 5-7 és 1 cm vastagságú perlites hőszigetelő vakolat kb. 1000 g vizet képes megtartani).

– Térfogatsűrűsége alacsony, tehát könnyű: 1 cm-es falvastagságnál körülbelül 5 kg/m2 terhelést ró a falazatra.

– Jó a tűzállósága.

– Rendkívül jól ellenáll a környezeti hatásoknak (például hőingadozás) és a biológiai hatásoknak (sem rágcsáló, sem penész vagy gomba nem képes károsítani).

Ha egy 20 cm vastag téglafalat veszünk alapul, akkor ennek önmagában a hőátbocsátási tényezője (U-érték) körülbelül 4 W/m2K. Míg a hagyományos vakolatrendszerek alig csökkentik a hőátbocsátási tényezőt, addig egy 5 cm vastagságú perlites hőszigetelő vakolatréteg 1,6 W/m2K-re javítja a fal U értékét.



További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Káva hőszigetelése

Az épületeink fenntartási költségeinek a csökkentése érdekében egyre jobb hőszigetelésre törekszünk, összefüggő termikus burkot szeretnénk kialakítani. Viszont bizonyos szerkezeti elemeknél,...


Egészséges lakóklíma

Életünk jelentős részét falak között töltjük. Éppen ezért nem közömbös, hogy a helyiségek belső klímája milyen hatással van egészségünkre. Ez a klíma pedig igen nagy részben függ az épület...