Páfrányok otthonunkban

A páfrányfélék szobai tartása a régmúltra nyúlik vissza: néha divatba jöttek, olykor pedig háttérbe szorultak a szobanövények népszerűségi listáján. A lakásban nevelhető trópusi meleg- és mérsékeltházi fajok között szép számmal akadnak olyanok, amelyeket a virágkötészetben csokorlazítóként alkalmaznak.
Virágtalan növények, így magot sem érlelnek. Helyette a levél fonákán időnként megjelenő spóratartóban termelődő szaporító sejtekkel, a spórákkal szaporodnak. Ezeknek a nagyon kis méretű, barna, porszerű sejtek kihajtatásával mi is próbálkozhatunk.
Homokot forró sütőben fertőtlenítsünk: ezzel elpusztítjuk a benne lappangó gombákat, baktériumokat, melyek veszélyesek lenének az érzékeny kis páfránynövényekre. A homokot lapogassuk el egy cserépben egyenletesen, nedvesítsük be, majd szórjuk rá az érett spórákat. Ezek akkor alkalmasak szaporításra, ha a növény levelét gyengén megrázva, barna füstszerű porként távoznak a spóratartókból.
Ezután a "veteményt" helyezzük 22-24 °C-os helyre. Húzzunk a cserépre egy nejlonzacskót, hogy ne párologjon el a nedvesség, és lehetőleg a kelés (előtelep) megjelenéséig már ne kelljen pótolni a vizet. Ha mégis szikkadna a talaj, akkor alulról öntözzük. A siker előfeltétele, hogy a vetőközeg ne száradjon ki a növények megjelenéséig. A vetést ne tároljuk túl napos, világos helyen, mert akkor algák, mohák jelennek meg a felszínén, melyek gátolják a kis páfrányok fejlődését.
A páfrányfélék - nagy vízigényükből adódóan - kedvezően hatnak a szoba levegőjére, hiszen erősen párásítják azt.
A gyakori öntözés a baktériumos és gombás megbetegedéseknek is kedvez. Ha penészek jelennek meg földjük felszínén, vagy a növényeknél rothadást tapasztalunk, akkor benomyl hatóanyagú növényvédő szer oldatával áztassuk át a földlabdát, majd ezt követően mérsékeljük az öntözések számát a tünetek megszűntéig.
Rovarkártevők közül ritkán, de előfordulhatnak a fehér bundás kinézetű üvegházi molytetűk és a pajzstetvek egyes fajai.

Szobapáfrány (Nephrolepis exaltata, N. cordifolia)

Ezek a trópusokról származó növények a leggyakrabban tartott szobai páfrányfélék. Közepes vízigényűek, félárnyékos helyet és páradús levegőt igényelnek. A természetes fénnyel ellátott fürdőszobák ideális növényei, csak a forró gőztől, és a huzattól óvjuk őket.
Ha páfrányunk elégedett a tartási körülményeivel, akkor gyorsan kinövi cserepét, ezért minden tavasszal ültessük át. Ekkor tőosztással szaporítható. Ha növekedése leáll, és egyre több levelét hullajtja, annak a száraz szobalevegő lehet az oka.

Szarvasagancs páfrány (Platycerium bifurcatum)

Természetes élőhelyén, Jáva szigetén epifita életmódot folytat e faj, azaz nem a talajszintben, hanem magas fák ágain él. Nevüket a termőleveleik szarvasagancsra emlékeztető, szeldelt formájáról kapták.
Életmódjukból adódóan érdekes a növények felépítése: a kör alakú meddő leveleik beborítják a gyökereket és a gyöktörzseket. Ezek közül csak a legfelsők zöldek, az alsók fokozatosan pusztulnak el, és humusszá válva táplálják a növényt. Az agancsszerű termőlevelek felületét ezüstös csillószőr-réteg fedi, fonákjukon pedig a spóratartók alkotnak sötétbarna bársonyos felületet. A levelekről a port soha ne töröljük le, mert azzal a csillószőreiket is eltávolítjuk. Ehelyett zuhanyoztassuk a növényt, ha esetleg elkoszolódna. Igényei megegyeznek a szobapáfrányéval, azzal a különbséggel, hogy életmódjából adódóan nem virágcserépben, hanem felfüggesztett léckosárban tartsuk.

Szalagpáfrány (Pteris cretica)

Ez a növény a legkevésbé fényigényes a szobában tartható páfrányok közül. Közepes vízigényű, a töve körül pangó vizet nem képes hosszú ideig elviselni. A száraz levegőre érzékeny, ezért cserepét - mint az összes páfránynak - célszerű egy széles, 6-8 centiméter magas tálba állítani, melyet félig kavicsokkal töltünk meg. Ezután annyira töltsük fel vízzel, hogy a cserepet ne érje el, azonban folyamatosan biztosítsa a páradús levegőt, az optimális mikroklímát a növény számára. Kertészeti változatai közül néha kaphatók a fehéren csíkos levelű "Albo lineata", és a fodros levelű "Wimsettii" különböző változatai is.

Madárfészek páfrány (Asplenium nidus)

Hazájában - Ázsia, Ausztrália és Kelet-Afrika trópusi részein - ez is epifita növény, de nálunk cserépben, virágablakban célszerű nevelni, mert nagyon könnyen kiszárad. Olyannyira páraigényes, hogy szobában kicsi az esélye a túlélésre. Ha optimális körülményeket biztosítunk számára, akkor nagyon gyorsan fejlődik.

Vénuszhaj (Adiantum sp.)

Szárnyalt leveleik nagyon változatosak, és fejlődő hajtásaik is sokféle színűek lehetnek e nemzetségbe tartozó fajoknak. Túlöntözésüket kerülni kell, de a vízellátás rendszeressége is fontos. Éjszakára leveleik ne maradjanak nedvesek, mert arra érzékenyek e növények. Ezt elkerülendő jobb az alulról történő felszívató öntözés alkalmazása.

Csipkeharasztok (Selaginella sp.)

A csipkeharasztok nem páfrányok, hanem azok közeli rokonai: a korpafüvek képviselői. Párás floráriumokban, palackokban érzik jól magukat, ezek az alacsony termetű növények. Szerves anyagokban gazdag, állandóan nedves talajban, és magas páratartalmú környezetben fejlődnek jól e növények. Tőosztással és dugványozással is szaporíthatók.