Rögzítéstechnika a háztartásban

Először is legyünk tisztában azzal, hogy lakásunk falai, valamint a padlózat és a födém milyen építőanyagból készült. A falak lehetnek könnyű-, és normálbetonból. A könnyűbetont a cementhez adott könnyű adalékanyagokból (habkő, styropor stb.) készítik, és a rögzítés szempontjából lényegesen kevésbé terhelhető, mint a normál kavicsbeton. Az építőanyagok másik nagy csoportja a tömör és a porózus szerkezetű falazóanyagok. Ezen belül a tömör szerkezű anyag is lehet tömör és üreges kialakítású (1), ugyanígy a porózus szerkezetű is (2). Végül külön csoportot képeznek a különböző lapanyagok; gipszkarton, faforgács, pozdorja és más alapanyagú lemezek. Bármilyen rögzítési feladatnál legelőször is állapítsuk meg, hogy a fentiek közül melyik építőanyaggal állunk szemben, illetve melyik csoporthoz van legközelebb a szóban forgó építőanyag.
Annál is inkább, mert a fal fúrási technikája is alapvetően az alapanyagtól függ. Anélkül, hogy ebbe túlságosan belemélyednénk elmondható, hogy szinte valamennyi falazatfélét lehet keményfémlapkás csigafúróval fúrni, a legtöbbet pedig nem is szabad mással. A normál beton fúrásakor feltétlenül kapcsoljuk be az ütvefúró, vagy kalapácsfúró fokozatot, mert e nélkül nem fogunk eredményt elérni, más anyagoknál előbb ütvefúrás nélkül próbálkozzunk, és csak szükség esetén kapcsoljuk be az ütőművet. Falazatokban általában ne fúrjunk nagy fordulatszámmal. A rögzítéstechnikában általában fontos a megfelelő furatmélység behatárolása is, ezért lehetőleg olyan fúrót használjunk, amelynél erre lehetőség van.
A rögzítéstechnika alapeleme a dübel (más néven tipli), amelyet szinte kimeríthetetlen variációban gyártanak a világon, működési mechanizmusa azonban lényegében három hatásmódra vezethető vissza. A legáltalánosabb a súrlódásos zárás (3), amikor a dübelt valamilyen módon, a furaton belül, szétfeszítjük, külső palástfelülete nagy erővel a furatfalhoz szorul, és a súrlódás megakadályozza a dübel elmozdulását.
A következő működési elv a formazárás (4), amikor a dübel alakja, formája a furat alakjához idomul, így akadályozva meg az elmozdulást. Végül a harmadik, az ún. anyagzárás, ami lényegében a dübel beragasztását jelenti a furatba (5). Természetesen a három rögzítési elv bármilyen kombinációját is létre lehet hozni, ami tovább növeli a kötés szilárdságát.
A rögzítéstechnikai kutatólaboratóriumokban a különböző dübelfajtákat úgy tesztelik, hogy túlterheléssel tönkreteszik. Eközben vizsgálják, hogy a tönkremenetel miként következik be, és ezekből az információkból állapítják meg később a dübel használhatóságát, biztonságos terhelhetőségét. A jellemző tönkremeneteli módokból mi is sokat tanulhatunk, a rögzítés olyan gyenge pontjait világíthatják meg, amire nem is gondolunk.
Az első az alapanyag kiszakadás, ami a túl nagy terheléstől, az alapanyag túl kicsi szilárdságától, vagy a túl kicsi rögzítési mélységtől következhet be (6). Ugyancsak veszélyes az alapanyag hasadása, törése (7). Ez létrejöhet attól, hogy az építőelem geometriai méretei viszonylag kicsik, vagy a szél-és tengelytávolságok kisebbek a szükségesnél (a dübelek túl közel vannak az anyag széléhez vagy egymáshoz), de attól is, ha a dübel terpesztőereje túlságosan nagy.
Talán a dübelkihúzás a legközismertebb jelenség, amikor helytelen szerelés, vagy túlságosan nagy terhelés hatására a dübel egyszerűen kijön a falból (8). Végül létrejöhet az ún. dübelszakadás, amikor a dübel vagy a csavar anyagának szilárdsága kevés a terheléshez képest (9).
A dübeles rögzítésnél mindenkor számolnunk kell a betonban keletkező repedésekkel. Ha egy betonlapot egyik irányból terhelés ér (10), az bármilyen kis mértékben is, de kihajlik, az egyik felszíne húzott, a másik nyomott zónává válik. A rideg anyag a húzást nem viseli el, így ott szabad szemmel sokszor nem is látható repedések keletkeznek. A rögzítésnél mindig figyelemmel kell lennünk arra, hogy a dübel nem kerül e repedéses húzott zónába, mert ilyen helyen a legtöbb rögzítődübel nem alkalmazható. Természetesen erre a feladatra is megvannak a megfelelő dübelek, és a gyártók jelölik is, hogy melyik alkalmazható, melyik típus nem alkalmazható a beton húzott zónájában.
Otthoni gyakorlatban a legáltalánosabban használható dübelek a különböző műanyag dübelek. A jó minőségű műanyag dübelek (11) poliamidból (nylonból) készülnek, igen nagy szilárdságúak, jól terhelhetők, nehezen éghetők, nem korrodálnak, így igen alkalmasak erre a feladatra. Fel kell azonban hívnunk a figyelmet arra, hogy a piacon igen sok gyenge minőségű, nehezen ellenőrizhető alapanyagú műanyag dübel is forgalomban van. Ezeknek gyakran a formai kialakítása is primitív, a furatban forogni kezdenek befeszülés helyett, vagy a csavar menete hamar elnyírja a dübel anyagát, és a kötés megbízhatatlanná válik. Ebben a kérdésben mindenképpen óvatosságra és a biztonságra intjük olvasóinkat, hiszen egy pár forintos rögzítődübelen nem érdemes spórolni akkor, amikor emberélet, vagy a dübelnél sokkal nagyobb érték múlik a biztonságos rögzítésen. Nem érdemes tehát csak ismert, megbízható gyártó dübelét vásárolni.
A nylon dübelek alapesetben súrlódással, befeszüléssel rögzítenek (12). A furatmélység mindig egy csavarátmérőnyivel nagyobb legyen, mint a dübel hasznos hosszúsága, hogy a csavar (lehetőleg faforgács-csavar) vége behajtás után túlnyúljon a dübel végén (13), és a terpesztés feszítő ereje mindenhol egyenletesen létrejöjjön. Egy normál nylon dübel tömör anyagokban, különösen betonban, hihetetlenül nagy terheléseket képes elviselni, így a legáltalánosabb rögzítési feladatokhoz tökéletesen alkalmas.
Kissé más a helyzet, ha üreges szerkezetű építőanyaggal van dolgunk, amelynél a dübel terpesztése sokkal bizonytalanabb, hiszen nem látjuk, hol feszül a furat falának, és hol csak a levegőnek. Kisebb terheléseknél ez nem okoz gondot, elegendő az a súrlódás, ami a tényleges befeszülésnél létrejön. Nagyobb terhelésekhez viszont a formazáró, vagy a súrlódással és formazárással egyaránt rögzítő dübeleket kell alkalmaznunk. Ilyen, pl. a legkorszerűbb SX dübel, amely az építőanyag üreges részénél annyira kihasasodik, hogy ott létrejön a formazáró rögzítés, másutt viszont a súrlódás rögzít (14).
Nem kell pontosan ismernünk az üreges építőanyag cellafelépítését az univerzális dübelek (15) alkalmazásakor sem. Ha a dübel tömör anyagrészbe kerül, akkor súrlódással rögzít, egy üreges részben, vagy lemezes szerkezetű fal hátoldalán a csavar szárnyszerűen szétnyitja a dübelt, és létrejön a tökéletes formazárás (16). Hasonlóan viselkedik az ún. alrounddübel is (17).
Mindezek persze csak a műanyag dübelek rögzítési elvét szemléltetik. Ezeken az elveken a gyakorlati feladatoknak megfelelően igen sokféle dübelt fejlesztettek ki. Nem csak méretükben, hanem szárrészük kialakításában, a hozzá használt csavarok sokféleségében is különböznek egymástól, így más dübelt kell használnunk, ha távtartásos, légréses rögzítést (18), szigetelőanyagon keresztüli rögzítést (19), speciális mélységbeállító rögzítést (20) vagy éppen valamilyen szaniter tárgy rögzítését (21) kívánjuk megvalósítani.
Két különleges, elsősorban kialakításában eltérő műanyag dübelt azért még bemutatunk, bár a rögzítés elvében ezek sem térnek el az előzőektől. Az egyik az ún. lamellás dübel (22). A dübelbe behatoló csavar belülről feszíti a dübel lamelláit, amelyek tömör anyagrésznél nekifeszülnek a furatfalnak, üreges résznél viszont kinyílnak, és alakzárással rögzítenek (23). Kiválóan alkalmazható a lamellás dübel kevésbé szilárd, sőt még porózus anyagokhoz is. Itt ugyanis a lamellák belenyomódnak a furatfalba, így az alakzáró és a súrlódásos rögzítés kombinációját hozzák létre. A lamellás dübelek igen univerzálisak, szinte bármilyen építőanyaghoz használhatók.
A porózus szerkezetű gázbetonhoz speciális dübelt (24) fejlesztettek ki. Ezt hasonlóan kell használnunk, mint egy önmetsző lemezcsavart vagy faforgács-csavart, vagyis először egy kisebb átmérőjű furatot kell készíteni a számára, majd a furatba bele kell kalapálnunk a gázbeton dübelt. A nagy menetemelkedésű csavarrész egyszerűen beleforog a furatba, menetet vágva magának a furatfalba. A rögzítőcsavar behajtása után a dübel még terpeszt is, így létrejön a kombinált - súrlódásos és alakzárásos - rögzítés (25).
A dübeles rögzítéstechnika külön kategóriáját képezik a nagyszilárdságú acéldübelek. Kétségtelen tény, hogy ezeket a rögzítési eljárásokat már nagyobb részt az építőipar, a nagyipar alkalmazza, de azért a háztartásban is gyakran találkozhatunk velük, amikor komoly, nagy terhelések rögzítésére, felfüggesztésére van szükségünk. A későbbiekben látható rögzítési elvből adódóan a nagyszilárdságú acéldübelek csak normál beton és tömör szerkezetű terméskövek estében alkalmazhatók, mert maga a dübel károsítaná az építőanyagot anélkül, hogy a terhelhetőség növekedne, hiszen ezekben az esetekben nem a rögzítődübel, hanem maga az építőanyag a kötés gyenge láncszeme. Azt viszont nem lehet mondani, hogy betonnal vagy terméskővel a magánházaknál, lakásoknál ritkán találkoznánk, így a nagyszilárdságú rögzítéseket nagy vonalakban ugyancsak érdemes ismernünk.
Az acéldübelek rögzítési elve majdnem minden esetben elsősorban az alakzárás és kisebb mértékben a súrlódás. Az acéldübel végébe mindig egy feszítőék van beépítve, amely a szerelés folyamán igen nagy erővel szétfeszíti a dübel végét, annyira, hogy az a furat falát is deformálja, kitágítja. Az ékkel szétfeszített dübelvég azután már többé nem húzható ki a furatból. Az ék szétfeszítésére általában két mód van. Az egyiknél az acéldübelt rákalapáljuk az ékre, amely a furat végén felütközik (26). Ebből adódóan természetesen ezeknél a dübeleknél fontos az előírt furatmélység betartása. Az acéldübelek másik csoportjánál a kalapácsot csak arra használjuk, hogy a dübelt enyhén beütögessük a furatba. Ezeknél az ék tulajdonképpen egy csavaranya, amelyet a forgatott csavarszár a rögzítés folyamán belehúz a dübelbe, és a csavarerő feszíti szét azt (27). A működési elvből adódóan ez a rögzítési rendszer nem érzékeny a pontos furatmélységre, egy hosszabb furat bármelyik szakaszán befeszíthető.
A feszítődübelek alkalmazásánál mindig számolnunk kell két hatással. Az egyik, hogy a beékelt acéldübel roncsolás nélkül többé nem húzható ki a falból, de ez rendszerint nem jelent nagy problémát, mert a dübel metrikus menetére bármilyen tárgy felcsavarozható. A veszélyesebb hatás inkább a nagy feszítőerőben rejlik, ami igen könnyen szétrepesztheti az építőanyagot. Ezeknél a dübeleknél tehát fokozottan figyelni kell arra, hogy az építőanyag szélétől és a dübelek egymástól megfelelő - a gyártó által megadott - távolságban legyenek.
A nagy feszítőerő csökkentésére fejlesztették ki az ún. Zykon-dübeleket (28). Ennek a "trükkje" tulajdonképpen nem is a dübelben, hanem a számára készített furatban van. A speciális Zykonfúróval befúrunk egy meghatározott mélységig, amikor is a fúrószáron lévő talprész felütközik a falon. Ezután az egész fúrógépet óvatosan forgatni kezdjük a talprész körül, és a fúró élesre köszörült oldalélével a furatot fordított kúposan kitágítjuk. A Zykon-dübelt ebbe a kúpos furatba helyezzük bele, majd az ékre rákalapálva a végét a furat belsejében szétnyitjuk (29). A dübel számára azonban az ún. terpesztőzónát előre kifúrtuk, így közel sem keletkeznek akkora feszültségek, mint a feszítődübeleknél. Ennek előnye többek között, hogy az építőanyag nem károsodik (repedezik), az anyag széléhez jóval közelebb is alkalmazható, vagy hogy a korábban már említett húzott, repedéses betonzónában is rögzíthetünk a Zykon-dübellel (pl. nehéz csillár a mennyezeten).
A nagyszilárdságú rögzítésekhez tartoznak a különböző ragasztott dübelek is. Ezek nagy előnye többek között ugyancsak a kis feszítőerő, a nagy terhelhetőség, sőt egyes típusok a beton húzott zónájában is alkalmazhatók. A ragasztott dübelekről részletesebben csak azért nem írunk most, mert az Ezermester januári lapszámában elég részletesen bemutattuk őket.
Az eddigiek egy általános áttekintéshez remélhetőleg elegendőek. A kritikusabb esetekben mindenképpen ajánljuk olvasóink figyelmébe a nagyobb rögzítéstechnikai centrumokat és azok szakértőit, és még inkább a nagyobb gyártók (pl. a fischer) szakembereit, részletes katalógusait. E katalógusokból szinte minden rögzítési feladathoz kiválaszthatjuk a legoptimálisabb rögzítődübelt, megtalálhatjuk a legkülönbözőbb építési és lakberendezési munkákhoz a speciálisan arra kifejlesztett megoldást.