Könnyen kihúzhatók és maguktól záródnak

Korszerű fiókok, tárolók

Bútoraink fiókjai a korukra és a kivitelükre jellemző módon működnek. Az "idősebb generációsak" még akadoznak, néha nehezen nyithatók, és az egymáson csúszó fiókvezetékek kopása miatt mozgatásuk közben meg is szorulhatnak. Ezt a hibát a görgős fiókvezetékek már kiküszöbölték, sőt esetenként e szerelvények már nem is láthatók. A másik jelentős változást a fióktestek optimális kihasználását elősegítő oldalmagasító és rekeszhelyettesítő rácsok jelentetik. Szerencsés esetben ezeket még az élemedettebb korú bútorok fiókjainál is érdemes alkalmazni, ám az új fiókok kialakításakor mindenképen a legcélszerűbb használatot biztosító fiókszerelvényeket ajánlatos használni.

Görgőkön és golyósorokon gördülnek

A fiókok fontos része a megvezetésüket és mozgatásukat biztosító fiókcsúszó. Ezeknél a szekrénykáva és a fióktest oldala mellett a különféle csúszó változatoknál más és más távolságtartás szükséges.
Nem árt tudni azt sem, hogy a fiókcsúszók alapvetően kétfélék, részlegesen-, vagy teljesen kihúzhatók. A két változat között az a különbség, hogy az előbbit csak részben, a fiók mélységének kb. 4/5-ig, míg a másikat a teljes mélységéig ki lehet húzni. A részlegesen kihúzható fiókcsúszók egy-, a teljesen kihúzhatók pedig két pályásak, azaz két görgő, vagy golyósorosak. A fiókkáva és a korpusz belmérete közötti távolság a görgős kivitelűeknél oldalanként azonos, általában 12,5 mm. Mindkettő önbehúzó, ami annyit jelent, hogy a betolás utolsó szakszán a fiók az előlap ütközéséig magától a helyére csúszik.
Az ilyen fiókcsúszóknak a terhelhetősége 25-30 kg között van, és általában a fiókoldalak alsó élére kell a mozgó csúszkát felcsavarozni. Ezekhez kompletten kialakított fiókkávákat kell készíteni, amelyek könnyen kiemelhetők a kávaoldalak belsejébe csavarozott vezetékelemekről.
A görgős- és golyós fiókcsúszók között csupán annyi a különbség, hogy az utóbbiak a régebbi fiókok oldalába mart, megfelelő méretű horonyba is beszerelhetők. Rögzítésük azonban bonyolultabb a görgős változatoknál. A korpusz belmérete és a fiókoldala között szerencsés esetben csupán 2,5-3 mm távolság is elégséges, ha a vezetőhornyok egyébként 7 mm mélységűek és legalább 17 mm szélesek. A teljesen kihúzható változatoknál ez a távolság oldalankét 13 mm-re növekszik a második csúszósín és az ahhoz tartozó golyósor miatt.

Fém fiókoldalak görgős vezetővel

A nagyobb, 30 kg terhelhetőségű fiókokhoz célszerűbb görgős megvezetésű fém fiókoldalakat alkalmazni. Ebben az esetben a fiók elől- és hátlapját a fémoldalakra csavarozható szerelvény segítségével lehet rögzíteni, a fenéklapot pedig az oldalak peremére csavarozhatók. Az oldalak magassága gyártmánytól függően változó méretű, de magasságuk általában 53-150 mm közötti. Az oldalak hossza pedig 275-550 mm között, többnyire 50 mm-enként változó.

Oldalakba rejtett fiókcsúszók

E változatnál a csúszókat a fém fiókoldalak teljesen eltakarják, és teljesen kihúzható, igényes kivitelű és hidraulikusan csillapított működésű fiókok kialakítását teszik lehetővé. Az elő- és hátlapok rögzítő elemei nem láthatók, és a fenéklap beütéssel is szerelhető. A praktikus tárolóhelyek kialakítását a kiegészítők széles választéka, pl. oldalmagasító rúdrendszer, osztóbetétek és különféle tálcák biztosítják. E fiókrendszer oldalelemei 450-550 mm hosszúságúak, 40kg teherbírásúak és garantáltan hosszú élettartamúak.

Kihúzható rácsos konyhai tárolók

Bár a fiókok bármely lakótér berendezési tárgyainak fontos részei, a konyhában szinte nélkülözhetetlenek. A szokásos zárt kávás kivitelűek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a szekrényből kihúzható, króm bevonatú fémrácsos kosarak, tálcák, és polcrendszerek. Ezeket esetenként akár a frontlapra is fel lehet szerelni, és a keskeny helyek kihasználását is lehetővé teszik.
Célszerű készen beszerezni őket, és így csak a helyükre szerelésüket kell megoldani. Természetesen könnyű mozgatást biztosító golyós fiókvezetőkkel látták el őket, és különféle méretű változatokban vásárolhatók meg a bútorszerelvényeket árusító szakboltokban. Beszerelésükhöz különösebb szakértelem nem szükséges, csupán pontos munka. Alkalmazásukkal egyszerűen korszerűsíthetők a régebbi konyhabútorok is.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kerti építmények

A szépen gondozott növényeken kívül sok minden kell ahhoz, hogy kertünk rendezett és otthonos legyen. Ha valamilyen új kerti elemmel szeretnénk gazdagítani házunk táját, jól tesszük, ha idejekorán...


Egészséges lakóklíma

Életünk jelentős részét falak között töltjük. Éppen ezért nem közömbös, hogy a helyiségek belső klímája milyen hatással van egészségünkre. Ez a klíma pedig igen nagy részben függ az épület...