Visszavágási változatok

A visszavágást a rossz és még nélkülözhető koronarészek levágásával legjobb kezdeni. Ezt kövesse a megmaradó koronarészek megkurtítása aszerint, hogy milyen erőteljes gyökérzet tartozik hozzájuk. Visszavágás nélkül bizonytalan az eredés, és utána csak gyenge kihajtásra lehet számítani. Ez a jó továbbfejlődést is hátráltatja. A visszavágás elvégzése bár nem egyszerű, azért annyira nem is bonyolult, hogy emiatt kellene elmulasztani. A figyelmesség és a jó érzék a legfontosabb hozzá.
A visszavágás első lépése a már láthatóan beteg, sérült, gyenge, rossz irányba növekedő vesszők levágása. Az ültetéskor erős gyökérzetűnek bizonyult facsemetén a törzs folytatását képező központi helyzetű és többé-kevésbé egyenes sudáron kívül még öt-hat, közel körkörös elhelyezkedésű oldalvessző is megtartható (1/A). Ezek, pedig ha visszavágás nélkül nem is maradhatnak meg, legfeljebb a csúcsúk vagy csupán az utolsó egyharmad részük levágásával járó kurtítást kívánnak. Mindig a legutolsónak megmaradó rügyből legerősebb a továbbfejlődés. Ezért a rügy lehetőleg kifelé nézzen, a tengelyképző sudárcsonkon pedig felfelé álljon. Minden esetben közvetlenül rügy fölött jó vágni, és a metszlap a rüggyel ellentétes oldalra lejtsen. Ha a sudárcsonk a körülötte lévőknél hosszabban marad meg, akkor lehet számítani szép, formás továbbnövekedésre, esetenként még az őszibaracknál is, amelyet pedig különben sudár nélküli, úgynevezett katlan koronaformára (1/B) szokás alakítani és nevelni.
A suhángot, amelyen még nincsenek jól fejlett koronaelágazódások, nem különösebben körülményes koronássá nevelni (2). Ha majd a korona alatt el kell járni, akkor a suhángon egy méter alatt ne maradjon vissza egyetlen oldalelágazás sem, de lehetőleg még rügy sem. Efölött vagy még magasabban kell kiválasztani először négy-öt, körben elhelyezkedő ép rügyet, amelyekből fejlődő hajtások nevelkedhetnek majd koronaágakká. Felettük pedig még egy rügy maradhat a sudárhajtás kineveléséhez. Suhángból lényegében így indítható a legegyszerűbben a különféle sövényformák kinevelése éppen úgy, mint a most divatos termőkaros vagy a legújabban tért hódító karcsú orsó-forma is, viszonylag nagy biztonsággal.
Kivételek az ültetés utáni visszavágást sem tűrő fák. Ilyeneket földlabdásan vagy edényből, konténerből kell ültetni, akárcsak a fenyőket és a lomblevelű örökzöld cserjéket. Nem igényel visszavágást a bükk, a ritkább éger, a kedvelt nyír és a tölgy, valamint a különleges tulipánfa és a bokor termetű vagy fa alakú liliomfa, illetve magnólia. A szabad gyökérrel is ültethető bokrétafa vagy vadgesztenyefa, a szil, valamint a törökmogyoró, a szelídgesztenye sem viseli el a visszavágást. A diócsemetét ültetés után viszszavágjuk 40-60 cm-re, és új törzsnek valót nevelünk, hogy erős, megfelelő magasságú törzset nyerjünk 1 év alatt. Ezeknél a visszavágás a gyökérveszteségükkel arányos számú veszszőtőből vagy elágazódás fölötti levágással helyettesíthető a leginkább. A megmaradó vesszőzetüket a teljes hosszukban legjobb megtartani.
Felhívjuk még a figyelmet arra, hogy február vége az utolsó alkalom oltásvessző szedésére. A kertben lévő kicsi, öreg vagy nem megfelelő termésű fák átoltásának időpontja majd március végén, áprilisban esedékes, de az oltásvesszőket most szedjük le, és nedves papírba csomagolva hűtőben vagy pincében tároljuk el a felhasználásig.