Őszi koronaalakítások

Nem csak metszéssel alakíthatunk

A még fiatal fák vékony ágait a metszéssel válogathatjuk ki: melyikre van szükség és melyikre nem a későbbiekben vázágként. A koronakialakítás lényege, hogy egy olyan ágrendszer alakuljon ki az évek során, amely könnyen kezelhető, azaz csak annyira sűrű, hogy a napfény lehetőleg minden részét jól átjárja, illetve permetezésekkor is könnyedén el tudjuk juttatni a szert a korona minden részébe. Ez a betakarítás szempontjából is lényeges, hiszen amellett, hogy egy besűrűsödött, gondozatlan koronájú fa általában kisebb és gyengébb minőségű gyümölcsöket terem, azok leszedése is nehézkesebb egy ágas-bogas koronában.
A koronás csemetéknél is fiatalabb suhángokat (melyek gyakorlatilag még csak egy törzsből állnak, vázágak nélkül) le kell metszenünk olyan magasságban, ahonnan szeretnénk, hogy nagyjából elágazzon majd a fa. A metszés fokozott hajtásnövekedést indukál, így tavasszal a metszés alatt sok kis vessző fog előtörni, amelyekből egy évre rá elkezdhetjük kialakítani a koronát.
A koronás csemeték már rendelkeznek egy-két ilyen elágazással, a több évesek többel is, ezeknél már most meg lehet kezdeni a vesszők kiválogatását, melyekből évek során a vázágak alakulnak ki.
Egyes gyümölcsfajok fajtái hajlamosak meredeken felfelé törő ágrendszert létrehozni, vannak ilyen körte és szilvafajták. Ha nem avatkozunk ebbe bele, akkor egy nagyon keskeny, felfelé törő koronát kapunk, ami fény, növényvédelem, betakarítás és minden szempontból előnytelen. Ilyenkor a leendő vázágakat arra kell kényszeríteni, hogy minél inkább a vízszinteshez közelítő pozícióban fejlődjenek.
Ezt megtehetjük súlyozással vagy kitámasztással. A súlyokat úgy akasszuk az ágak végére, hogy azok ne okozzanak törést. Ugyanezt a cél érhetjük el léctámaszokkal is. Ekkor 6-8 centiméter széles lécekből vágunk olyan hosszú darabokat, hogy az ágak közé ezeket be tudjuk feszíteni. A lécek két végébe vágjunk ki "V", vagy félkör alakot, ebbe illeszkednek majd be az ágak. A léceket annyira feszítsük be a két ág közé, hogy azok ne törjenek el, de amennyire lehet, tartsák el egymástól a két ágat, a vízszinteshez közelítő irányban. Az így beállított ágakon a lécet vagy a súlyt akár egy évig is rajta hagyhatjuk, hiszen sok idő kell ahhoz, hogy az ágak megszokják új helyzetüket, és a kényszerítő eszköz elvételét követően is abban a pozícióban maradjanak.

Metszési tippek a szép koronáért

A koronakialakítás főleg metszéssel történik. Néhány szempontot érdemes figyelembe venni ahhoz, hogy szép, szimmetrikus, funkcióját jól betöltő koronájú fát tudjunk kialakítani.
A sudáron csak egy vesszőt nem szabad meghagyni, mindig többet egyszerre, különben az átvehetné a vezérhajtás szerepét. Ha mindig legalább 3-4 egymással azonos fejlettségű vázágnak szánt vesszőt hagyunk meg, ezek egyenletesen fejlődnek majd, csak annyira konkurálva egymással, hogy a vezérhajtás szerepét ne tudják átvenni. Ez azért lényeges, mert ha mégis egy vázágnak szánt rész lépne a felfelé törő vezérhajtás helyébe, akkor egy féloldalas, alaktalan korona fog kialakulni.
A leghosszabb hajtások mindig a felső rügyekből hajtanak majd ki, ezért a vezérvesszőt ott kell visszametszeni néhány rügy ráhagyással, ahol a következő ágemeletet akarjuk kialakítani. Célszerű mindig úgy metszeni, hogy a vágás alatt megmaradó, tehát a vesszőn így a legfelső rüggyé előlépő rügy külső állású legyen, tehát ne a korona belseje, hanem külseje felé essen. Így az előbb részletezett koronasűrűsödést könnyebben kerülhetjük el, hiszen a rügyből előtörő hajtás kifelé indul majd el, nem pedig a korona centruma felé.
A későbbi vázágak kineveléséhez a most még gyengébb vesszőket 20-30 centiméteresre, az erősebbeket 40-50 centiméteresre vágjuk vissza. Azaz, ha a fán vannak csenevészebb és erősebb vesszők is, melyek mind szükségesek a korona kialakításához, akkor pont a gyengébbeket kell erősebben visszametszeni, mert ez erőteljesebb fejlődést eredményez majd (ami pont fordítva van, mint ahogy elsőre gondolhatnánk: hisz az amúgy is gyengébbet, rövidebbet kell még rövidebbre vágni.)
A koronakialakításkor főleg csonthéjasoknál lényeges, hogy a virágrügyeket távolítsuk el. Ha ugyanis egyes ágacskák termést érlelnek, másikak nem, akkor ezek fejlődése aránytalanul fog végbemenni. A termő rész a termés kinevelésére koncentrál, így sokkal kevesebbet fog nőni és vastagodni, mint az az ág, amelyiken nem alakult ki, vagy nem hagytunk meg gyümölcsöt.
Ágcsoportos koronaformáknál (váza, katlanforma) gyakorlatilag nincs felfelé törő vezérhajtás, hanem több egymással egyenrangú vázág adja a koronaforma gerincét. Ezeket azonban nem szabad egy pontból indítani, mert a fa idősebb korában könnyen lehasadnak. Ehelyett a vázágnak szánt hajtásokat úgy válogassuk ki, hogy azok ne közvetlen egymással szomszédos rügyekből alakuljanak ki: egyik leendő ág kicsit feljebbről, másik kicsit lejjebbről induljon.
Ágcsoportos korona kialakításánál 3-4 vázág vesszőt elegendő meghagyni, de ezek térben egymástól a lehető legtávolabb helyezkedjenek el, arányosan töltsék ki a teret, így szép szimmetrikus koronaforma alakul ki az évek során.
A bokrosodó bogyós gyümölcsűek (ribiszke, köszméte, josta, málna, szeder stb.) esetén bár nincs szó koronakialakításról, ám ezek metszésére is érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy évről-évre megfelelő mennyiségű termést szüretelhessünk. Ezeket az ültetésüket követően erősen vágjuk vissza, ami ribiszkénél köszméténél azt jelenti, hogy 3-4 rügyre metsszünk. Málnánál és szedernél ez 5-10 centiméterrel a föld feletti metszést jelent, de csak az ültetés évében.
Erre az erős beavatkozásra azért van szükség, mert így megakadályozzuk, hogy az ültetést követő évben jelentős mennyiséget teremjen a tő, aminek köszönhetően a fejlődésre fog koncentrálni. Ha így erősen visszametszünk, akkor sok hajtást hoznak majd növényeink a föld alól, ami bő termést eredményez a későbbiekben. Ha elmarad az ültetés utáni visszametszés, akkor csak néhány vesszősek lesznek a tövek, melyek már az első évben teremnek ugyan egy keveset, de ez a mennyiség évről évre csökkenni fog ifjítás nélkül.