Kress felsőmaró

1A Kress- cég hazai képviseletétől ezúttal egy felsőmaró szettet kaptunk kipróbálásra. Személyes "ismeretségünk" tapasztalatit természetesen rögtön megosztjuk olvasóinkkal. Elöljáróban annyit, hogy az "OF 6990 E Set" első átvizsgálása, és a katalógusok áttanulmányozása után azonnal észrevehetővé vált a családban való gondolkozás. A felsőmaró szett ugyanis két jól szétválasztható egységből, egy meghajtó kompakt motorból (1) és egy maróállványból (2) áll. A különválasztott kompakt motort jobban szemügyre véve, és összehasonlítva az azonos teljesítményű sarokcsiszolókkal, excentrikus csiszolókkal, sőt még a lamellázóval is, a rokonság letagadhatatlan. Gyakorlatilag azonos erőforrásra vannak ráépítve a különböző gépek. A különböző céloknak megfelelő egyedi kialakítások a kimenőtengely után következnek.

A szettben - egy gusztusos műanyag kofferben elhelyezve - megtalálható tehát a felsőmaró két alapeleme, a motor és a maróállvány. Ezeken kívül alaptartozék még egy igen precíz párhuzamvezető (3), amelyre egyetlen csavarral felerősíthető egy újabb tartozék, a másológörgő (4). Hogy a felszereltség teljes legyen, kapunk még egy körzőt is, amely a párhuzamvezető helyett tehető fel a maróállványra (5). A kofferban helye van néhány alapszerszámnak is, melyek pl. a szerszámcseréhez szükségesek, és egy marófejet is találhatunk a fedélbe pattintva, hogy a felsőmarót azonnal kipróbálhassuk. Persze egy ilyen szerszám akkor lesz igazán jól kihasználható, ha különböző munkáinknak megfelelően többféle, jó minőségű marófejet is beszerzünk.
A Kress gépek mechanikáját korábban is megcsodáltuk már. A meghajtó motort bekapcsolva (erre a házon lévő kapcsológyűrű elforgatásával nyílik lehetőség) szinte érezzük, halljuk a minőséget; rendkívül finoman, kiegyensúlyozottan szól. A kapcsológyűrűn egy élénk színű biztonsági kapcsolót is látunk (6); ennek 3 megérintése is elegendő ahhoz, hogy a motor azonnal leálljon (Quick-Off gomb). Ugyancsak a házon található a fordulatszám-szabályozó kerék, amely a kimenő tengely fordulatszámát 8000 és 26 000 percenkénti fordulatszám tartományban változtatja. Az elektromos csatlakozás a Kressnél már jól ismert módon, gyorscsatlakozóval van megoldva. A gyors szerszámcsere érdekében a kimenő tengely reteszelhető. Ez úgy van kialakítva, hogy a reteszelő gombot a maróállványba behelyezett gépnél is működtethetjük, egy közvetítő kilincsmű segítségével (7).
A meghajtó motor annyira külön egységet képez, hogy akár önállóan is megvásárolhatjuk (ugyanígy a maróállványt is). A két alkatrész csatlakozása szabványos, 43 mm-es, euronormás nyakrészen keresztül történik. Ugyanez a nyak arra is alkalmas, hogy az alapgépet egy fúrógép-állványba rögzítsük (pl. pántmarásnál ez ügyes lehet), vagy ha valamilyen kézi munkát végzünk a géppel, (csiszolás, köszörülés szabadkézi marás), akkor a nyakrészre fúrógép markolatot tegyünk (8). 
5A maróállvány teljesen egyenértékű a kompakt felsőmarókkal. A marófejet plexiházba rejtették, hogy a faforgács ne repüljön szanaszét. Különösen sterilen dolgozhatunk a géppel, ha még a mellékelt porelszívó csonkot is használjuk (9), melyet vagy a párhuzamvezető egyik rúdjára, vagy egy külön mellékelt kis rúdra helyezhetünk rá. Persze az elszívó csonkra porszívót is kell csatlakoztatnunk. Sorozatmunkánál jó hasznát vehetjük a három fokozatú mélységhatárolónak, melynek segítségével egyetlen mozdulattal előválasztható a korábban beállított marási mélység (10). Az előválasztáshoz 8-as villáskulcs és csavarhúzó szükséges, az átállításhoz már csak a puszta kezünk. A maróállványon egyébként minden változtatásra műanyaggombok szolgálnak; ilyenek zárják a párhuzamvezetőt, a ráerősített másológörgőt, a mélységállító támasztórúdját és magát a motorrögzítő csavarját is.
6A Kress felsőmaró gépcsaládjához még egy kisebb motor is tartozik, mely ugyanabba a maróállványba fogható be. Összehasonlításként; a 6990-es típusjelű felvett teljesítménye 900 W, a 6955-ösé csak 550. Ez utóbbiból a fordulatszám-szabályozó elektronika is hiányzik. Ami kívülről nem látszik; a nagyobb kompakt motorba a bekapcsolás utáni lassú felfutást biztosító elektronikát is szereltek. Mindkét motor kimenő tengelyén 8 mm-es befogópatront találunk. Ez természetesen a marófejek szabványos tengelymérete, de miután a Kress gép önállóan is használható, a méretnek megfelelően más szerszámok befogásával is próbálkozhatunk. Külön állványban rögzítve a gépet, pl. kis átmérőjű csiszoló, köszörű korongok használatára is mód nyílik (11), de ugyanilyen az átmérője a kisebb drótkeféknek is. Ezeket természetesen leszabályozott fordulatszámon és még egyszer hangsúlyozottan kis átmérővel szabad csak használni, mert nagy fordulaton akár kőrobbanás, vagy a drótkefe szétrepülése is bekövetkezhet. A nyakrész nem csak a fúróállványhoz vagy a markolathoz illeszkedik, hanem más euronormás állványhoz is. Egy kis fantáziával hamar kiderül, hogy a különválasztható motor a barkácsolók számára - a felsőmaró funkción felül - további felhasználási lehetőségeket is megnyit. Így talán kihasználhatóbbá válik egy ilyen gép, nem csak az iparosoknak hanem az igényes amatőröknek is.

7 10doboz

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: felsőmaró

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Új Bosch felsőmarógépek a barkácsolók számára

A Bosch barkácsolóknak szánt POF 1200 AE és POF 1400 ACE felsőmarógépeit a különösen precíz munkavégzésre tervezték, és új mércét állítanak a teljesítmény, a felhasználói kényelem és egyúttal a...


Felsőmarós munkák

Az asztalosok és a hobbiként famunkákkal foglalkozók számára a marógép alapvetően fontos szerszám. Ezzel képesek profi minőségű lemunkálásokat készíteni, ami a munkadarabokat gyári minőségűvé...