Kismotor autójogosítvánnyal

2012-05-12 23:18:21 | Módosítva: 2012-05-14 10:10:04

Aki már vezetett a fővárosi közlekedésben segédmotoros kerékpárt, kisrobogót, az tudja, mi a félelem. Ez a szorongás nem csak abból táplálkozik, hogy 2 keréken, védtelenül állunk, megyünk a buszok, kamionok, személyautók rengetegében, hanem abból is, hogy gyengének, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat – és azok is vagyunk. Az autók türelmetlenül mellénk jönnek, legyorsulnak, szinte lelöknek az útról. Végre megszületett azonban a nyugati országokban már évek óta létező segítség. Egy új jogszabály viszonylag egyszerűen elérhetővé tette a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők számára is erősebb, dinamikusabb 125 cm-es motorkerékpárok vezetését.

Az eddigi gyakorlat szerint a közúti forgalomban rengeteg szabálytalan, álcázott segédmotoros kerékpár vett (és jelenleg is vesz) részt. Ide sorolhatók azok az 50 cm3-es robogók, amiknek a valós motorteljesítménye 5-6 LE is lehet, és ezzel akár 70 km/óra feletti sebességre is képesek a megengedett 40 helyett. Ezek a segédmotorok a forgalomba helyezéskor ugyan vissza lettek fojtva kisebb teljesítményre, de a szalonból távozva a fojtást néhány perces munkával már el is távolították belőlük.

Szép számmal futnak aztán olyan robogók is, amik eleve 80-100-125 cm3-esek, ilyen módon rendszámmal kerültek forgalomba. A rendszámot azonban (ezzel a vizsgáztatási kötelezettséget is) eltávolították róluk, és segédmotorként élik életüket. A megbukás veszélye kicsi, legfeljebb néhány autós elcsodálkozik, amikor százzal elhúz mellette egy „segédmotor”.

Bár a fenti példák nem csak egyszerűen szabálytalanságot, hanem büntetendő cselekményt jelentenek, egy kicsit megértően viszonyulunk hozzájuk. Éspedig azért, mert egy szabályos segédmotorral a városi közlekedésben részt venni valóban nyomasztó és veszélyes. Minél nagyobb város, annál veszélyesebb. Egy nagyobb motor plusz teljesítménye kifejezetten a biztonságot szolgálja: a forgalom ritmusával együtt haladni képes „segédmotor”, kismotor nem készteti az autókat arra, hogy a kétkerekűt „letolják” az útról. Nem mennek mellé a sávon belül, a zöld lámpánál nem akarnak mielőbb túllenni rajta, ha látják, hogy a kismotor dinamikusan elstartol a szabad jelzésnél. Ezért aztán a motoros és a csúcsforgalmi dugókban álló autós társadalom is örömmel fogadta a decemberi új rendeletet. A B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők technikailag viszonylag könnyen szerezhetik meg az A1-es motorjogosítványt, különösen akkor, ha valójában már segédmotoron megtanultak vezetni, csak a szabályok eddig az 50 cm3 alatti kismotorokhoz láncolták őket.

Az új előírások 2011. december 1-jével hatályba léptek. Eszerint az érvényes B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező járművezetők számára egyszerűsített képzési és vizsgáztatási eljárást vezetnek be az A1 kategóriájú (legfeljebb 125 cm3 hengerűrtartalmú és 11 KW motorteljesítményt meg nem haladó), kétkerekű motorkerékpár vezetéséhez szükséges A1 jogosítvány megszerzéséhez. Az elméleti oktatás kötelező óraszáma ebben az esetben három, a járművezetési gyakorlaté két óra, a képzés tehát akár egyetlen délután alatt is elvégezhető.

Ezt követően az elméleti vizsga mellett egy összességében 50 perces járműkezelési és forgalmi vizsgán kell a kismotorral való biztonságos közlekedésre alkalmasságot bizonyítani. Ezzel a megoldással a vizsgázó felfrissítheti ismereteit és igazolhatja vezetéstechnikai jártasságát. Így B kategóriás vezetői engedély birtokában a közlekedésbiztonsági szempontok figyelembe vétele mellett, a korábbinál jelentősen kisebb időigénnyel és költséggel szerezhető meg az A1 járműkategóriára szóló jogosítvány.
Mindemellett a valódi segédmotoros kerékpárok a régi feltételekkel – B kategóriás jogosítvány, illetve KRESZ vizsga meglétével – vezethetők ezután is. Kis forgalmú vidéki, falusi gyakorlatban nincs is ezekkel semmi baj. Nagyvárosi forgalomban azonban nem javasolhatók ezek a kisrobogók, az ilyennek álcázott nagyobbak szabályos levizsgáztatásáról pedig mielőbb gondoskodni kell.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Alufelni polírozás fúrógéppel

Tavasszal éljük a polírozási, fényezési és egyéb más autó-felújítással kapcsolatos munkák szezonját. A következőkben bemutatjuk, hogyan lehet költségtakarékosan tükörfényesre polírozni az autónk...


Elektromos sztráda

Áramszedőkkel ellátott kamionok, felsővezetékek, elektromos autópálya – ilyen megoldással kísérletezik németországi tesztpályáján a Siemens.