Növénydivat 2018

2017-10-13 08:57:22 | Módosítva: 2017-10-13 09:10:19

Bizony, már idén tudni lehet, mik lesznek a „trendi” egynyári dísznövények jövőre. Most mutatták be a nemesítéssel foglalkozó növényi szaporítóanyagot előállító cégek, hogy mit kínálnak majd a jövő évi szezonban.


És ez nem kapkodás ám, hiszen a nemesítők nemesítik az új színeket, virágformákat, majd ha valami különleges jön létre, azt a szaporítóanyag előállító cégek felszaporítják, és megmutatják a kertészeknek, akik ezekből tálcás kis növényeket rendelhetnek tél végén, hogy májusra piacos, már virágzó, szép méretű növények kerüljenek a balkonládába. Június közepén, Szigetszentmiklóson mutatták be új fajtáikat a cégek a szakmai közönségnek. Mi is ott jártunk, és a képek alapján jövőre is színes nyara lesz annak, aki egynyáriakkal ülteti be kerti virágágyását, vagy balkonját…

 De beszéljenek magukért a képek

Szépcsalánok


A szépcsalánok, vagy Coleusok leginkább egynyáriként ültetett levéldísznövények, de vízben nagyon egyszerűen meggyökereztethetők. Így ha kora ősszel szaporítunk a már nagyra nőtt tövekből, akkor ezek helytakarékos módon akár átteleltethetők a szobában, amennyiben kellően világos helyet tudunk számukra biztosítani. A szépcsalánoknak rengeteg színváltozata ismert, és azért kedvelt virágágyi növények, mert leveleik legalább annyira színesek, mint más növények virágai, így egész tenyészidőszakban díszítenek. A képeken látható újdonságok sárgás-vöröses színűek, melyek az ősz színeit viszik bele a virágágyásokba – az évszak beköszönténél jóval korábban

Krizantém



A krizantémok még egy bő évtizede is inkább halottak-napi virágnak számítottak. Ma már olyan szín-, és formagazdaggá lett nemesítve ez a csoport, hogy cserepes növényként és vágott virágként is az év bármely szakában megállják a helyüket. Külön említést érdemel, a csöves levelű változta, amelynél nem csak a szín, de a sziromforma is rendhagyó.

Díszbatát


A batáta, vagy édesburgonya nálunk is egyre elterjedtebb a konyhában. Színes levelű változatai az egynyári virágkiültetések kedvelt növényei, színes leveleikkel jó hátteret adnak a körülöttük ültetett virágos növényeknek. Mivel futónövényekről van szó, jól mutatnak görög tálban, balkon ládában, hiszen a beültetett főnövény itt felfelé nő, a díszbatáta meg lecsüng.

Muskátli



Muskátlik között is vannak olyanok, melyek színes leveleikkel díszítenek. Ezek alacsonyabb növésűek és kisebb virágúak, mint az általánosan ismert fajták, de színes leveleik igen látványosak. Van, amelyiknek a levele fodros, és citrom illatot áraszt. Ne feledkezzünk meg a hagyományos álló muskátlikról sem, itt a piros szín már nagyanyáink idején is sláger volt. De a növény és a virág nagysága még fokozható. Meg persze a szirom színezete is.

Kála


A kálák is egyre többféle virágszínben jelennek meg a virágüzletekben. Itt emellett a nemesítési cél, hogy maga a növény minél kisebb legyen, a virág meg minél szebb, élénkebb színű, és a lombarányhoz képest nagy.

Begónia


A begóniák is leginkább egynyáriként ismertek, pedig évekig megtarthatók optimális teleltetéssel. Az új fajták között van már illatos virágú is.

Petúnia


A petúniák között egyre kedveltebbek kisvirágú surfinia változatok, de a nagyvirágúaknál is mind hihetetlenebb rajzolatokat varázsolnak a nemesítők a szirmokra. Ezek mellett érdekesség még a zöld virágú új fajta, ahol a levél és virág zöldje azért árnyalatban jelentősen eltér, így érdekes látványt nyújt e növény.

Törpedália


Végül ne maradjanak ki a törpe dáliák sem, melyekből többek között egy citromsárga-narancssárga kevert színű új fajta gyönyörködtette a látogatókat

A rendezvényen több lehetséges összeültetést is bemutattak a kiállítók, mely jól demonstrálja, hogy milyen vidám szín-kavalkád készíthető egynyári növények segítségével.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Tápanyag-utánpótlás és permet-koktélok

A szobai és kerti növényeink megfelelő tápanyagellátásával akár 20-25 százalékos termésnövekedést érhetünk el, emellett dísznövényeink jobban fejlődnek, magasabb díszítő-értékük lesz, és a...


Művirágok a lakásban

Lakásdekorációs termékek közül szinte biztos, hogy az egyik legvitatottabb darab a művirág. Annak ellenére, hogy igazán szép, jó anyagból készülteket is lehet kapni, melyek csak megfogva, néha még...